Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 25 (328. szám) - A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3642 Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény javasolt módosítása lehetővé teszi, hogy az egyéni körzetben induló képviselőjelölt saját döntése alapján a vála sztásra kapott kampánytámogatását az őt jelölő párt rendelkezésére bocsássa. A párt ugyanolyan elszámolási feltételek mellett használhatja fel kampánytevékenységre ezt a támogatást, mint ahogyan azt a képviselőjelölt tenné. Ezzel a rendelkezéssel a pártok hatékonyabban használhatják fel a kampányukhoz a költségvetés által biztosított támogatást, ami az egyéni jelölt esélyeit is növelheti a választáson. A módosító javaslat egyértelműen rendezi azt az esetet, amikor az egyéni jelölt vagy a pártlistát állító p árt nem vesz részt a választáson. Nyilvánvalóvá válik, hogy a választáson ténylegesen részt nem vett jelölt után nem jár támogatás a pártlistát állító pártnak, vagyis a támogatás összegét korrigálni kell a választáson ténylegesen induló egyéni képviselőjel öltek száma alapján, a felmerült különbözetet pedig a támogatás folyósításakor érvényes jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összeggel vissza kell fizetni a költségvetésnek. Ha a párt listája végül egyáltalán nem szerepel a szavazólapon, mert a párt vi sszalép vagy a listaállítás feltételeinek végül nem tud megfelelni, a támogatást szintén a már említett kamattal emelten kell visszafizetni a költségvetésnek. A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvényt mó dosító javaslat kimondja, hogy a Fővárosi Önkormányzat által kizárólagosan igazgatott területen bevezetett helyi adókból származó bevétel ne kerüljön megosztásra a kerület és a főváros között, hanem hasonlóan az önkormányzat ilyen jellegű helyi adókból szá rmazó bevételeihez, tisztán a Fővárosi Önkormányzat bevételeit képezze. A Budapesti Operettszínház állami fenntartásba vételét javasolja a következő módosító javaslat, amelyik egyúttal rendelkezik arról, hogy az Operettszínház tekintetében az irányítói jog kör a Budapest Főváros Közgyűlésétől a kultúráért felelős miniszterhez kerül át. Az átadás nem érinti az Operettszínház használatában álló ingatlanokat, azonban az alaptevékenység ellátásához szükséges egyéb vagyontárgyak az állam tulajdonába kerülnek. A j avaslat ezen kívül rendezi az átadással összefüggő eljárási kérdéseket, és az átadásról a kultúráért felelős miniszter és a Fővárosi Önkormányzat képviselői megállapodást kötnek. Az előzőekben ismertetett módosító javaslatokon kívül több, az értelmezést el ősegítő, illetve a módosító javaslatok hatálybalépésével összefüggő jogtechnikai módosítás elfogadását javasolja a kormány. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő részéről zárószavazás előtti módosító javaslatok kerültek benyújtásra, amelyek főbb tartalmát a következőkben röviden ismertetném a tisztelt Házzal. A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény javasolt módosítása - az államháztartásról szóló törvénnyel való összhang megteremtése érdekében - kizárná annak lehetőségét, hogy az önkormányzat ok fennálló hiteleiket naptári éven túli rulírozó hitellé alakítsák vagy ilyen hitellel váltsák ki. Ezen kívül a zárószavazás előtti módosító javaslat alapján, az államháztartásról szóló törvényben lévő egyes felhatalmazó rendelkezések módosításával a megf elelő speciális előírásokat tartalmazó rendeleti szintű szabályozások kialakítása válik lehetségessé. Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény javasolt módosítása az átláthatóság biztosítása érdekében e gyértelművé tenné, hogy abban az esetben, amikor az egyéni jelölt nyilatkozata alapján a jelölő párt rendelkezésére bocsátja a jelöltenként járó egymillió forintos támogatást, akkor a párt részéről csak kincstári kártyafedezeti számláról, átutalással vagy kincstári kártya alkalmazásával lenne felhasználható. A támogatás felhasználásának ellenőrzése tekintetében az Állami Számvevőszék kapna szerepet. A módosító javaslat alapján a hazai közjogi struktúrában hatósági jogkörökkel nem rendelkező Állami Számvevős zék helyett a szabálytalan támogatásfelhasználással kapcsolatos befizetési kötelezettséget megállapító határozatok meghozatalára a hatósági jogkörrel is rendelkező Kincstár