Országgyűlési Napló - 2013. évi nyári rendkívüli ülésszak
2013. június 17 (290. szám) - Czunyiné dr. Bertalan Judit (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Milyen stádiumban vannak a helyreállítási munkálatok a dunai árvíz levonulása után?” címmel - ELNÖK (Jakab István): - CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Jakab István):
58 munkák jól vizsgáztak, eredményes volt az árvízvédelem, ugyanakkor tudjuk azt, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításra került, és a munka nagy része a napok ban is folyik a gátakon. Ma is több százan dolgoznak annak érdekében, hogy az ideiglenesen kiépített védműveket elbontsák, a homokzsákokat kiürítsék, és az utakat tehermentesítsék, illetve mentesítsék a dunai árterületeken. A helyreállítási időszakban azt a több mint tízmillió homokzsákot kell visszafejteni, visszaszedni, amit a védekezésre való felkészülés során kiraktak, illetve amivel megtámasztották a töltéseket, a gátakat. (16.10) Azoknak az embereknek a visszaköltöztetésérő l kell gondoskodni, akiknek a veszélyhelyzet során előzetes intézkedések miatt el kellett hagyniuk az otthonukat. Több mint 242 500 köbméter homokot kell eltakarítani, és mint veszélyes hulladékot megfelelő helyen tárolni, deponálni. A közutak járhatóságát biztosítani kell, a vasúti közlekedés járhatóságát biztosítani kell és biztonságossá kell tenni, noha jól tudjuk azt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy a vasúti töltések a megerősítés ellenére több helyütt átáztak. Államtit kár úr, kérdezem öntől… ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő asszony. CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT (Fidesz) : …mikor várhatják a Duna menti településen élők, ha már a Duna visszatért medrébe, hogy az ő életük is visszatérjen a nyugodt kerékvágásba. Kösz önöm . (Dr. Józsa István: Mederbe! Olyan szép ez a magyar nyelv!) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak válaszadásra. DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Tájékoztatom önt és a tisztelt Házat, hogy június 13án megalakult a helyreállítási operatív törzs három munkacsoporttal. A helyreállítási feladatok végrehajtására vonatkozó intézkedési ütemterv elkészült. Ennek utána a munka haladéktalanul megindult. A következőkben szeretnék tájékoztatást adni, hogy milyen eredményeket értünk el az elmúlt napokban. Tizenhárom településen befejeződött a helyreállítás, GyőrMosonSopron, KomáromEsztergo m, Fejér, Baranya megyében és a fővárosban elzárt útszakasz ma már nincs. A forgalom számára megnyitott útszakasz hossza 107 kilométer. Június 16án a budai dunai alsó rakpart fertőtlenítése befejeződött, és a forgalomnak ez az útszakasz is átadásra került . A MÁV Zrt. jelentése szerint a védvonalak bontását június 17én megkezdik. A fertőtlenített települések száma 45re emelkedett, ez az érintett települések közel 50 százalékát jelenti. A 61 érintett közintézményből 12 vonatkozásában a fertőtlenítést végre hajtották. A főváros 10 érintett kerületéből 2 kerületben a visszabontás és a fertőtlenítés aránya 100 százalék. További 4 kerületben a fertőtlenítés befejeződött. A fertőtlenítésben 80 darab technikai eszköz és 246 fő vett részt. Tisztelt Országgyűlés! A kitelepítettek száma 1570 fő, ebből 898 fő visszatért az otthonába, ez az összes érintett személy 57 százaléka. Tisztelt Képviselő Asszony! A helyreállítás kérdésében is ugyanolyan elszántak és ugyanolyan határozottak vagyunk, mint a védekezésben (Dr. Józs a István: Ma már sokkal jobb ez az arány! Ez még tegnapi adat!) és a mentésben. Az a célunk, hogy minél gyorsabban, hatékonyabban és eredményesen befejeződjön ez a nagyon fontos munka is. ELNÖK (Jakab István) :