Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. december 2 (331. szám) - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Megállítják-e az áradatot?” címmel - ELNÖK (Kövér László): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
4067 asszonyának tájékoztatása szerint a 17 ezerből 10 ezren két héten belül eltűnnek, kámforrá válnak. Jellemzően nagyon sokan t ovábbállnak a zöldhatáron keresztül NyugatEurópába, de nem látni azt a nemzetbiztonsági veszélyt, amit ez a tízezer, Magyarországon eltűnő személy jelent évente, óriási katasztrófa lenne. Az aggasztó helyzet kapcsán feltett kérdéseinkre azonban a kormányz at államtitkárai rendre megnyugtatónak szánt válaszokat mantráznak, amelyek szerint a kabinet kézben tartja a helyzetet. Ugyanakkor talán egyszerűbb lenne beismerni azt, hogy az idei 17 ezer, jellemzően gazdasági migránsból álló áradatra senki nem készülhe tett fel, és bizony világlátástól függetlenül a szakértők belátják, hogy az érkezők több mint 90 százaléka esetében fennáll a gyanú, hogy köztörvényes bűnözőkről van szó, akik, mondjuk, az iszlám országok szigorú törvénykezése elől vagy minősített bűncsele kmények elkövetését követően kellett hogy Magyarországra érkezzenek. És az is látható, hogy ezen menekültek nagy része, bár jellemzően nem Magyarországot veszi célba, a periférián, a határon keresztül, bizony rajtunk keresztül közelíti meg NyugatEurópát. Azt is látnunk kell, hogy 7075 százalékuk mégis úgynevezett nyitott intézménybe kerül, ahol nincsen elszeparálva a lakosságtól, kibe járkálhatnak ezek a személyek, ráadásul jellemzően városokban, városközpontokban helyezik el azokat a szállókat, amelyeke t álláspontunk szerint mindenkitől elzárva kellene tartani. Az Európai Unió sem segíti különösebben hazánkat abban, hogy a saját magát, NyugatEurópát célba vevő menekülteket kezelni tudjuk, hiszen a menekültszállókat hazánk finanszí rozza, ahogy mi álljuk az orvosi kezelések költségét, az ellátások díját és az eljárások minden egyéb költségét. Az első és legfontosabb kérdés tehát az, hogy e tekintetben ki fizeti a költségeket, és mennyit fizet. Hiszen azt tudjuk, hogy leginkább hazánk fizet, de nem ártana tudnunk, hogy hány milliárdot erre. Eközben a szállók lényegében megteltek, idén jellemző volt, hogy menekülteket kellett elhelyezni Nagyfán sátrakban, Bicskén tornateremben, Debrecenben pedig a folyosókon. És azt is el kell hogy mond juk, hogy például Balassagyarmaton a szálló kétszáz méteres körzetében templom és iskola egyaránt található, a debreceni menekülttáborral kapcsolatos katasztrofális történetek pedig bejárták a sajtót is, miszerint vegzálják a helyben lakókat ezek a menekül tnek nevezett jöttmentek, jellemzően a hölgyeket, az időskorúakat kiemelt, idézőjeles figyelemben részesítik. Magyarországot tehát meg kell védeni ettől az áradattól. Adódik a kérdés, hogy mikor lesznek a nyílt táborok végre zárt táborok. Mikor szeparálja el a kormányzat azokat a menekülteknek nevezett személyeket a magyar polgároktól, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne itt? (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : A kérdésre a feladat- és hatáskörrel rendelkező Belügyminisztérium államtitkára fo g válaszolni. Parancsoljon! DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány minden rendelkezésre álló eszközt bevet az illegális migránsok számának vi sszaszorítása érdekében. Ez év végéig a schengeni külső határokon hatszáz fővel növeljük a határrendészek létszámát, akiknek a szolgálatba állítása folyamatos. A szomszédos országokkal folytatott együttműködés keretében az illegális migráció elleni hatékon y fellépés érdekében a románmagyar határon a román, a szerb határon a szerb és az osztrák hatóságokkal folytatunk közös járőrtevékenységet. A magyar határrendészek a stabil hőkamerakezelő központokban irányítják a még szerb oldalon észlelt illegális migr ánsok szerb oldalon történő elfogását. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország a Jobbik által meg nem szavazott, az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításával 2013. július 1jei hatállyal megteremtette a menekültügyi őrizet jogintézményét. Jelentős részbe n ennek köszönhetően radikális és folyamatos csökkenés figyelhető