Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 16 (302. szám) - Gaal Gegely (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “A mindennapos testnevelés valóban része a gyermekek hétköznapjainak?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János):
425 ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra Mirkóczki Ádám képviselő úré a szó. Parancsoljon, képviselő úr! MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik) : K öszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi felmérésre reagálva, gondolom, hogy Tarnazsadány polgármesterét elfelejtették megkérdezni, vagy csak nem került bele a polgármester úr véleménye ebbe a reprezentatív mintába. Mindenesetre én azt nem tud om elfogadni, hogy egyegy polgármester mit vagy hogyan mond, hiszen azok, akik önöktől és főleg a Belügyminisztériumtól függnek, nagyonnagyon nehezen fogják azt mondani, hogy minden nagyon rossz és egyáltalán nem úgy teljesít a Belügyminisztérium, ahogy azt elvárnák. Ezt csak vélelmezem, még egyszer mondom, nem tényként mondom. A válaszadásában azonban segítek: 1202 nappal ezelőtt ígérték önök, többször és több fórumon is, hogy két hét alatt rendet tesznek. Nyolcvanhatszor telt le ez a két hét, és mára ot t tartunk, hogy politikusokat, egyszerű állampolgárokat, sportolókat és most már papokat is szörnyű bűncselekmények érnek. Én azt gondolom, hogy a tendencia elég egyértelmű a bűnözők részéről is és szerintem az átlagember részéről is. Ezért nagyon komolyan el kéne gondolkodni azon, hogy hol van a hiba, és nem ezeket a frázisokat pufogtatni, hanem arra lenne szükség, hogy közösen oldjuk meg ezeket a problémákat. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, ké pviselő úr. Egyperces viszonválaszra Kontrát Károly államtitkár úré a szó. Parancsoljon! DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnálom, hogy ön nem i smeri Magyarország közjogi berendezkedését, hiszen ha ismerné, akkor nem mondaná azt, hogy az önkormányzatok függnek a Belügyminisztériumtól, illetve hogy a polgármesterek függnek az önkormányzatoktól, mert a polgármestereket a településeken élő polgárok k özvetlenül választják. (Mirkóczki Ádám: És ki jelöli a polgármestereket?) Kérem, hogy ezt vegye figyelembe az álláspontja kialakításánál. Ami pedig a helyzetet illeti: jelentős mértékű javulás történt a közrend és közbiztonság területén. A polgármesterek v álaszát feldolgozva arra törekedtünk és a rendőrség is arra törekedett, hogy további intézkedéseket tegyünk, hiszen mi sem vagyunk elégedettek, mi se mondjuk azt, hogy teljesen hibátlan a közbiztonság, hiszen követnek el bűncselekményeket, de sosem ígértük azt, hogy nem követnek el. Viszont azt ígértük és e tekintetben elszántak vagyunk, hogy ha bárki jogsértésre adja a fejét, az a törvény és a rendőrség teljes szigorával találkozik. Kérem, képviselő úr, hogy a Jobbikfrakció is támogassa azokat a törvények et, amelyek a közrend és a közbiztonság megerősítésére szolgálnak Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) Gaal Gegely (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “A mindennapos testnevelés valóban rés ze a gyermekek hétköznapjainak?” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) :