Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 29 (272. szám) - Döntés napirendi ajánlás módosításáról - Magyar Zoltán (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “A Fidesznek Kajászó, Lepsény, Segesd, Nagyatád, Csorna, Csákvár, a Borsodi Mezőség és még számtalan településen nyilvánvalóvá vált állami földbérleti mutyik után a Somogy megyei Bábonymegyere...
2830 Köszönöm a szót, elnök úr. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt háborgó Képviselőtársaim! Egyszerűen felháborító az a cinizmus, amilyen érzéketlenséggel (Moraj a kormánypártok s oraiban.) állnak önök másfél millió ember mélyszegénységével szemben. 600 ezer lakásban nem tudtak fűteni rendesen, ezután jöttek elő az úgynevezett rezsicsökkentéssel, 1,4 millió lakásban van számlaelmaradás, háromszor annyi, mint amennyi korábban volt. A családok harmada nem engedheti meg magának, hogy hetente hús kerüljön az asztalra. Államtitkár úr, ön sok mindenről beszélt, csak arról nem, hogy 2011 dereka óta tényszerűen csökken a gazdaság teljesítménye, arról nem beszélt, hogy tavaly 6 százalék volt az infláció, megemelkedtek az árak, és ott maradnak, arról, hogy 178. az ország az ENSZtagországok között a növekedési skálán, és hogy csökken a fogyasztás. Arra nem válaszolt, hogy mitől fognak beindulni a gazdaság motorjai. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Szégyelld magad!) Nem fogadom el a választ. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Sza vazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 204 igen szavazattal, 66 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Döntés napirendi ajánlás módosításáról ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyű lés! Az interpellációkat most felfüggesztem, és kérem a főtitkár urat, hogy a kieső időt majd pótoljuk, ugyanis a napirend (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) elfogadása során technikai hiba miatt az Országgyűlés nem szavazott egy határidőben előterjeszt ett napirendi módosításra irányuló indítványról , amelyet a frakciók a házbizottság ülésén is kézhez kaptak. Ebben a Fideszfrakció azt kezdeményezte, hogy az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló T/10905. sorsz ámú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon, részletes vitára bocsátására és részletes vitájára, illetve a benyújtott módosító indítványok hiányában a határozathozatalra a keddi ülésnapon kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézf elemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Az előterjesztés általános vitájára ma a részletes viták után második napirendi pontként kerül sor; ha módosító javaslat nem érk ezik, holnap délelőtt a javaslat elfogadásáról dönt az Országgyűlés. Benyújtott módosító javaslat esetén a részletes vitára bocsátásról holnap délelőtt döntünk, a részletes vitájára pedig holnap, a T/10895. sorszámú törvényjavaslat részletes vitája után ke rül sor. Köszönöm szépen. Magyar Zoltán (Jobbik) - a vidékfejlesztési miniszterhez - “A Fidesznek Kajászó, Lepsény, Segesd, Nagyatád, Csorna, Csákvár, a Borsodi Mezőség és még számtalan településen nyilvánvalóvá vált állam i földbérleti mutyik után a Somogy megyei Bábonymegyeren is fontosabb volt a narancsos haverok