Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 26 (329. szám) - Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz):
3749 megtakarítás 10 százalékában. Erre mondjuk mi azt, hogy ez igazságtalan, erre vonatkozo tt az a javaslatunk, hogy az átlagfogyasztásig legyen másfélszeres, tehát 30 százalék az árcsökkentés, és az átlagfogyasztás fölött csak 10 százalék. Ezzel ez az aránytalanság, amit mondtam, hogy a felső 20 százalék részesül az összes megtakarítás 50 száza lékából, feléből, kicsit orvosolható lenne, és az alsó 40 százalék akkor nem 10, hanem 15 milliárdnyi kedvezményben részesülhetne. Úgy gondoljuk, ezt érdemes lett volna behozni most egy módosító javaslatban. Szintén definíciójellegű, hogy a javaslat szerin t a rezsicsökkentés az egyes közszolgáltatások árának jogszabályban történő csökkentése, ezt elfogadva különösen érthetetlen, miért nem javasolja a Fidesz a kétharmados parlamenti többségével, hogy minden közszolgáltatás, ideértve a hírközlést, a közlekedé st, a propánbután gázt, ezeknek az ára is az eddigi legalább 20 százalékkal, illetve a mi javaslatunk szerint 30, illetve 10 százalékkal csökkenjen, például arra a szintre, ahol szerintünk a 2002es árak inflációval növelt szintje lenne, ugyanis akkor kik üszöbölnék azt, amire sokszor hivatkoznak, hogy az elmúlt 8 évben a világpiaci árral összefüggésben mennyit emelkedtek az energiaárak. Úgy gondoljuk, indokolt kezdeményezni módosító javaslattal, a törvényjavaslat címében jelzett tartalommal összhangban, ho gy az alapvető élelmiszerek árának csökkentését, valamint az üzemanyagok árának csökkentését is a rezsiköltségek kategóriájába kell sorolni, mert a családok megélhetése rendszeres költségének, a rezsijének döntő részét az alapvető élelmiszerek, illetve sok szor a munkában használt gépkocsi, az üzemanyagok árának a csökkentése fejezi ki. Ez egy lényeges javaslatunk a későbbiekre vonatkozóan. Szeretném hangsúlyozni, hogy az MSZP minden olyan intézkedést támogat és támogatott az eddigiekben is, amely az emberek terheit csökkenti, ezért támogatta korábban is a tényleges árcsökkentéssel kapcsolatos törvénymódosítást. A jelenlegi törvényjavaslat ugyanakkor számos intézkedésében csak a Fidesz rezsicsökkentéssel kapcsolatos kommunikációját, propagandáját, melldöngeté sét próbálja intézményesíteni, ami véleményünk szerint nemcsak etikailag, nemcsak morálisan, hanem jog szerint is olyan cselekedet, amely nem illik bele a demokratikus működésbe, hogy Szabad Népfélórákat kelljen tartania a közös képviselőnek a Fidesz érde meiről, ugyanakkor érdemi tehercsökkenést a kisfogyasztóknál ez a megoldás nem jelent. Az MSZP ismét kezdeményezi módosító javaslattal, a törvényjavaslat címében jelzett tartalommal összhangban, hogy kerüljön kiegészítésre a rezsicsökkentés az élelmiszerár ak áfájának csökkentésével, valamint az üzemanyagok árának a jövedéki adók csökkentésével, erre még van jogszabály szerinti lehetőség. Nagyon óvjuk az előterjesztőt, bármennyire vehemensen is képviseli ezt a dolgot, hogy több szakmaiságot vigyen ebbe a dol ogba, vagy akik támogatják a minisztérium részéről, ugyanis a számlaképtörvény 2013. november 21én jelent meg a Magyar Közlönyben, az első módosítás pedig 2013. november 22én, tehát egy nappal később. Úgy gondolom, ez mutatja az egész színvonalát. Tehát ami tartalmi benne, tehát tehercsökkenést jelent, azt támogatjuk, a többi nem támogatható. Köszönöm, elnök úr, a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra kért lehetősé get Kupcsok Lajos képviselő úr, Fidesz. DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. A fogyasztóvédelmi referens kapcsán, úgy gondolom, néhány gondolatot érdemes röviden tisztába tennünk. Először is, ha figyelmesen elolvassuk a jogszabályt, akkor itt egy folyamatos feladatot ellátó referensről van szó, és noha a kis- és középvállalkozásokat nem érinti, mondhatom úgy, lazán átlendülünk, ez azt jelenti, hogy a magyar vállalkozók több mint 99 százalékát ez nem érinti, tehát semmiféleképpen a számukra terhet nem jelent. Ugyanakkor a fogyasztóvédelmi referens feladatkörét sem csapjuk le csak úgy, hogy egyszerű rendezvényszervezésről van szó, hiszen itt az oktatás és a képzés szervezése éppúgy szerepet kap,