Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 6 (274. szám) - Dr. Sós Tamás (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Mennyi idő alatt és mekkora összegből rendezhetők Heves megyében a földrengés okozta károk?” címmel - DR. SÓS TAMÁS (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár:
3162 DR. SÓS TAMÁS (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A két héttel ezelőtt, április 22én bekövetkezett Heves megyei földrengés okozta károk kapcsán érdeklődöm. Heves, Átány, Tenk, Erdőtelek településekről érkezett a legtöbb bejelentés, de Egert, Gyöngyöst és Budapestet is érintette. Nagyobb károk Átányban é s Tenken történtek magánlakásokban és középületekben. Az első felmérések szerint Tenken a 450 ingatlanból 380ban keletkezett kár, ebből 100 ingatlanra nincs biztosítás. Karitatív szervezetek igyekeznek itt a lakosság segítségére lenni. Szintén az első fel mérések szerint Átányban 552 ingatlanból 367 épületet ért kár, ebből hat középület, amelyből kettőt súlyos mértékben érintett a földrengés, és alkalmatlanná vált például a családsegítő épület, gondozási központ a feladata ellátására. Gondot jelent több ter ületen, hogy magas a belvíz, így a szivattyúzást sem tudták megoldani az épületekben. Én az iránt érdeklődöm, hogy hol tartanak a kárfelmérésekkel, hány települést érintett a földrengés, a középületekben, közművekben, magánépületekben mekkora a kár, és mil yen további konkrét segítséget tudnak nyújtani a települések számára vis maior alapból, közmunkaprogramból vagy más egyéb formákban. (16.30) Melyik település milyen összegben és mikor fog kapni támogatást? Hány fő vesz részt településenként és mettől meddi g a közmunkaprogramban a helyreállítás kapcsán? Önök milyen további segítséget tudnak nyújtani? Magam is azon vagyok, hogy különböző karitatív felajánlások történjenek. Ugyanakkor vannak olyan esetek, ahol rászorulóknak gondot jelent például az építőanyagg al való ellátás. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Érdeklődöm, államtitkár úr, hogy milyen koordinációs és konkrét segítő tevékenységet tudnak végezni. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Válaszadásra megado m a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Helyett?) Ó, bocsánat, elnézést! Tállai András államtitkár úrnak adom meg a szót - a papíromon ő volt megjelölve elsőként , elnézést kérek, államtitkár úr. TÁLLAI ANDRÁS belügymin isztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nyolc kérdést tett fel. Hogy két percben válaszoljak rá, ezért megpróbálom távirati stílusban. Mekkorák a károk? 1555 bekövetkezett épületkárról tudunk 9 településről. Tenken 378, Át ányon 367, Erdőtelken 256, Hevesben 33, Hevesvezekényben 14, Boconádon 2, Kompolton 2, Hatvanban 1 és Tarnaszentmiklóson 2 esetet jelentettek be. Az állami segítség valóban a vis maior támogatásra vonatkozik. Ez azonban csak önkormányzati tulajdonú épülete kre vonatkozik. Átányban 6 ilyen épület van. A becsült helyreállítási költség 5,5 millió forint. Tenken szintén 6 darab van, a becsült helyreállítási költség 4,8 millió forint. Erdőtelken 6 önkormányzati épület van, 4 millió 50 ezer a becsült helyreállítás i költség. Melyik település milyen összegben kap támogatást? Ezt a 9/2011. kormányrendelet alapján dönti el a belügyminiszter. Május 7ig tart a katasztrófavédelem területi szerveinek a felmérése. A döntés ezt követően tud megszületni. Mennyi helyen vettek részt közmunkaprogramból a helyreállítási munkákban? Átányban 15 fő elsősorban bontási munkálatokban, Tenken 8 fő és Erdőtelken 12 fő közfoglalkoztatott. A karitatív szervezetek segítési lehetőségét felajánlotta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatós ág minden karitatív szervezetnek. A lakosság bejelentését az önkormányzatok regisztrálták, és ők adták át a katasztrófavédelmi igazgatóságnak. Ez folyamatosan történik.