Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. június 4 (286. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - PÁLFFY ISTVÁN (KDNP):
4947 Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pálffy István képviselő úr, a Kereszténydemokrata Nép párt képviselője: “Magyarország szabadabban cselekszik” címmel. Öné a szó, képviselő úr. PÁLFFY ISTVÁN (KDNP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1,9 kevesebb, mint 3, és 2,7 is kevesebb, mint 3 - ezek a magyar hiányszámo k. Egyértelmű, hogy Magyarország jobban teljesít, és immáron erről hivatalos pecsétje is van Brüsszelből. Minden esélyünk megvan arra, hogy 2013ban és jövőre is hozzuk a 3 százalékos hiánycélt. Mindannyian tudjuk, a gyerekek is tudják, hála istennek, most már Magyarországon, hogy az Európai Bizottság javasolta, hogy a Pénzügyminiszterek Tanácsa engedje ki Magyarországot a túlzotthiányeljárás alól. Csak azért mondom ezt, mert olyan jó ismételgetni. Ha pedig londoni elemző lennék, akkor mindig 1 százalékkal alálőném a hiánycélt annak, mint amit a Bizottság mond, mert hagyományosan ennyit szoktak tévedni a mi rovásunkra. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország tehát jobban teljesít, és ha jobban teljesít, akkor szabadabban cselekszik. Lassan itt az ideje elgo ndolkodnunk azon, hogy mit kezdünk ezzel a nemzeti mozgástérrel, amit a kormány, a magyar emberek és a magyar vállalkozók együtt teremtettek meg ez alatt a három év alatt. De még mielőtt erről a szabadabb cselekvésről beszélnénk, még mindig emlékeztetni ke ll arra, hogy mi folyt itt nyolc éven át, és hogy az Unióban eltöltött hat éven keresztül a szocialisták hogyan süllyesztették egyre mélyebbre Magyarországot, de közel az igazság pillanata, és előbb vagy utóbb, sokkal inkább előbb az ilyen cinikus nemzetár ulók, mint akik az imént elhagyták az üléstermet, a történelem trágyadombjára fognak kerülni. Rombolni mindig könnyebb, mint építeni. Sokszor az építkezés kétszer annyi időbe telik, mint a rombolás. A kormány feleannyi idő alatt, három év alatt javította k i azt, ami hat éven keresztül az Unióban történt. Szabadabban cselekedhetünk, és lassan, óvatosan szövögetni lehet és kell azokat a terveket, hogy a nemzeti érdekek szerint mihez kezdjünk ezzel a mozgástérrel, mit valósítsunk meg, milyen ütemezésben a magy ar családok és a magyar gazdaság érdekében. Elhangzott már, hogy a pedagóguséletpálya bevezetéséhez még sohasem álltunk ilyen közel. Valóban az egyik legfontosabb a jövő generációja tudásának szempontjából az, hogy milyen anyagi és szakmai megbecsülésben részesülnek azok a tanárok, akik gyermekeinket tanítják. Elhangzott már az is, hogy a költségvetés teherbíró képességének függvényében mód lehet a családi adókedvezmény kiterjesztésére azok számára az alacsonyabb keresetűek esetében, akik ma nem tudják érv ényesíteni ezt a kedvezményt, mert nincsen annyi jövedelmük. De legalább ilyen fontos a kutatásfejlesztés kérdése is, ami ösztönözheti a beruházásokat, és végső soron sokkal értékesebb magyar munkaerőt teremt, hozzájárulva ehhez a GDP növekedéséhez. De, t isztelt képviselőtársaim, az első számú nemzeti cél a kereszténydemokraták szerint azonban a drámai népességfogyás megfékezése kell hogy legyen, hosszabb távon a társadalmi reprodukció megteremtése, ami durván két gyermeket jelent egy családban. Ezért is m egnyugtató a KDNP számára, hogy a kormány a második félévtől a lehetőségek szerint belekezd egy demográfiai programba. A Kereszténydemokrata Néppárt is készíti a javaslatait ehhez, nemcsak a családi adókedvezmény kiterjesztésére, hanem a várva várt gyermek ek megszületésének a differenciált ösztönzésére is. Szeretnénk elérni, hogy a magyar nők korábban szüljenek, és ezzel idő legyen a második, harmadik gyermekek megszületésére is, és egyben nyilván ne kelljen feladniuk a munkahelyüket és a karrierpályájukat sem. Szeretnénk elérni, hogy a fiatalokat ne tartsa vissza a gyermekvállalástól a felsőoktatásban való részvétel, és hogy érezhetően több szocpolhoz is jussanak. Szeretnénk elérni, hogy a közmédiára törvényben nevesített kötelezettség vonatkozzon, hogy adj on pozitív mintát és tájékoztasson a legapróbb részletekig a demográfiai helyzetről, a jogszabályokról, az intézkedésekről, hogy ebben a dzsungelben a családok el tudjanak igazodni. Szeretnénk elérni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a