Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 29 (318. szám) - Határozathozatal a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
2325 pedig pontosan, jól tudjuk, hogy kizárólag a társadalom felső 10 százaléka járt jól. Tehát munkaerőpiaci katasztrófa, elszegényedés, ez az, amit az egykulcsos adó hozott, ezért a legfontosabb az, hogy ezt az egykulcsos adót eltöröljük, és visszaállítsuk az adójóváírás rendszerét, a kisk eresetűeket segítsük, ne pedig a fideszes haverok gazdagodását. Ígérem, nem fogom a békés és önfeledt kétpercezésükben a kormánypárti képviselőket megzavarni, úgyhogy további jó munkát kívánok mindenkinek. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Tukacs István taps ol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönjük szépen, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló előtt két percben szót kér Zsiga Marcell képviselő úr, Fidesz. (Dr. Apáti István közbeszól.) DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr ! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért az előző felszólaló, Scheiring képviselő úr figyelmébe ajánlanék egykét olyan dolgot, ami talán elkerülte a figyelmét. Ön említette a taoprogrammal kapcsolatba n azt, hogy ez mennyire elfuserált dolog, erre utalt. Képviselőtársam, azért azt a figyelmébe ajánlanám, hogy sorra több száz futballpálya épül például óvodákban, több száz labdarúgópálya épül különböző településeken szerte Magyarország területén, és öt sp ortágban soha nem látott pénzösszegek jutnak mind az utánpótlásnak, mind pedig a felnőttsportnak. Hogy ön esetleg Budapestről nem érzékeli azt, hogy mennyire népszerű a magyar sport vidéken, illetve a fővárosban is számos sporttelepen vagy szurkolói körben , figyelmébe ajánlom a mai sportnapilapot, ami például a jövő hétvégén bekövetkező DiósgyőrFerencváros labdarúgómérkőzés beharangozója: “Őrület van Diósgyőrben a pénztárak előtt (Dr. Apáti István: A lelátókon is az lesz.) , a bennfentesek is nehezen szere znek belépőt.” Képviselőtársam, én önnek nagyon nagy szeretettel fölajánlok egy belépőt, meghívom önt Miskolcra, jöjjön el Diósgyőrbe, nézze meg, hogy mekkora őrület van, és ez többek között a taotámogatási rendszernek is köszönhető, annak, hogy az emberek látják a reményt arra, hogy például ebből a pénzösszegből, ebből a támogatási formából milyen szép jövő előtt állhat a magyar sport, mennyire szolgálja ez a magyar sport megújulását. (Kovács Tibor: 8:1 arányban!) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. A következő kétperces: Apáti István képviselő úr, Jobbik. DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Zsiga Marcell Képviselő Úr! A Ferencváros valóban egy külön világ. Én mint megátalkodott Fradidrukker nem kevés elfogultsággal tudom ezt állítani, és nem is általában a stadionépítésekre szeretnék én személy szerint kitérni, meg amúgy is futballbarát vagyok, de azért az tényleg a világ szégyene vagy Európa röheje, hogy egy körülbelül 2 ezer lelkes faluban egy minden igényt kielégítő st adion épül. Emlékeztetnék az akasztói stadion helyzetére. Jó, de hát legalább Stadler úr nem közpénzekből valósította meg, ő legalább sztárjuhász volt, ő legalább “lerakott valamit az asztalra”. Azóta a dudva… (Közbeszólás a kormánypárti sorokból.) Ironizá ltam, nyilván ironizáltam, mindenki értse jól. Ő legalább a saját pénzéből épített. Az más dolog, hogy ezt hogy kereste meg, milyen tényállásokat valósított vagy nem valósított meg eközben, de azóta az enyészeté a stadion. Jelzem, hogy ha véget ér az önök útja, mert előbb vagy utóbb csak véget fog érni, eltérnek a vélemények, hogy inkább előbb vagy inkább utóbb, akkor mi lesz majd ezzel a felcsúti stadionnal. Megépítettük adófizetői pénzből milliárdokért, tízmilliárdokért, és aztán valószínűleg a Felcsút ma jd valahány év múlva elfoglalja a helyét körülbelül a megyei első vagy másodosztályban, és az egész tönkremegy, az egész kidobott pénz lesz. Na ezeket a felesleges, az ilyen értelmű stadionépítési beruházásokat tényleg le kellett volna állítani, tényleg ni ncs rá semmi szükség.