Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 11 (301. szám) - A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - OBRECZÁN FERENC (Fidesz):
260 hogy minden falun, vidéken élő fiatal meg tudja tanulni, hogy mit is jelent az agráriummal foglalkozni. Teljesen elfogadhatatlan, hogy ma ezek a területek pont azokon a helyeken áll nak műveletlenül, ahol egyébként a munkanélküliség általában rendkívül magas. Ennek az elhárítására, azt gondolom, ez a törvény egy lépés. Meg vagyok róla győződve, hogy a kormány kész arra, hogy további lépéseket tegyen, ami majd az elkövetkezendő időben a termőföldek hasznosítását messze nagyobb területeken tudja megengedni, mint most. Érdekesek a számok, mindenkinek a figyelmébe ajánlom. 6 millió hektár területről beszélünk akkor, amikor megművelt területről beszélünk, közel 8 millió hektár területről, a kkor, amikor arról beszélünk, hogy mennyi is, ami művelhető lenne. Itt hatalmas a rés. A törvény most egy szeletet ebből megpróbál kezelni, ezért arra kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa a törvényjavaslatot. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Felszólalásra jelentkezett Obreczán Ferenc képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. OBRECZÁN FERENC (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény az eltelt évek során sokat módosult. Ugyanakkor indokolttá és szükségessé vált a törvény néhány szakaszának pontosítása és módosítása. Tisztelt Országgyűlés! Engedjenek meg egy rövid kitekintést! Az összes megművelt terület a világon 1950ben 587 millió hektár volt, amely 1981re 732 millió hektárra növekedett. A megművelt területek mennyisége a talajpusztulás, a beépítés, az erózió, a s zikesedés és sivatagosodás miatt 1981 óta azonban folyamatosan csökken, és 2000ben már csak 656 millió hektár volt. Eközben a népesség 1950től 2000ig 2,5 milliárdról 6,1 milliárdra nőtt. Így az egy főre jutó termőterület 2300 négyzetméterről 1100 négyze tméterre csökkent. A további népességnövekedés és talajpusztulás miatt az egy főre jutó termőterület 2050re várhatóan 600 négyzetméter lesz, vagyis az egy főre jutó termőföld száz év alatt negyedére csökkent. Magyarország európai viszonylatban is egyedülá lló gazdasági és értékes talajtani adatbázissal rendelkezik, amelynek részeként számos tematikus talajtérkép alapozza meg a talajtani szempontból szükséges regionális környezeti és természetvédelmi feladatok tervezését és végrehajtását. A termőföld vízhatl an anyaggal történő letakarása miatt Európában 1990 és 2006 között naponta legalább 275 hektárnyival csökkent a talaj mennyisége, ami éves szinten 1000 négyzetkilométert, tízévente pedig Ciprus méretével azonos területet jelent. A víz által előidézett eróz ió pedig Európában a becslések szerint 1,3 millió négyzetkilométer területet érint, amely Franciaország területének két és félszerese. A termőföld hasznosítása minden földhasználó számára kötelező, mert a hasznosítatlan terület veszélyezteti a föld termőké pességének fenntartását, ezenkívül gyomforrásként a környező területek művelését is nehezíti. 2011ben a földhivatalok határszemleellenőrzése során 1,26 millió hektár területet ellenőriztek, melynek eredményeként 10 580 hektáron, az ellenőrzött terület 0, 84 százalékán állapították meg a hasznosítási kötelezettség elmulasztását. A hasznosítási kötelezettség elmulasztása gyakran észlelhető a kisebb zártkerti ingatlanokon, a kevésbé jó termőhelyi adottságú területeken, és kiöregedett ültetvényeken. Az ellenőr zött terület 1 százalékán az ingatlannyilvántartásban szereplő művelési ágtól eltérő helyszíni állapotot találtak, amely 8193 darab földrészt érintett. A bejelentésre nem került művelésiágváltozások főként a szántó- és gyepterületek önerdősülésével, ille tve szántóterületek elgyepesedésével történtek meg. A 2011. évi határszemle során a földhivatalok 632 esetben 134 hektáron tapasztalták termőföld engedély nélküli más célú hasznosítását. Ezek leginkább a zártkerti területeken, települések