Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (283. szám) - A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz):
4669 csak úgy gondolom, ez egy olyan szám, ami érdemben javíthatná a jelenlegi foglalkoztatási helyzetet, a hivatalos foglalkoztatási helyzetet. Abban is partnerek vagyunk, hogy esetleg magán a s zámon korrigáljunk, akár lefelé, bár azt, mondjuk, már nem nagyon javasolnám, mivel az már nyilván gazdaságossági határokat feszeget. Itt elhangzott a vitában, már nincs itt TuriKovács képviselőtársam, hogy azt nem kellene megmondani egy vállalkozónak, ho gy mennyi emberrel dolgozzon. (18.10) Nem is az, hogy ezt megmondanánk, inkább egy ösztönzés lenne, ha úgy gondolja, hogy ő földterületet akar használni, akkor ahhoz tartozzon legalábbis valamilyen szintű alkalmazás, és természetesen ezt nem egy körre, han em a teljes agrártevékenységet végzők körére kiterjesztenénk. Az ilyen típusú arányszámot vagy kertészettel, vagy intenzív növénytermesztéssel, tehát valamilyen intenzív kultúrával vagy állattartással, abból se mindegyikkel lehetne elérni. Azért hívnám err e fel a figyelmet, mert Fazekas miniszter úr is jelezte, hogy a 100 hektár az egy négyfős család, nagyjából 25 hektár, csak azért arra is oda kellene figyelni, és most ez a földkiírásnál, a pályázati kiírásoknál tetten érhető, hogy itt, ahogy az előzetes h írek vannak, lesz olyan állami földelvétel, ahol 16 hektáronként van egy ember, amit nagyon nehéz überelni. Tehát azért erre is figyelni kellene, hogy azért rosszat se csináljunk, akiknek már megüzenték, hogy ne is álmodozzanak arról, hogy tovább használha tják az állami földet, noha szerintem, amikor privatizációra került egy cég, akkor az üzleti vagyonrésze a földhasználati jogosultság is volt, amit persze a tulajdonos, az állam oldaláról az védett, hogy a lejáratkor újra kell hirdetni, és olyan árat monda ni, amilyet akar, vagy nyilván licitre teszik. Tehát én ezeket a dolgokat nagyon megfontolnám a kormány helyében, hogy ezt előre kimondja, hogy itt milyen arányok lesznek, hogy milyen arány a cél, mert ezzel nagyon veszélyes pályára téved szerintem, és abb an is biztos vagyok, hogy ezzel szemben egy védelmi mechanizmus is el fog indulni, ami az állami földeknél persze, nehezebb lesz, mert úgy döntenek, hogy ha nem kell a Mezőhegyesi Ménesbirtok, akkor azt szét lehet osztani, csak azért a 10 ezer literes állo mányú tehenészettel majd nem tudom, mi történik. Mert azért azt még egyszer hangsúlyoznám, senki ne gondolja, hogy tömegtakarmányt, főleg ilyen típusú tömegtakarmányt vásárolni lehet, mert az biztos halála az állattartásnak, kockázatos, betegségproblémákat okozhat. Ha valaki ezt nem maga csinálja, akkor jobb, ha el is felejti, mert az régen is így volt, hogy a tehénfejést meg a tehénetetést nem szokták a szomszédra bízni; a disznót még úgyahogy, meg a baromfit, de a tehenet biztosan nem, mert túl értékes a hhoz, hogy ezt valaki is megcsinálja. Tehát én azt kérem, ezt fontolja meg a kormány, hogy valamilyen típusú foglalkoztatási ösztönzés legyen a rendszerben, ezzel sok méregfogát ki lehetne a dolognak venni, és aki ennek megfelel, az megfelel, aki nem, nem. Tehát igenis, nem lehet cél a több 100 hektáros, két emberrel művelt családi birtok sem, és én határozottan kijelentem, nem lehet cél az 56 ezer hektáros, néhány tíz fővel működő társas cégek sem. Ezt kérném és ezt javasolnám, hogy függetlenül a másik cs omagtól ezt mindenképpen vegyék figyelembe. A többi módosítónkat is természetesen mindenkinek a figyelmébe ajánlom, de ez egy olyan téma, amely nekünk kardinális kérdés, szerintem lehet ezen még igazítani. Azt sem mondom, biztos, hogy ez a földforgalmi tör vényben kell hogy legyen, elképzelhetetlennek tartom azt is, hogy az üzemszabályozásiban, de valahol meg kellene jelennie ennek a típusú foglalkoztatási kényszernek. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Kettőperces fels zólalásra Ángyán József képviselő úr következik. Parancsoljon! DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz) :