Országgyűlési Napló - 2013. évi nyári rendkívüli ülésszak
2013. július 5 (296. szám) - Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló, az Országgyűlés 2013. június 26-ai ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény záróvitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
559 Ezzel az egyik probléma az - és itt szeretném a Ház apparátusának a figyel mét is felhívni , nyilvánvaló házszabálysértés történt, ugyanis az elnöki vétó esetén csak olyan témában lehet módosító indítványt beadni, ami kapcsolódik az elnöki vétóhoz. Ez semmilyen módon nem kapcsolódik, hiszen az elnöki vétó a rendeletalkotási jogr ól szól, ez pedig a médiahatóság elnökének kinevezési feltételeiről. Azon persze nem csodálkozom, hogy a fideszes képviselőtársaim az alkotmányügyi bizottságban az erre vonatkozó indítványomat - már hogy vizsgáljuk meg, hogy ez házszabályszerű vagy sem - t ermészetesen elutasították; ami persze csak az önök számára természetes, normálisan működő európai demokráciákban ez nem így van. Ez az újabb próbálkozás tehát nem szól másról, mint hogy megpróbálják valamilyen módon ezt a politikai elvárást teljesíteni. M ost a módosító indítvány tartalma köszönő viszonyban sincs azzal, amire a korábbi szabályozás vonatkozott, itt egyszerűen és szimplán arról van szó, hogy találtak egy embert a médiahatóság élére, ennek a fazonjára próbálják meg igazítani a törvényi elvárás okat. És önök ezt sajnos szégyenkezés és pironkodás nélkül fogják megszavazni. A Magyar Szocialista Párt képviselői nemmel fognak szavazni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Staudt Gábor képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport. Tájékoztatom képviselő urat, hogy frakciójából még egy felszólalásra jelentkező képviselő van. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Így van. Megosztjuk Gaudi képviselőtársammal. ELNÖK (Jaka b István) : Kérem az időt visszaállítani. Öné a szó. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen. A Jobbik véleménye is az volt, már amikor a köztársasági elnök úr elé került ez a törvényjavaslat, hogy sajnálatos módon alaptörvényellenes, lévén, hogy egy fe lsőbb jogszabály, az alaptörvény szabályait próbálták meg egy alsóbb szintű jogszabályba átírni, és az elnök rendeletalkotási jogát úgy delegálni egy elnökhelyettesre, hogy azzal tulajdonképpen az alaptörvény szabályozását kerülik meg. Ezt jeleztük az alko tmányügyi bizottság ülésén, ezt ott nem fogadták el, bizonygatták, hogy ez bizony alaptörvényszerű és ez így működhet, de kiderült, hogy nem, és Áder köztársasági elnök úr nagyon helyesen egyébként ezt visszaküldte. A probléma orvoslása, amit önök kitalált ak, az valóban azért vérlázító, mert személyre szabott jogalkotás, aztán majd jogalkalmazás fog bekövetkezni. És itt önök valószínűleg akkor követték el a hibát, amikor már ezt a törvényt is Szalai Annamáriára szabták, valószínűleg az ő tetemes tapasztalat ához és a meglévő végzettségeihez szigorították a törvényt, és nem gondoltak arra, hogy mi van, ha majd egy újabb vezetőt kell kijelölni a hivatal élére. Ebben az esetben miről is van szó? Az eddigi felsőfokú jogi, közigazgatási vagy társadalomtudományi vé gzettség helyett önök csak felsőfokú végzettséget fognak az elnöktől elvárni, és egyébként lazítják azokat a szabályokat, amelyek az előzetes gyakorlat idejére az előző munkahelyeken vagy előző munkakörökben eltöltött idő beszámítására vonatkoznak. Ez így, ebben a formában biztos, hogy túlterjeszkedik. Habár azt azért értem, hogy az előző javaslatukat kiveszik, ennyiben talán kapcsolódik az új a régihez, hogy kiveszik, amit eddig szerettek volna, és egy teljesen új verziót hoznak be, de úgy gondolom, hogy e z nem elegáns, és az alkotmányügyi bizottság ülésén is elmondtam, hogy az idő fogja önöket igazolni (sic!), mert ha esetleg olyan elnököt neveznek ki a hivatal élére, akinek a jelenlegi jogszabályok alapján nem lett volna meg a végzettsége, csak a most