Országgyűlési Napló - 2013. évi nyári rendkívüli ülésszak
2013. június 26 (293. szám) - A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban történő összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
386 Ekkor érdemes, azt go ndolom, ennek a törvényjavaslatnak a megoldásait és törekvéseit méltatnunk, amely törvényjavaslat előttünk fekszik. Hiszen ez a javaslat éppen arról szól, hogy ennek az intézményrendszernek a kockázatai csökkenjenek, ennek az intézményrendszernek a piaci r észesedése jelentősen növekedjen, hiszen az a remény, elvárás, terv, hogy a következő tíz évben ez a piaci részesedés az 5 százalékról kétháromszorosára növekedjen, amely már - nyilván a mai kiinduló helyzetből - jelentős növekedés, de amely egyébként, ha a legjobb európai példákat nézzük, még mindig nem mondható kiemelkedőnek, hiszen Hollandiában ez az arány 40 százalék, de olyan országokban, mint Ausztria vagy Finnország is, meghaladja a 20 százalékot. Tehát ez egy reális törekvés, reális elvárás, és azo k a megoldások, amelyek ebben a törvényjavaslatban szerepelnek, amely az integráció felé viszi ezeket az intézményeket, ez egyértelműen növeli a biztonságot, egyértelműen azoknak a szolgáltatásoknak a színvonalát hozza a kor szintjére, amely szolgáltatások at egyébként szeretnénk, ha valóban nemcsak nagyvárosokban, kisvárosokban tudnák az ott élők elérni, hanem szinte a legkisebb településeken is, ahol ott vannak ezek a szövetkezetek, azokban a fiókokban az emberek igénybe tudják venni. Mert nyilvánvalóan ez akkor tud megtörténni, ha nem az összes ilyen intézmény, intézet próbálja ezeket a szolgáltatásokat saját fejlesztésből, saját erőből megvalósítani, hanem ezen integráció keretében jön létre egy olyan pénzügyi humánerőforráskapacitás és összességében aká r egy olyan informatikai rendszer, amely lehetővé teszi azt, hogy valóban ezek a szövetkezetek versenyképesek legyenek, korszerű szolgáltatást tudjanak nyújtani, és ennek megfelelően többek között a bevételeik szerkezete is megváltozzon, és ne elsősorban é s kizárólagosan a kamatbevételek legyenek, amelyek a stabilitását szolgálják ezeknek az intézményeknek, hanem többek között azok a díjak, azok a szolgáltatási díjak, amelyek a modern kereskedelmi bankokat egyébként jellemzik, hogy már egyre nagyobb arányba n ezek jelentik a profitot ezeknek a kereskedelmi bankoknak. Ez tehát akkor történhet meg, ha ez az integráció lezajlik. Ebbe az integrációba az állam pénzt kíván tenni, százmilliárd forintot. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy azok a fejlesztések, amelyek ről én most beszéltem, és amelyek szolgálják azt, hogy valóban versenyképessé váljanak minden tekintetben ezek a szövetkezetek, ez megtörténhessen, és ezeknek a stabilitása mindannyiunk érdekében, a magyar gazdaság érdekében, a betétesek érdekében, a tulaj donosok érdekében megtörténhessen. Mert a végeredmény, a cél, a törvényjavaslat célja éppen az, hogy Magyarországon (Zaj. - Az elnök csenget.) olyan pénzügyi szolgáltató szektor legyen, amelyben nagyobb részt vállalnak a magyar tulajdonban lévő pénzügyi sz olgáltató intézmények, többek között a hitelintézeti szövetkezetek, és ezek a szolgáltatások valóban eljussanak a legkisebb településen is könnyen elérhető módon az emberekhez, és olyanfajta sztenderdizálások alapján történjen akár a hitelek elbírálása, el juttatása, amely nyilvánvalóan mindenki számára garanciát jelent. Legfőképpen egyébként - és itt, azt gondolom, érdemes ezt hangsúlyozni, különösen azok számára, akik védelmükbe vették ezeket az intézményeket, mert úgy gondolják, hogy ez a törvénytervezet valamilyen módon csorbítja az ő érdekeiket - pontosan ezeknek az intézményeknek, ezeknek a szövetkezeteknek az érdeke az, hogy a stabilitásuk magasabb szintre kerüljön, ezzel az integrációval a biztonságuk és a versenyképességük fog növekedni. Nos tehát, a zt gondolom, hogy pontosan az ő érdekük az, a tulajdonosok érdeke, a betétesek érdeke, hogy mindaz, ami ebben a törvényjavaslatban szerepel, az megvalósuljon. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a figyelmüket. Bízom benne, hogy tá mogatni tudják a törvényjavaslatot, de még inkább bízom abban, hogy ez a törvényjavaslat és annak elfogadása komoly szerepet játszik majd abban, hogy Magyarországon a pénzügyi szolgáltató szektor biztosabb lábakon álljon, és ebben komoly részesedése legyen a magyar tulajdonú pénzügyi szolgáltató intézményeknek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) :