Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 14 (310. szám) - Balla Mihály (Fidesz) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Milyen eredményeket hozott a budapesti víz világtalálkozó?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - BALLA MIHÁLY (Fidesz):
1405 DR. KLINGHAMMER ISTVÁN , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Tisztelt Képviselő Asszony! Az intézményi autonómia azt is jelenti, hogy az intézmények maguk választják meg oktatókutatói állományukat és azt a teljesítményt is, amit előírnak, illetve azt a lehetőséget is, amihez hozzá tudják juttatni ezek az oktatók, kutatók saját magukat és az intézményüket. Tehát azt tudo m mondani, hogy uniformizálni ezt, úgy érzem, nem lehet. Elfogadom, hogy az adjunktusoknak és a docenseknek, akiknek a professzori életpályához van a bérük rendezve, tehát ahhoz van kötve, az alapilletményük nagyon sok intézményben, főiskolán lehetne magas abb. Ezért mondtam azt, hogy ezt tervbe vettük. Tervbe vettük úgy, hogy ha elfogadja a kormányzat ezt az átalakítási stratégiát, akkor a következő lépésekben megvizsgálhatjuk. De erre tettem egy nagyon rövid utalást, hogy ez nem olyan generális béremelés l enne, ez mindenféleképpen tudományos teljesítményhez és oktatási teljesítményhez igazodó lenne. De kérem szépen szíves türelmüket, hogy ezután a következő lépés legyen ez. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) Balla Mihály (Fidesz) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “Milyen eredményeket hozott a budapesti víz világtalálkozó?” címmel ELNÖK (Jakab István) : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Balla Mihály, a Fidesz képviselője, a zonnali kérdést kíván feltenni a vidékfejlesztési miniszternek: “Milyen eredményeket hozott a budapesti víz világtalálkozó?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladatellátása miatt válaszadásra Illés Zoltán államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem ké pviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Balla Mihály bólint.) Igen, Balla Mihály képviselő urat illeti a szó. BALLA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A világ jövőbeni stratégiai kér dései között a víz lesz az egyik legfontosabb, fontosabb lesz, mint bármilyen energiahordozó. Magyarország kiemelten kezeli ezt a témát, és hazánk az egész világon kimagasló vízügyi szakértelemmel, ismeretanyaggal és infrastruktúrával rendelkezik. A 2012 j úniusában megrendezett Rio+20 fenntartható fejlődési konferencián Áder János köztársasági elnök úr bejelentette, hogy Magyarország rendezi meg a 2013as nemzetközi víz világtalálkozót októberben, amelyre az ENSZ tagállamai, az intézményei mellett valamenny i érintett gazdasági és társadalmi szereplő is meghívást kapott. A víz világtalálkozó célja az volt, hogy a vízzel kapcsolatos leglényegesebb kérdésekben - ivóvízszolgáltatás, szennyvízkezelés, integrált vízgazdálkodás, nemzetközi vízügyi együttműködés, i nnovatív vízügyi technológiák - támogassa a fenntartható fejlődési célok kidolgozását, és iránymutatást adjon a világ 2015 utáni fejlesztéspolitikai prioritásainak meghatározásához. Tisztelt Államtitkár Úr! A találkozó a magyar diplomácia kiemelkedő esemén ye 2013 második félévében. A víz az egyik olyan téma, amellyel Magyarország a jövőben is meg fog jelenni a köztudatban az egész világon. Szükséges volt ez a találkozó azért is, mert néhány évtizeden belül a világ lakosságának igen jelentős hányada nagy val ószínűséggel vízhiánnyal fog küzdeni. A megelőzés, a készletek ésszerű felhasználása és tartalékolása, a tudatos vízpolitika tehát közös ügyünk, nemcsak Magyarországon, de globális szinten is, amit csak hatékony együttműködéssel, kölcsönös párbeszéddel érh etnek el a világ országai.