Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 19 (326. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA (Fidesz):
3294 terápiáknál, amiknek a beteget terhelő havi költsége több ez er forint volt, most néhány száz forintért hozzájut. Tehát hozzáfér az olcsó terápiához a beteg. Borzasztóan sajnálom, én szívesen átküldöm önnek ezeket az anyagokat (Tóbiás József: Megköszönném!) , mert itt valami alapvető félreértés van. Ma hozzáférhetőbb a terápia, és ennek köszönhetően valószínűleg jobban együtt is működnek a betegek ezzel a kezeléssel, és a szövődményeiket meg tudjuk előzni. Mentőautóvásárlás. Ebben az évben 200 új mentőautót vásárolunk. A fizetések: kétszer emeltük az általános finans zírozását az alapellátásnak, a gazdasági világválság ellenére. Nem tudom, hogy egy, a rendszert kritizáló orvost mi valaha is büntettünk volna. A kamarát említette. Hát, nekem a legtöbb vitám talán a kamarával van, tehát valószínűleg én nem vagyok befolyás sal arra, hogy kivel mit és hogyan csinálnak. Ha konkrét esetről van szó, szívesen utánanézek, hogy kivel történt ez a méltánytalanság. A dohányzás. Ugye, azt mondja, hogy betegebbek vagyunk. Pont ma fogjuk elmesélni azt a történetet, hogy mennyivel csökke nt az akut szívinfarktusos halálozások száma annak következtében, hogy a nemdohányzók védelmét életbe léptettük. A várólisták kapcsán szeretném jelezni, hogy egy nagyon komoly tisztítása van ezeknek a várólistáknak. Ezek a több száz napos előjegyzések legt öbbször kényelmi előjegyzések. A kritikus területeken, például a csípőprotézis, térdprotézis esetében egyszer sem volt kétszázvalahány napnál több a várakozás. Tehát azok a számok, amik a kényelmi előjegyzésből eredően ott vannak a várólistákon, tisztításr a kerülnek, és rövidesen egy sokkal tisztább kép áll önök előtt. Ráadásul a kórházak nem vezették ki fegyelmezetten a várólistán levő, megműtött betegeket. Most, mivel ennek anyagi következmé nye van, egy nagyon komoly tisztulását látjuk a várólistáknak, úgyhogy ezen a téren is sokkal célzottabban fogunk tudni ugyanolyan várólistacsökkentő programokkal beszállni, mint amit 2011ben tettünk. Fontos még elmondanom, hogy különösen a fiatal korosz tályok között csökken a migráció száma, és az orvosmigráció összes száma csökken. Bízom benne, hogy idén a második béremelés kapcsán, ami főleg a diplomás ápolókat érintette, azon a területen is csökkenést fogunk tapasztalni. Úgyhogy lassan, szorgosan dolg ozunk. Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rónaszékiné Keresztes Monika képviselő asszony, a Fideszfrakcióból, jelentkezett még napirend előtti felszólalásra: “Árpádházi királylány életpéldája a cselekvő szeretet jegyében” címmel. Megadom a szót, parancsoljon, képviselő asszony! RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy ciszterci szerzetes így kezdi Szent Erzsébet életrajzát: “A tiszteletre méltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet előkelő nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.” Erzsébet valóban azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken. Fé nye minden kor minden emberének világít. 1670 óta a római naptárba történő felvétellel borongós novemberek világító napja 19e, Szent Erzsébet ünnepe. Árpádházi Szent Erzsébet II. András magyar király leánya, Magyarországon született, azon a Magyarországo n, melynek keresztény alapjait Szent István királyunk fektette le. A kis Erzsébet már négyéves korában a politikai diplomácia kellős közepében találta magát, hiszen eljegyezték a nála hét évvel idősebb Lajossal, Türingia leendő grófjával. A kislány mesés h ozománnyal és fényes kísérettel Wartburg várába költözött, hogy német környezetben nevelkedve váljon felnőtté. Már gyermekként is megmutatkozó kedvessége hamar szeretetre méltóvá tette őt a vár népe előtt, az udvari hűvös etikától való