Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 8 (309. szám) - A Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről szóló jelentés és a Bethlen Gábor Alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - KŐSZEGI ZOLTÁN (Fidesz):
1291 a kinti oktatási rendszerbe, ami a ma élő kortárs kinti magyarok számára is vonzó lehet, hiszen ők nemcsak a múltban élnek, hanem nyilván a gyermekeik jövőjét is tervezik. Tehát akár a nyelvképzésben, akár egyéb stúdiumok beépítésében kellene a kinti oktatási rendszerben megjeleníteni olyan újdonságokat, olyan vonzó lehetőségeket, amelyek gyakorlati megfontolásból is el tudják érni, hogy minél több magyar gyerek ezekbe az oktatási, képzési intézményekbe járjon. Megható, szép dolog az anyanyelvhez való ragaszkodás, az is nagyszerű dolog és támogatjuk, ha minél több határon túli magyar gyerek és szülő választja azt, hogy a gyerek ilyen képzésben vegyen részt, de gondoljunk a jövőjükre is, a XXI. században élnek ők is, és nem abban a történelmi múltban, amelyben mi néha szeretünk utazgatni. Ha a kinti képzésben sikerülne ilyen elemeket megjeleníteni - gondolok itt már a kisis kolás korúakra, akár az óvodai képzésben is nagyon sok lehetőség van , akkor ez segítene, talán akkor sikerülne szintézisbe hozni egyrészt a hagyományokhoz való kötődést, ragaszkodást, másrészt pedig a jövőépítés feladatait is. Ez a beszámoló nem ebbe az irányba mutat. Tehát ezek a hiányosságok minket is arról győztek meg, hogy a szándék mindenféle támogatása ellenére ezt a beszámolót éppen azért nem tudjuk elfogadni, mert a legfontosabb célok eléréséhez nem látjuk megfelelő eszköznek, és arra kérem a korm ányt és a kormánypárti képviselőket is, hogy ilyen szempontból is gondolják át a Bethlen Gábor Alap működését, mert nagyon nagy hiba lenne, sőt bűn lenne, ha megmaradna a patetikus megfogalmazások szintjén a ragaszkodás, és a tényleges, a mindennapi gyakor latban ennek az eredményeit meggátolná, mondjuk, egy rossz döntéshozatali mechanizmus, vagy meggátolnák a működés hiányosságai, hiszen nem lehet a politikai kommunikációnak része kizárólag ez a dolog. Befejezésül hadd tegyem hozzá, hogy a politikai kommuni kációnak két nagy ellensége van, az egyik a valóság, a másik pedig a személyes tapasztalat. Vegyék ezeket is figyelembe, amikor a kommunikációjukat formálják, és az ilyen beszámolókat elkészítik vagy elfogadásra ajánlják. Nem fogjuk támogatni ezt a beszámo lót. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szávay István tapsol.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most megadom a szót Kőszegi Zoltánnak, a Fidesz képviselőjének. KŐSZEGI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, e lnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Bethlen Gábor Alap tevékenységéről szóló beszámoló önmagában igazolja és bizonyítja azt, hogy az alap tevékenysége rendkívül színes, szerteágazó és összetett. Ha Szávay István képviselő úr lendületes , de különösen a teljes időkihasználásából kiindulva azt látjuk, 20 percet beszélt arról, hogy ezt a beszámolót kritizálja, bírálja, véleményt formáljon róla, ez is azt igazolja, hogy valóban tartalmas, színes és sokrétű a Bethlen Gábor Alap tevékenysége, mert nem tudom, lehetősége nyílt volnae arra, hogy még az MSZPkormányok alatt kialakított támogatási vagy klientúraépítési rendszert tudta volnae így bírálni vagy kritizálni, mert ez abszolút átláthatatlan volt. Amit az alap működésével kapcsolatban min denképpen szeretnék megemlíteni, és ez a kritikákból is kikövetkeztethető, az, hogy sokrétű, színes, változatos és előremutató a tevékenysége, sokkal átláthatóbb, akár még kritikákkal, bírálatokkal vagy jobbító szándékú javaslatokkal is jobban illethető, m int korábban az előző két MSZPs kormányzati ciklusban végzett határon túli támogatási programok bármelyike. Egy nagyon rövid felsorolást tett Szávay képviselő úr arról, hogy milyen eredményes programokat is szervez, koordinál a Bethlen Gábor Alap. Sajnálo m, hogy ezek között nem emelte ki a Határtalanulprogramot, sőt inkább csak kritikával illette. Megítélésem szerint ez az egyik legeredményesebb és legsikeresebb program, amit elindítottunk, és amit működtetünk, mert ugyanis ennek a programnak nemcsak a tá mogatási részéről, illetve a támogatás mértékéről kellett volna beszélnie a képviselő úrnak, aki elkötelezett egyébként a nemzetpolitikában, és nem véletlenül vezeti vagy viszi a Jobbikban ezt a területet, nagyon jól tudja azt, hogy mennyi hozadéka van, az on túl,