Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 25 (328. szám) - Kovács Tibor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “A kormány hazug propagandájáról” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KOVÁCS TIBOR (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KOVÁCS TIBOR (MSZP):
3621 Köszönöm szépen. Hadd kapcsolódjak államtitkár úr e gy gondolatához, amely arról szólt, hogy a szocialisták hogyan viszonyulnak az átlagos jövedelműekhez, és hogyan viszonyulnak az átlag feletti jövedelműekhez. Érdekes ebben a kérdésben, hiszen előálltak az ötlettelenség jegyében azzal a gondolattal, hogy b ármely mértékű pénzfelvétel legyen ingyenes, ezzel szemben azokat az embereket, akik ezen átlagjövedelmet meghaladó jövedelemmel bírnak, jócskán a személyi jövedelemadójuk megnövelésével adóztatnák. Azt gondolom, ebből is látszik, hogy nem mindig gondolják át, hogy egyik állításuk lehetőleg összhangban legyen a másikkal. De nem ez a legfontosabb, hanem azt gondolom, hogy azok a döntések, amelyeket hoztunk, és amelyekről most beszéltünk, kiegészítve természetesen azzal a rezsicsökkentéssel, amely a közműszol gáltatásokhoz kapcsolódik, hogy egy hónapban esetleg több ezer vagy több tízezer forintot is az emberek zsebében tudunk hagyni, a családok számára, különösen a legszerényebb jövedelmű családok számára ez óriási jelentőséggel bír. Köszönöm szépen. (Taps a k ormányzó pártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Viszonválaszra megadom a szót az államtitkár úrnak. DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Nagyon köszönöm. Tisztelt Képviselő Úr! A 150 ezres limit pont azt segíti elő, és ön is em lítette már ezt az összefüggést, hogy alapvetően, célzottan a kiskeresetűek számára tudjon igazán jelentős segítséget nyújtani. (16.00) Esetükben ezek a banki költségek a havi jövedelemnek 12 vagy akár 3 százalékát is elérhetik, tehát úgy gondolom, hogy o tt valóban igazi jelentős segítséget nyújt ez a lépés és ez a döntés. Köszönöm a figyelmet. Kovács Tibor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “A kormány hazug propagandájáról” címmel ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Or szággyűlés! Kovács Tibor, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: “A kormány hazug propagandájáról” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Cséfalvay Zoltán államtitkár ura t jelölte ki. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Igen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Igen, elfogadja. Így Kovács Tibor képviselő urat illeti a szó. KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök ú r. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tiszaújvárosi helyi képviselőként szeretném folytatni azt, amit Szél Bernadett képviselő asszony elkezdett. A mostani kérdésemnek az a címet adtam, hogy a kormány hazug propagandájáról. Ezt mondhatjuk el, tisztelt államtitkár úr, arról, amit önök a különböző stratégiai megállapodások kapcsán az elmúlt évben követtek. Sorban megállapodtak nagy nemzetközi és magyar cégekkel, mozgósították a magyar lakájmédiát, és úgy kürtölték világgá, hogy ez micsoda nagysze rű dolog a foglalkoztatottak és a magyar gazdaság számára is. Joggal gondolták az ottani dolgozók, a foglalkoztatottak, hogy