Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 18 (325. szám) - Pál Tibor (MSZP) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “Halottak napjára időzítették a Ludovika előtti fák kivégzését?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PÁL TIBOR (MSZP):
3187 Köszönöm a szót. Hogy mit tennének? Annyit már tudunk, hogy a szocialisták adót szeretnének emelni, Bajnai úr is említette már, hogy ő meg adókat szeretne eltörölni, amit nyilvánvalóan csak úgy tudna, ha adót emelne. Nem mondták meg kerekperec, és már régóta várom, hogy egyszer megmondják, honnan, milyen szintnél tekintenek valakit tehetősnek, ga zdagnak, és kit szeretnének valakit megadóztatni. (Zaj az MSZP soraiban.) Amíg nem mondanak igazságot erről, és nem mondják ki nyíltan, hogy mit szeretnének, addig minden magyar ember félhet attól, hogy ha a szocialisták jönnek, akkor adóemelést fognak ten ni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy ügyrendi kérdésre csak a napirend után lesz majd lehetőség. Áttérünk a kérdésekre . Pál Tibor (MSZP) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “Halottak napjára időzítették a Ludovika előtti fák kivégzését?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Pál Tibor, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kívá n feltenni a közigazgatási és igazságügyi miniszternek: “Halottak napjára időzítették a Ludovika előtti fák kivégzését?” címmel. Pál Tibor képviselő urat illeti a szó. (16.30) PÁL TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány újabb durva környezetrombolást végzett két hete a fővárosban. A volt Ludovika épülete előtt, az Üllői út mentén pusztítottak ki 20 életerős, nagy lombú fát. A kormány döntése szerint a jövőben, egy felújítást követően itt kap majd helyet a Nemzeti Közszolg álati Egyetem. A kormány immár kedvelt gyakorlatát követve nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánította a 25 milliárdos beruházást, ezzel kivéve azt a közbeszerzési törvény hatálya alól és az engedélyeztetési eljárás alól. A nemzetgazdasági szempont ból való kiemelés azt is jelenti, hogy sem a lakosságot, sem a korábban illetékes VIII. kerületi önkormányzatot nem kellett megkérdezni a rombolás előtt. No, nem mintha a Fidesz szóvivője, Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere nagyon szeretett volna a kon troll jogával élni. Ha nem kell közbeszereztetni, akkor nincs nyilvánosság a kivitelezők kiválasztásában és az engedélyeztetésekben sem. Így történt ez az Olimpia parknál, a Kossuth téren vagy éppen a Dunaparti Bálna esetében is. Most azt firtatom, hogy a halottak napja előtti héten úgy vágattak ki a Ludovika előtt 20 egészséges, hatalmas fát, hogy az sem derült ki, volte rá engedélyük. Egy nap alatt elvégeztették a munkát, és még a nyomokat is eltakaríttatták, nehogy bizonyítani lehessen, hogy a fák nem voltak betegek, ami esetleg nem indokolta volna a kivágásukat. Az ott lakók megdöbbenve látták ezt a vandalizmust, felkapták a fejüket, és a neten néhány fotót megosztottak az érdeklődőkkel. Ha valaki a helyszínen megnézi az irtást, rájöhet, hogy azokkal a z egészséges fákkal végeztek, amelyek valamelyest takarták az épületet, tehát esetleg zavarták a tisztán látást vagy a távolba látást. Kérdezem államtitkár urat, ki adta a favágóknak a megbízást a Ludovika előtti 20, egészséges, nagy lombú, értékes fa kipu sztítására. Jogszerű volte a munka elvégzése, rendelkezteke engedéllyel, és ha rendelkeztek engedéllyel, akkor mi volt az indok arra, hogy kivághatták ezt a 20, nagyon értékes fát ott, az Üllői út mentén. Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)