Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 16 (302. szám) - Nyakó István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Hatályos-e a Fidesz alaptörvénye Ózdon?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán):
429 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az ön által feltett kérdésre miniszter úr nevében és megbízásából az alábbiakról tájékoz tatom. Megértjük, hogy az évtizedek óta rendezetlen bérek miatt a szociális szférában dolgozók elégedetlenek a helyzetükkel. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a kiváló szakemberek mennyire felbecsülhetetlenül fontos, a társadalom számára nélkülözhetetlen feladatot látnak el, amely nagyobb anyagi megbecsülést érdemel. Ennélfogva a Nemzetgazdasági Minisztériummal folyamatosan egyeztetések folynak a szociális terület bérrendezési lehetőségeiről, hiszen hazánk képes volt kilépni a brüsszeli túlzottdeficiteljá rásból, képes volt visszafizetni az IMFkölcsönt, talpra állt, és béremelések útjára lépett. Mindazonáltal a Magyar Köztársaság kormánya eltökélt, hogy a gazdasági erejét meghaladó, a hazánkat újból adósságba taszító kiadásokat nem vállal, ezért amint a me gfelelő fedezet rendelkezésre áll a bérrendezéshez, haladéktalanul hozzálátunk a szociális szféra bérrendezéséhez, és arról minden érintettet tájékoztatunk. Kérem, szíveskedjék elfogadni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államt itkár úr. Egyperces viszonválaszra Ertsey Katalin képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon! ERTSEY KATALIN (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Hát köszönöm, államtitkár úr, nem véletlenül aggódtam. Lefordítom ezt a választ azoknak, akik így, a választás előtt fél évvel talán nem értik azt a fajta fogalmazást, ahogy itt államtitkár úr nekem válaszolt. Természetesen megbecsüljük a dolgozókat, ez már nagy dolog, és azt gondolom, hogy a mai bocsánatkérésével az óvodai dolgozók és ez esetben a bölcsődei dolgozók fel é megtette az erkölcsi elismerést, ezt köszönöm szépen a nevükben. De amikor azt mondja, hogy egyeztetések folynak, és amennyiben a gazdaság úgy fog teljesíteni majd, akkor lesz béremelés, ez nagyon úgy tűnik nekem, hogy 2014ben sem lesz. Ezzel a hatodik évébe lép be az az időszak, amikor ezek a dolgozók nem kapnak béremelést, és ez azt jelenti, hogy felsőfokú végzettséggel bölcsődei dolgozók, felsőfokú, főiskolai végzettséggel a diplomásminimálbért sem kapják meg. És továbbmegyek, az sem elfogadható, hog y az intézmény nem kapja meg a normatívát, tehát kérem, hogy ha ez ügyben van bármi biztató, akkor azt is jelezze, mert ezt így nem tudják elfogadni a dolgozók. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szé pen, képviselő asszony. Egy percre államtitkár úré a szó. Parancsoljon, államtitkár úr! KLINGHAMMER ISTVÁN , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Csak azt tudom megígérni önnek, hogy amint tudomásom lesz, hogy az egyeztetések hogyan állnak, és megbízást kapok rá, tájékoztatni fogom önt. (Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Nyakó István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Hatályose a Fidesz alaptörvénye Ózdon?” c ímmel ELNÖK (Balczó Zoltán) :