Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 7 (308. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - NOVÁK ELŐD (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István): - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - DR. VAS IMRE (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István):
1212 NOVÁK ELŐD (Jobbik) : Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt még itt vita nélkül próbálnák ezt az ügyet szőnyeg alá söpörni, szólásra jelentkezem. Bár a z összes többi párttal szemben a Jobbik nem azt nézi, hogy ki nyújtotta be a javaslatot, hanem azt nézzük, hogy mit nyújtott be, hogy az jóe, jóe a magyar embereknek, előreviszie az ország sorsát, mondhatnánk, történetéttörténelmét, hiszen egy több min t húszéves, több mint két évtizedes elmaradással, bűnös mulasztással kell most nekünk szembenéznünk. 2011. december 23án a kormánypártok soraiban 55en szavaztak a frakciófegyelemmel szemben, amikor a Jobbik az ügynöklisták feltárását indítványozta. Az üg ynek az volt az eddigi legnagyobb támogatottsága ebben a ciklusban. Bízom benne, hogy most tovább is tudunk lépni, ha megszólal a képviselők lelkiismerete. Annál is inkább, mert volt ám kormánypárti ígéret később: június végéig létre kell jönnie a Nemzeti Emlékezet Bizottságának. Ezt hirdette a Heti Válasz cikkének címe még tavaly márciusban, és a Fidesz honlapján is olvashattuk ezt MTIhírben. Azonban ebből az időhúzást célzó ígéretükből, a Nemzeti Emlékezet Bizottságából sem lett semmi. Persze néha kisziv árog néhány karton az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából. Itt van például a kezemben Martonyi János hitelesített állambiztonsági nyilvántartó kartonja, melyből kiderül, hogy Marosvásárhelyi fedőnéven III/IIes ügynökként írt jelentéseket kü lföldi útjairól. De itt van a kezemben Böröcz István 6os kartonja is, aki Nádasdi fedőnéven III/IIIasként - a beszervezés alapja: anyagi érdekeltség - folytatta ügynöki tevékenységét, és lehet ma az önök jóvoltából a közmédiumok több mint 70 milliárd for intja felett bábáskodó MTVAelnök. Azt gondolom, hogy az ügynökkérdés rendezésével nem célszerű megvárni a Jobbik kormányra kerülését. Akik itt az ügynöklisták kérdésében érintettek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét, és kikapc solja a képviselő mikrofonját.) , azok tartózkodjanak, a többieket pedig arra kérem, hogy támogassák a javaslatot. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Tájékoztatom képviselő urat, hogy kettő perc áll rendelkezésre. Tisztelt Országgyűlés! Felszól alásra következik Bárándy Gergely képviselő úr, MSZPképviselőcsoport. DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportja, ahogy eddig is minden alkalommal, ezúttal is támogat ja az előterjesztés tárgysorozatbavételét. Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Vas Imre képviselő úr, Fideszképviselőcsoport. DR. VAS IMRE (Fidesz) : Köszönöm a szót , elnök úr. Az előttünk fekvő határozati javaslat első két pontja olyan - gyakorlatilag - deklarációt tartalmaz, amelyet a kormánypárti többség, amikor a probléma megoldásának alkotmányos alapjait megteremtette, már kinyilvánított. A 4. pont gyakorlatilag kizárólag a hatálybalépésről szól. A 3. ponttal kapcsolatban pedig azt tudom mondani Schiffer képviselőtársamnak, hogy reményeink szerint a kormány minél előbb be fogja nyújtani ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban .) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Szilágyi Péter független képviselő, kétperces időkeretben. Öné a szó.