Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 30 (319. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről, valamint a Költségvetési Tanács véleménye Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló... - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK (Balczó Zoltán):
2468 időkeretet is betartva : a pedagóguséletpályamodell bevezetéséhez fűződő pedagógusilletményemelés forrásait biztosítja ez a javaslat, aztán az EU önerő alap 3 milliárd forintos többletet tartalmaz, a fejezeti tartalék tízmilliárddal emelkedne, az eútdíj bevezetése kapcsán a fuvarozókkal kötött egyezségge l kapcsolatos érintettséget is kompenzálja a javaslat, és az adósságkonszolidációban nem érintett önkormányzatok számára tízmilliárd forintos fejlesztési forrást tartalmaz ez a törvénytervezet. Azt gondolom tehát, hogy ezek a pozitívumok mindenképpen olyan tények, amelyekkel nem lehet vitatkozni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Most megadom a szót szintén kettő percben Simicskó Istvánnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának. DR. SIMICSKÓ ISTVÁN , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kapus Krisztián képviselő úr véleményem szerint kiválóan méltatta és elmondta azokat a tényeket, amelyeket az elmúlt időszakban a kormány tett a magyar ifjúság és a magyar sport ér dekében. Szeretném megköszönni egyébként az ő eddig végzett munkáját az ifjúsági bizottságban, a bizottság valamennyi tagjának a tevékenységét, és megköszönni egyébként a sportbizottság munkáját is, hiszen ezeken a bizottsági üléseken valóban, ha vannak is kisebb viták, de azért mégis látom azt a törekvést annak érdekében, hogy egy közös gondolkodás legyen, egy közös felelősség mentén, amellyel a magyar fiatalok jövőjét, boldogulását próbáljuk itthon biztosítani. Dorosz Dávid képviselő úr arról beszélt, hog y minden adat romlott, és hogy egyáltalán nem olyan rózsás a kép. Én nem hallottam azt, hogy rózsás a kép; azt hallottam ebben a felszólalásban, hogy komoly feladatok vannak, komoly erőfeszítéseket tesz a kormányzat annak érdekében, hogy a magyar fiatalok itthon boldoguljanak. Természetesen annak a világjelenségnek, amit a mai korban láthatunk, hogy soksok országból fiatalok elmennek külföldre szerencsét próbálni, tanulni, dolgozni, aztán reményeink szerint hazatérnek, azért vannak kézzelfogható jelei. Sze retnénk vonzóvá tenni az itthoni boldogulás lehetőségének megteremtésével is a magyarországi életet, az itthon maradást, a szülőföldhöz való kötődést erősíteni. Ezt egészen korán el kell kezdeni, és ebben az oktatáspolitikától kezdve a szülői felelősség is nyilván - mint szintén édesapa mondom - tetten érhető. Szeretném azért még elmondani, hogy ha minden adat romlott, akkor vajon hogyan számolunk el azzal, és hogyan ítéljük meg, hogy mondjuk, 2010ben 234 ezer gyermek sportolt Magyarországon sportegyesület ekben, és ma több mint 302 ezer gyermek sportol sportklubokban, sportegyesületekben. Bevezettük a “sportcsillagok ösztöndíját”, fiatal, tehetséges, felsőoktatásba felvételt nyert sportolókat becsülünk meg ösztöndíj formájában; világszínvonalú, versenyképes ösztöndíj formájában. Soha korábban ilyen nem volt. Ez is a megbecsülésünk kifejeződése. Azt hiszem, hogy az a jó néhány, sportban tehetségét megmutató fiatal ember, akik jó tanulók és jó sportolók, érzi a kormányzat elkötelezettségét, érzi azt a törekvés t, amellyel azt a szándékunkat akarjuk kifejezni, hogy itthon boldogulhassanak, itthon maradjanak, és itthon is alapítsanak családot, és gyermekeket itthon vállaljanak. Úgyhogy ez is hozzátartozik a teljes képhez. Ez persze nem rózsás helyzet, ez biztos, e zzel egyet tudok érteni, de közös a felelősségünk, közösen kell mindent megtennünk annak érdekében, hogy ezek a pozitív folyamatok felerősödhessenek a jövőben. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Most visszatérünk az írásban előre bejelentett felszólalók köréhez. Megadom a szót Braun Mártonnak, a Fidesz képviselőjének.