Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 11 (301. szám) - A Normafa Park történelmi sportterületről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
331 De, tisztelt képviselőtársaim, ha ez nem elegendő, akkor rendelkezésre áll az a képviselői lehetőség a tisztelt képviselőtársaimnak, hog y módosító javaslatokat nyújthatnak be. Baráth képviselő úr már mutatja is, hogy ő nyújtott be módosító javaslatokat. (15.30) Arra kérem, hiszen többször megfogalmaztam azt a szándékot, a kormánynak azt a szándékát, hogy összefogással az önkormányzatokkal, az egyházakkal, a civil és karitatív szervezetekkel való összefogással értünk el eddig is eredményeket, és ezután is ez a célunk, hogy ez az összefogás megmaradjon, és a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat. Ha összeszámoljuk, a vita során elm ondtam, hogy 10 milliárd forintot fordítunk például ebben az évben összesen a hajléktalanok ellátására. Schiffer képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni, amit már korábban Vágó képviselő úrnak elmondtam, aki kifogásolta, hogy nem az a megoldás, hogy ha hajléktalanszállókat építünk. De tisztelt képviselő úr, értsen egyet velem ebben: ez az alapvető feltétel, hogy mindenkinek jusson fedél, mert ma már ezt elértük, és az, hogy senki ne fagyjon meg az utcán, mert azt a hajléktalant tudjuk esetleg később l akhatási ellátásban részesíteni, aki túlélte a telet, tehát alapvetően fontos, hogy ez a lehetőség meglegyen. Korábban nem volt ez így, 2002 és 2010 között nem volt annyi férőhely a hajléktalanellátásban. Ezt Vágó Sebestyén képviselő úr, aki e tekintetben elmondta, hogy tapasztalatokat szerzett, megerősítheti. Nem volt annyi, nem is törődtek! Elhangzott, hogy 2006 és 2010 között 121 ember halt meg Budapest utcáin. Elfogadhatatlan! Elfogadhatatlan! Azt is elmondtam, hogy a cél, hogy egyetlen ember se fagyjo n meg, és nyilván szeretnénk továbbhaladni. Szeretnénk, azt is elmondtam a vita során a válaszomban, megteremteni annak a feltételeit, hogy az a hajléktalan, aki egészségügyi állapota szerint alkalmas, vegyen részt a közfoglalkoztatásban, ennek a feltétele it is megteremtjük. Tehát úgy gondolom, hogy ennek az összetett problémának a megoldásában összefogással, jó szándékkal, határozottsággal megvan az esélyünk az eredményre. Baráth Zsolt képviselő úr megkérdezte tőlem, hogy volte az Emberi Erőforrások Minis ztériumával egyeztetés a kormányhatározatban meghatározott feladatokat illetően. Igen, volt egyeztetés. Azt is kérdezte, hogy ez a javaslat annak az egyeztetésnek a birtokában készülte. Igen, képviselő úr, ez a javaslat annak az egyeztetésnek a birtokában és ismeretében került elkészítésre és benyújtásra. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Abban bízom, hogy ez a nagyon fontos javaslat támogatásra kerül, támogatásra talál itt a tisztelt Házban, és arra biztatom képviselőtársaimat, hogy nyújts anak be módosító javaslatokat, hogy hogy érzik, hogy azzal is tudják javítani ennek a törvénynek a hatékonyságát. Még Staudt Gábor képviselő úrnak az építmények fogalmának meghatározásával kapcsolatos hozzászólására szeretném elmondani, hogy ha módosító ja vaslat kerül ebben a témakörben benyújtásra, azt meg fogjuk vizsgálni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, lezárásár a a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében az ülésnap végén kerül sor. A Normafa Park történelmi sportterületről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Lezsák Sándor) :