Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. október 1 (307. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1072 DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az elmúlt öt percben szánalmas kísérletnek lehettünk tanúi, ahogy Nyakó István, mint sok éve a pártja, megpróbálja összemosni a FideszKDNPt és olyasfajta eszméket, amelyek nyilvánvalóan egy demokráciában egy jogállamot támogató párt számára vállalh atatlanok. De úgy gondolom, hogy ez a fajta kísérletük eddig is sikertelen volt és ezután is sikertelen marad. Tisztelt Nyakó Úr! Én magam és a mellettem ülő képviselőtársaim nem írtunk alá közös parlamenti dokumentumokat a Jobbikkal. Lehet, hogy ön személ yében nem, de az ön frakcióvezetője és az ön frakciótagjainak többsége viszont pár héttel ezelőtt is aláírt egyet, meg előtte még ötöthatotnyolcat, amelyben legutóbb egy bizottság felállítását kérték, korábban hasonló javaslatokkal éltek. Valahogy mi nem írtunk még alá itt a parlamentben közös nyilatkozatokat a Jobbikkal, önök mégis megtették. Nem tudom, hogy akkor mégis ki áll közelebb hozzájuk, és ki folytat velük közös politikát. (Dr. Józsa István: A Fidesz!) Azt hiszem, hogy ha ön azt mondta, hogy a k ormány tegye a kötelességét, önnek ma inkább arról kellett volna beszélni - hogy egy kis kitérőt tegyek , hogy az MSZPnek mi lenne a kötelessége itt a parlamentben és nyilatkozattétele kapcsán a vasárnapi események után. Hiszen nagyon jól látható volt, h ogy az önök szóvivője ott volt ezen a tüntetésen - most pont elment a kép, de meg tudnám mutatni, hogy ott volt, részt vett ezen. Önnek arról kellett volna beszélni, hogy azután, hogy teljesen mindegy, hogy melyik embernek, de egy embertársunknak, aki éppe nséggel most a miniszterelnök volt, a fejét rugdosták és végigvitték a városon. Önnek arról kellett volna beszélni, ha az emberi méltóságot akarja védeni, minden embertársunkét, mind a 10 millióét, aki itt él Magyarországon, soha többé nem indítanak semmif ajta közös jelöltet ilyesfajta szervezetekkel, hogy kizárják annak a lehetőségét, hogy ilyesfajta, emberi méltóságot sértő szervezetekkel közös kampányt folytassanak, kizárják őket a szövetségből, nem indítják jelöltként sehol, semmilyen formában, MSZPtám ogatással azokat az embereket, akik ilyesfajta tüntetést szerveznek (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Így van!) , amelyben egyszerre sértik az emberi méltóságot. (Dr. Kontrát Károly felmutat egy fotót a táblagépén.) Itt van egyébként az önök szóvivője ezen a tün tetésen, ahol egyszerre sértik az emberi méltóságot, és egyszerre sértik meg azokat az ’56os forradalmárokat, akik egy valódi diktátor képét rombolták le. (Dr. Kontrát Károly ismét felmutatja a fotót.) (9.20) Nemcsak szavakra lenne szükség ezen a téren, ha nem tettekre is. Egy szánalmas 24 órás kommunikációs dömpinget láttunk, ahol önök megpróbáltak magyarázkodni, ahol megpróbálták mentegetni a saját vezetőiket, a saját szövetségesüket, hogy nem is tudták, hogy ott mi fog pontosan történni. Kérdezem én, hogy an bízhatjuk valakire az ország vezetését, aki egy tüntetést nem tud megszervezni ezer emberrel; arra hogyan bízhatjuk rá az országot, hogy tízmillió ember életét meg tudja szervezni, ha azt se tudja, hogy a saját szervezetének a tüntetésén pontosan mi fog zajlani tíz perccel később. Vagy ezért, vagy azért, de alkalmatlan a feladat elvégzésére. Ezért tehát azt hiszem, legalábbis a Kereszténydemokrata Néppárt nevében biztosan azt követeljük önöktől, hogy tettek is kövessék a szavakat, és igenis zárják ki az együttműködésből azokat a személyeket, akik ezt szervezték és aktívan részt vettek benne, és adjanak garanciát, hogy jelöltként nem fognak indulni a választásokon az önök támogatásával. Ha ugyanis önök támogatni fogják ezeket az embereket, ezeket a szervez eteket a jövő évi választásokon, akkor egyetértenek az ő politikájukkal (Dr. Józsa István: Takargatja a Jobbikot, takargatja! - Volner János: Szépek vagyunk.) , egyetértenek ezzel az emberi méltóságot sértő cselekedettel. (Nyakó István: Még van egy perc!) A mi pedig az ön témáját illeti a különböző, Magyar Gárdával kapcsolatos cselekedetekkel kapcsolatban, a Magyar Gárda a szocialista és SZDSZes nyolcéves kormányzás alatt jött létre, akkor