Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 8 (309. szám) - A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X. 28.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
1302 szabad és nem érdemes. Éppen ezért illő tisztelettel és ismételten ebben a vitában utoljára kérem azt, hogy módosító javaslatainkat legyenek kedvesek támogatni, abból a felelősségből adódóan, hogy van közös dolgunk, van közös feladatunk e zen a területen. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom, és megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak, aki válaszol a vitában elhangzottakra. Államtitkár úr! DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Juhász Ferenc hozzászólásaira szeretnék reagálni. Tisztelt Képviselő Úr! A 2003ban elfogadott bűnmegelőzési stratégia végreha jtására önöknek hosszú évek álltak rendelkezésre, és ezekkel a lehetőségekkel, amikor önök kormányon voltak, nem éltek. Ismerjük, hogy 2002 és ’10 között milyen volt a közbiztonság Magyarországon, önök ezen a területen egyszerűen megbuktak. Ami a társadalm i vitát illeti, szeretném elmondani, hogy széles körű társadalmi vitát folytattunk le a nemzeti bűnmegelőzési stratégia elfogadását megelőzően. Ez a kormany.hu honlapra is kikerült, és megfelelő idő állt rendelkezésre, hogy erre észrevételeket tegyenek. Ez t megkapták a civil szervezetek, társadalmi szervezetek, a Magyar Kriminológiai Társaság, az egyházak is megkapták, és a nemzeti bűnmegelőzési stratégiát a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács terjesztette a kormány elé. Ezt a feladatot kapta elsőként a létrehozot t Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, és ezt a stratégiát a kormány a szeptember 18ai ülésén elfogadta. (Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Szeretném elmondani és szeretném hangsúlyozni, úgy, ahogy az általános vitában i s elmondtam a válaszban, hogy a kormány elkötelezett a bűnmegelőzés, a bűncselekmények csökkentése, a közbiztonság megerősítése, az emberek biztonságérzetének javítása érdekében. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében konkrét feladatokat határoztunk meg. És hogy válaszoljak Juhász képviselő úr kérdésére, hogy 200 vagy 700: 700 millió forint a helyes szám, amit ön kérdezett. Ami pedig Staudt Gábor képviselő úr - akit nem látok most itt a teremben, de válaszolok neki is - hozzászólását illeti, és a közleked ési bűncselekményeket vette kritika alá (Dr. Staudt Gábor visszatérve az ülésterembe: Itt vagyok, államtitkár úr.) , hogy úgymond az nem tartozik ebbe a tárgykörbe, szeretném elmondani, hogy a közbiztonságnak sok, számos eleme van. Egyik része a közlekedésb iztonság, azon belül is a közúti közlekedés biztonsága, és ezen a területen is fontos, hogy előrelépjünk. Megcéloztuk, hogy ezen a területen további célokat szeretnénk elérni. Az a célunk, hogy 50 százalékkal csökkentsük 2020ig a halálos balesetek számát. Egyébként a végső célban nem mehetünk alább, mint hogy a nullára csökkentsük, függetlenül attól, hogy ennek az esélye ma nagyon minimálisnak látszik, de azt gondolom, hogy nem lehet kitűzni kevesebb célt majd, de 2020ig az a célunk, hogy a közlekedés és a közúti közlekedés biztonsága területén jelentősen lépjünk előre. És ami a kritikákat illeti, a Staudt Gábor képviselő úr által elmondottakat, szeretném elmondani, hogy a kormány számos szigorító törvényjavaslatot terjesztett a Ház elé, Btk.módosítás, sz abálysértési törvény módosítása, rendészeti tárgyú törvények módosítása. Ezeknek a 90 százalékát a Jobbik képviselőcsoportja nem támogatta, nem szavazta meg. (Dr. Staudt Gábor: Mert salátatörvényben volt.) Önök rendért kiáltanak, a rendet kérik számon rajt unk, és egy országgyűlési képviselő, egy ellenzéki képviselő mit tehet a rendért? Hogy támogatja azokat a jogszabályokat, amelyek ennek a rendnek a megvalósítását tűzik ki célul. (Közbekiáltások a Jobbik soraiból: Salátatörvény volt.) Önök nem ezt teszik. Önök azt teszik, hogy hétvégén tartanak egy rendezvényt, vonulást, egy gyűlést, vagy hétfőn napirend előtt a parlament elé hozzák, hogy lámlám, milyen a közbiztonság Magyarországon, és nem tesznek semmit annak érdekében, amit országgyűlési képviselőként m egtehetnének, hogy a közbiztonság, a rend javuljon Magyarországon.