Országgyűlési Napló - 2013. évi nyári rendkívüli ülésszak
2013. június 26 (293. szám) - A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban történő összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PATAY VILMOS (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
389 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársam! Még csak véletlenül sem tettem célzást a hozzászólásomban arra, hogy önök e törvényjavaslat kapcsán a kereskedelmi bankokat védenék. De úgy látszik, az a mondás, miszerint akinek nem inge, ne vegye magára, kifordítva is igaz. Akinek inge, az meg magára veszi olyankor, amikor nem kéne. De a lényegről szólva, Józsa képviselő úr ezúttal jogvédőként is fellép, és a tulajdonhoz való jogot emle geti ezen törvényjavaslat kapcsán. Én azonban leegyszerűsíteném ezt a kérdést: a tulajdon legnagyobb részben úgy kerül kockára, ha például egy ilyen takarékszövetkezet működésképtelenné válik, csődbe jut, nem tudja a betétesek betétjét visszaadni, mert err e képtelenné válik. Ez a legnagyobb kockázat, azt gondolom, egy betétes számára. (17.30) Tehát ez a legnagyobb kockázat, azt gondolom, egy betétes számára. Hogy egy törvényjavaslat és aztán annak a megvalósulása kapcsán az az intézmény, amelynek ő tulajdon osa vagy csak éppen betétese, stabilabb lábakon fog állni, mert egy olyan integráció védelme alá kerül, amely egy sokkal biztosabb védelmet jelent; amely egyébként olyanná teszi azt a takarékszövetkezetet, amelyben ő valamilyen jogállásban tulajdonos, amel y egyértelműen jobb működési feltételekkel fog majd talpon állni, azt gondolom, hogy ez a legbiztosabb védelme a tulajdonnak, és ebben az értelemben a legbiztosabb tulajdonvédelmi megoldás. Azt hiszem, ha erre gondol, képviselő úr, akkor ön is megnyugszik, és ezt a kételyt már nem táplálja magában. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő perc, Patay Vilmos képviselő úr, Fidesz. PATAY VILMOS (Fidesz) : Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Józs a képviselő úrnak szeretném én is mondani: egész biztosan állíthatom önnek, hogy nem sérülnek a szövetkezetek, takarékszövetkezetek tagjainak az eddig is gyakorolt jogai. Ez a törvény ezt nem csökkenti. Tessék tanulmányozni a törvényt, én ezt megtettem. A másik dolog, amit szeretnék mondani a tulajdonosokkal, betétesekkel kapcsolatban, hogy nyugodtabbak lesznek a törvény elfogadása után, és pár év sikeres működése után pedig, azt gondolom, hogy elégedettebbek is lesznek, sőt boldogabbak lesznek egy növekvő takarékszövetkezet tulajdonosaként. Ha önnek még nincs részesedése takarékszövetkezetben, akkor a törvény elfogadása után, de még inkább előtte keresse a legközelebbi takarékszövetkezetet, és lépjen be oda tagnak, erre biztatom. Köszönöm szépen a figyelmük et. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percre Babák Mihály képviselő úr! BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy a szövetkezeti hitelintézetek in tegrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról szóló előterjesztés kapcsán, amelyről itt tárgyalunk hosszabb idő óta, nagy figyelemmel hallgattam az elképzeléseiket és a véleményeiket. Kérem önöket, hogy semmi sandaságot ne feltéte lezzenek. Úgy gondolom, hogy a szövetkezeti hitelintézetek integrációja helyes és jó irány, és nem sérti az érdekeiket, mert hazai piaci lehetőségek bővítéséhez járul hozzá a hitelpiacon, a pénzügyi közvetítőrendszerben egy erőteljesebb, ugyanakkor progres szívebb és ugyanakkor több lehetőséggel bíró hazai hitelintézetet, egységes hitelintézetet hoz létre az integráció. Kérem önöket, hogy megértve a bankrendszerben lévő rengeteg instabilitást, ebben egy hazai szövetkezeti hitelintézeti integráció segíthet és biztonságot jelenthet Magyarország állampolgárainak, sőt a kisvállalkozásoknak is. Épp ezért kérem önöket, hogy támogassák ezt az előterjesztést és ezt a