Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 29 (318. szám) - Határozathozatal a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2302 ezeket egyrészt jogosítvány né lkül némi vezetéstechnikai oktatás után vezetni, részben pedig azért, hogy ne lehessen egy 125 köbcentis kismotor után magasabb regisztrációs adót kivetni, mint mondjuk, egy modern személygépkocsi után. Bármilyen nevetséges, jelenleg a magyar regisztrációs adóról szóló törvény tele van elképesztő hibákkal, többek között azzal, hogy 125 köbcentis robogó után több regisztrációs adót kénytelen valaki fizetni, mint egy újonnan vásárolt, több millió forint értékű személyautó után. Felhívtuk erre a figyelmet, ben yújtottuk erre a törvényjavaslatot, nem történt semmi az ügyben. Nem tudom, hogy az önök arányérzékét nem bántjae, hogy ez így alakult. Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy a gázüzemű járművek - amelyeknek a finomporszennyezése töredéke a dízelüzemű jár művekének - kedvezőbb adóztatásának feltételeit teremtse meg a kormány, jelentős adókedvezményeket biztosítson számukra. Ugyanis ha megnézik, képviselőtársaim, a légúti megbetegedések statisztikáit, azt láthatjuk, hogy a nagyvárosokban, nem kis részben a d ízelüzemű járműforgalom miatt megnövekedett szmog következtében megbetegednek az emberek, tömegesen halnak meg, több évvel csökken az átlagéletkoruk, és csökken a munkában eltöltött idő is. Jelentős nemzetgazdasági károkat szenvedünk el ezen a szinten. A j övedéki adóról szóló törvényt is módosítja a kormány ebben a javaslatban. Európa egyik legdrágább gázolajárát Magyarországon “élvezhetik” az autósok. Elképesztő adómértékemelés történt ezen a területen is. A kormány természetesen abban bízik, hogy nem fog beindulni az üzemanyagcsempészet. Láthatóan felélénkült a szomszéd országokban folyó tankolás, elsősorban Ukrajna irányából áramlik be kamionok, illetve személyautók tankjában az üzemanyag. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.) Igen, képviselőtársaim, elmo ndják, hogy ez eddig is így volt. Ezután meg még inkább így lesz, mert önök újabb lökést adtak ezzel az adóemeléssel a csempészetnek, a feketegazdaságnak. Fontosnak tartjuk azt is elmondani, hogy nézzék meg például azt is, mit tettek az autógáz jövedéki ad ójának emelésével. Az autósok egy része, miután megdrágult a dízel, mert megemelte jelentős mértékben a kormány a dízel jövedékiadótartalmát, átszokott a gázüzemű járművekre. Mi történt? Ott is megemelte a kormány, nehogy már ki lehessen bújni alóla. Az e tanolüzemű járműveknél mi történt? Nagyon sok benzinüzemű autó tulajdonosa átszokott az etanol tankolására, mert olcsóbb volt. Ott is megemelte a kormány az adómértéket. Bárhova nézünk, adóemeléseket látunk. Az áfáról szóló törvényt is módosítja a kormány. Mit látunk ezen a szinten? Európa legmagasabb áfáját kénytelenek a magyar fogyasztók megfizetni. Sehol Európában nincs 27 százalékos áfamérték. A kormány folyamatosan sikerekről meg adócsökkentésről beszél, mi ezzel szemben azt látjuk, hogy európai uniós rekordot ért el az áfa szintje Magyarországon. Ez is szégyenteljes és teljesen szükségtelen dolog. Ez a feketekereskedelmet, a bevásárlóturizmust erősítő tényező jelenleg Magyarországon. (11.20) Az építményadót is módosítja a kormány. Mihez nem nyúl az épí tményadó kapcsán? Nemrég egyébként az Országgyűlésben ezzel kapcsolatban már kifejtettük a véleményünket. Jelenleg egy önkormányzat hatáskörébe van utalva teljesen, hogy mekkora összegű építményadót vet ki, és differenciálatlanul ki is vetik az önkormányza tok az építményadót. Jelenleg ugyanakkora összegű négyzetméter alapon megállapított építményadót kell egy logisztikai cégnek egy kültelki, üresen álló raktárépület után fizetnie, mint amennyit kell egy belvárosi luxusiroda után. Kérdezem én: ez nem csípi a z önök arányérzékét? Az egyikből semmilyen jövedelem nem származik, mert üresen áll, mégis megadóztatják, ugyanakkora az adó mértéke, mint egy olyan belvárosi luxusirodának, amelyből mondjuk, 810 ezer forint négyzetméterenként befolyik havi bérleti díjkén t. A kormánynak ez sem csípi az arányérzékét, a kormány ezzel a módosítással sem foglalkozik. Ez egyszerűen elképesztő! Módosítja a jelenlegi törvényjavaslat az illetékekről szóló törvényt is. Miről feledkezik meg a kormány? A KDNP is és a Fidesz is nagyon sokat beszél ugyan arról, hogy meg kell segíteni a