Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 28 (317. szám) - Dúró Dóra (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Mikor lépünk egyről háromra?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DÚRÓ DÓRA (Jobbik): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2190 (16.00) Ismerve az okokat és látva, hogy miért vállalnak esetlegesen kevesebb gyermeket a magyar családok, egy biztos, hogy ön hivatkozott az anyagi okokra, de azért szeretném elmondani - és ön egy kicsit bagatellizálta, hogy milyen mértékben támogatjuk a három vagy több gyermeket vállaló családokat , hogy már az első döntéseink között, 2011. január 1jétől ismét kibővítettük a szocialisták által csaknem teljesen eltörölt családi adókedvezményt, az egy- és kétgyermekesek újra jogosultak lettek a kedvezményre, gyermekenként akár havi 10 ezer forintos összegben. A három- és többgyermekesek pedig a korábbi, gyermekenkénti 4 ezer forintos összegnek több mint a nyolcszorosát - az nem kevés , 33 ezer forintot vonhatnak le a sze mélyi jövedelemadójukból. Számos döntést hoztunk annak érdekében, hogy a több gyermeket vállaló családok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) boldogulhassanak. Remélem, hogy ezek mielőbb meghozzák a kedvező hatásukat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Egy percre a képviselő asszonyt illeti a szó. DÚRÓ DÓRA (Jobbik) : Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, én nem bagatellizáltam azt, hogy mennyire támogatják önök a nagycsaládoso kat, arra hívtam fel a figyelmet, hogy a második gyermekre is kellene hangsúlyt helyezni, és a negyedik gyermekre is kellene hangsúlyt helyezni, hiszen az én generációmnak, minden nőnek, illetve családnak négy gyermeket kellene vállalni ahhoz, hogy szinten tartsuk a jelenlegi helyzetet. Tehát a három gyerek messze nem a plafon. Megkérdezte az államtitkár úr, hogy mit tehet egy kormányzat, erre hadd válaszoljak én, hogy egy Jobbikkormányzat mit tenne: otthonteremtés, államtitkár úr. Ez nagyon fontos, hiszen ha nem tudják hova megszülni a gyermekeiket a fiatal párok, akkor azok továbbra sem fognak megszületni. Bérlakásépítési programot kellene nyújtani ezeknek a fiataloknak. A női foglalkoztatás tekintetében sereghajtók vagyunk az Európai Unióban, alulról a másodikak vagyunk. Elképesztő szörnyűek ezek az adatok, pedig ma már azokban az országokban szülnek több gyermeket a nők, ahol sikerül őket visszavezetni a munkaerőpiacra. Tehát míg harminc éve az volt a jellemző, hogy ha az otthonmaradást támogatták, akko r volt magasabb a termékenység, mára ez megfordult, és inkább az államnak a gyermeknevelésben és a gyermekelhelyezésben kellene őket támogatni. De amit például bölcsődei férőhelyek bővítésére elkülönítenek a költségvetésben (Az elnök a csengő megkocogtatás ával jelzi az időkeret leteltét.) , az arra elég, hogy a jelenlegi 130 százalékos kihasználtságot 100 százalékra vigyék le, és új férőhelyek teremtésére (Az elnök ismét csenget.) egyáltalán nem elég. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Egyperces viszonválasz megilleti az államtitkár urat. DR. SIMICSKÓ ISTVÁN , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Higgye el, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a második és a harmadik vagy akár a negyedik gyermeket is megszüljék a magyar édesanyák, minden segítséget és minden támogatást megadunk, nemcsak a családi adókedvezményen keresztül, hanem a gyed rugalmassá tételével, a gyedextra bevezetésével, a munkahelyvédelmi akcióterv bevezetésével, mindmind olyan lépéseket és döntéseket hoztunk, amelyekkel segítjük a gyermekvállalást. A népesedési akcióterv hamarosan a kormány elé kerül, és ez is számos olyan elemet tartalmaz majd, amellyel ösztönözni szeretnénk. Szeretném elmondani, hogy szemléletmódváltozásra is mindenképpen szükség van, egy olyan értékrend kialakítására, amely azt célozza, hogy hinni kell önmagunkban, hinni kell a jövőnkben .