Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. december 2 (331. szám) - Tóth Csaba (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Folytatódik a pénztárgépkáosz! 2.” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
4074 előleget visszaszerezni, vagy módosítja a megrendelését az Alt Cash Kft. egy végleges forgalmazási engedéllyel rendelkező gépére. Ennek elmulasztása esetén a NAV felhívta a figyelmüket, hogy szigorúan fogja sz ankcionálni az adózókat. Sőt, akár az elfogadott adótörvények értelmében 2014. január 1jétől az üzletüket is bezárhatják. Tehát közel egy éve már teljes a káosz, a zűrzavar, a vállalkozóknak fogalmuk sincs arról, hogy mit kell tenniük, hiszen szinte napon ta változnak a szabályok, a rendeletek, és még abban sem lehetnek biztosak, hogy ha jóhiszeműen eleget tesznek valamilyen előírásnak, az még holnap is érvényes lesz. Ezekre tekintettel kérdezem tisztelt államtitkár urat, ki a felelős azért, hogy ilyen megt örténhetett a kasszák engedélyezése során. Mennyi pénztárgéprendelést adtak le közvetlenül a NAV honlapján? Mi lesz a több tízezer kisvállalkozóval, aki önhibáján kívül került ismét nehéz helyzetbe? Mikor lesz már rend az eddig pancser módon végrehajtott p énztárgépcsere ügyében? S végül: várhatóe újabb határidőmódosítás? Várom válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Szatmáry Kristóf államtitkár úr válaszol. SZATMÁRY KR ISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A mai napi vita kapcsán azért örülök az ön interpellációjának és az interpellációja első mondatának, ami arról szól, hogy a z online pénztárgépek rendszerét pont azért kívánta a kormányzat bevezetni, hogy a kiskereskedelemben meglévő esetleges áfavisszaéléseket a lehető legszigorúbban kizárja a rendszerből; ebből következően minden olyan, amit azért tettünk, hogy ez a rendszer minél hatékonyabb és minél jobb legyen, pontosan arra irányult, hogy az itt a Házban ma már többször emlegetett állítólagos áfavisszaéléseket a kormányzat a szándéka szerint visszaszorítsa. De a konkrét kérdésére hadd adjam meg azt a választ, hogy a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal eddig 11 különböző cég 28 típusára adott forgalmazási engedélyt, amelyben a tényleges forgalomba hozatalhoz hiánypótlás volt kötve. A 28 típusból 25 esetében határidőn belül történt meg a hiánypótlás, két esetben maga a kérelmező kérte meghosszabbítani az eljárást. Összesen egy ügyben került sor tényleges forgalomba hozatal elutasítására, amely valóban az ön által is említett Alt Cash Sam4s típusú pénztárgépét érintette. Az ok elég prózai: a végső teszteléseket követőe n a hiánypótlásként bemutatott pénztárgéptípus a műszaki és informatikai követelményeknek nem felelt meg. Hangsúlyoznám, hogy kizárólag a forgalmazón múlik, hogy a forgalmazási engedélyek végül valóssá válnak vagy nem. Ha nem tudnak vagy nem hajlandók a jo gszabályi feltételeknek megfelelni, akkor nem tudják a gépüket forgalmazni. Megjegyzem egyébként, hogy a Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal kizárólag a jogszabályoknak való megfelelést vizsgálhatja az engedélyezés során, nincs semmilyen mérlegelési lehe tősége. A kormány ennek ellenére folyamatosan figyeli a pénztárgépekre való átállás menetét, ezért is 2013. november 15én kihirdetésre került a pénztárgépekre való átállást elősegítő szabályokról szóló NGMrendelet. Ez a rendelet szabályozza, hogy azok az adóalanyok, amelyek bármely okból nem rendelkeznek megfelelő pénztárgépre szóló megrendeléssel, a NAV honlapján keresztül tudnak egyszerűen és gyorsan gépet rendelni - egyébként már több mint 3 ezer ilyen megrendelés történt , és ez biztosítja számukra, hogy közvetlenül a forgalmazóktól jussanak hozzá határidőn belül engedéllyel rendelkező pénztárgépekhez. Hangsúlyoznám továbbá, hogy a jóhiszemű megrendelőt nem érheti kár abban az esetben, ha a forgalmazó nem tudja leszállítani az ígért gépet, következésk éppen a több tízezer vállalkozót sem érheti önhibáján kívül kár azért, mert nehéz helyzetbe került. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy valóban merültek fel előre nem várt nehézségek, de pontosan a gazdaság tisztítása miatt és azért, mert célunk szeri nt ez az új rendszer az adóelkerülést