Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 14 (310. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - ELNÖK (Jakab István): - ERTSEY KATALIN (LMP):
1402 Köszönöm. Én csak miniszter úrtól idéztem, ha tehát ezzel probléma van, akkor lehet, hogy a saját korábbi nyilatkozatait kellene megnéznie. (Der ültség a Fidesz padsoraiban.) Igenis van 2 százalékos előírás a NATO részéről - vagy akkor nevezzük elvárásnak! (Dr. Hende Csaba: Az más! Az más!) Természetesen szabad tagországokról van szó, de ez az elvárás megvan a tagországok felé. Ezt kellene elérni é s a Magyar Honvédséget fejleszteni, nem abban kimeríteni a magyar szerepvállalást, hogy mindenképpen feltétlenül minden felajánlást meg kell tenni és minél több magyar katonát külföldre küldeni. Az viszont teljességgel beigazolódott, hogy nulla, azaz telje sen eredménytelen volt az afganisztáni szerepvállalás. Ezt maga az afgán elnök is elismerte, ahogy azt idéztem tőle, ráadásul úgy, hogy ezt az afgán elnököt a szövetséges erők juttatták hatalomra. Azt hiszem, hogy ennél beszédesebb és ennél fontosabb megny ilatkoztatás nem kell: tehát egy olyan misszióban vettünk részt, ahol magyar katonák haltak meg, és az eredménye egy kerek egész, egy nulla volt. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. A miniszter urat viszonválasz illeti me g. Öné a szó, miniszter úr. DR. HENDE CSABA honvédelmi miniszter : Nemigen alkalmas sem a hely, sem az idő arra, hogy Afganisztán rendkívül bonyolult belpolitikai viszonyait és az abba illeszkedő, Karzai elnök által tett nyilatkozatokat teljes mélységükben itt most megvilágítsuk. A lényeges mégis az, hogy Magyarország katonai képességeit és honvédelmi felkészültségét ismeri el a nemzetközi közösség akkor, amikor igen felelősségteljes feladatokra és azok végrehajtására kérnek fel minket. Ez szövetségesi kötel ességünk is. Szeretném önt emlékeztetni arra, hogy a magyar nép népszavazáson, 83 százalékos többséggel döntött a NATOcsatlakozásunk mellett. Amennyiben ön ezt kifogásolja, nyilván módja van egy újabb népszavazást kezdeményezni. Honvédeink önként jelentke znek a missziós feladatokra, ahol olyan, máshol egyébként meg nem szerezhető ismeretekre, képességekre tesznek szert, amelyek aztán a haza fegyveres védelmében is használhatók lesznek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Jakab István ) : Köszönöm, miniszter úr. Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról ELNÖK (Jakab István) : Tisztelt Országgyűlés! Ertsey Katalin, az LMP képviselője, azonnali kérdést kívá n feltenni az emberi erőforrások miniszterének: “Tényleg megteszik, hogy a kötelező óvodát új, önerőből létrejött családi napköziben teljesítőknek nem adják oda az állami normatívát?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válasz adásra Soltész Miklós államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem képviselő asszonyt, elfogadjae a válaszadó személyét, vagy személyesen miniszter úrtól kéri a választ. ERTSEY KATALIN (LMP) : Köszönöm szépen. Mivel ez egy elég súlyos kérdés, és a költségvetési v itában, azt remélem, el is dől, illetve a módosítónkkal, megvárnám, amíg miniszter úr megerősíti, hogy nem, nem teszik meg