Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 26 (256. szám) - A Malév Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a Malév Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - HEGMANNÉ NEMES SÁRA nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. VERES JÁNOS (MSZP):
965 Nemzetbiztonsági kérdésekben, amit megállapítanak, egészen elképesztő megint. A bizottság megállapítja, hogy a kiemelt nemzetbiztonsági védelmet élvező Malév Holding, ahol NATOösszekötő és több, a leányvállalatokban elhelyezett fedett alkalmazott ellenére a Nemzetbiztonsági Szolgálatok nem kellő körültekintéssel jártak el akkor, amikor az AirBridge Zrt. tulajdonosaként megjelölt személyek nemzetbiztonsági szempontból kockázatme ntesnek ítélték. Ez a megállapítás - jobb szót megint nem találok - egyszerűen badarság, a jelentésben írtak sem támasztják ezt alá. Tehát maga a jelentés ezzel a megállapítással abszolút nincs összhangban, mintha nem is ugyanaz a személy írta volna egyike t meg a másikat. A Malév ugyanúgy, mint a Budapest Airport, nemzetbiztonsági védelem alá eső, kiemelt cég, az egész reptér is kiemelt nemzetbiztonsági védelem alá tartozik. Értelemszerűen az egész eljárás részleteit, a részt vevő szereplőket a nemzetbizton sági ügyek kezelésére hivatott szervezet ismerte, tette a feladatát, és végezte a dolgát. A döntéshozatalhoz a Nemzetbiztonsági Hivatal álláspontja is a döntéshozók rendelkezésére állt. A nemzetbiztonsági ügyek az arra hivatottak hatáskörébe tartoznak, ért ve alatta a szigorú eljárási előírások betartásának ellenőrzését is, mindenkire vonatkozóan, aki a reptérüzemben részt vesz. Akkor lenne hiteles és alátámasztott ez a fajta megállapítás, amit szerepeltetnek, akár a jelentésben, akár itt most, ebben a bizon yos összefoglaló részében, hogyha kitérnének arra, hogy mi a kifogása, és ezt konkrétan mire alapozzák, de nem ismertünk meg ilyen jelentést a bizottsági munkában, legalábbis hozzám ilyen nem került el. A nekem átadott elektronikus adathordozókon ilyenek n em voltak, a papíron kiosztottban nem voltak ilyenek. Akkor mire alapozza, aki ilyen megállapítást próbál tenni? Nem akarok kitérni a Deloitte 10 millió forintos dolgára, ezt elmondtam már a bizottsági ülésen. Egészen komolytalan, amit erről írnak a megáll apításban. Itt már valaki a fideszesek közül mondta, kitérnék erre a pontra. A bizottság nem tartja elfogadhatónak, hogy a hivatalban lévő ágazatért felelős miniszter ne tudjon és ne járuljon hozzá az adóhalasztások engedélyezéséhez. A bizottság meggyőződé se, hogy az érintett köztartozás behajtását a kormánynak indítványoznia kellett volna. Az önök kormánya esetén a miniszter beleszólhat abba, ami az adóhivatal jogköre? Felül lehet bírálni egy jogkört? Az elnök úr jogász. Hogy jön ez, egyáltalán hogyan gond ol valaki olyat, hogy valaki átnyúl valakinek a feje fölött, és majd meghozza más helyett a döntését? Ez a kérdés csak azért izgalmas, mert erről engem megkérdeztek a bizottsági ülésen meghallgatottként, és elmondtam, hogy az arra illetékes szervezet vezet ője hozta meg a döntést, ennek függvényében, hogy mennyi összegről volt szó, ez lehetett egy APEHhez tartozó középirányító szerv, vagy lehetett egy magasabb beosztású ember. És akkor hogyan kerül egy ilyen ebbe a jelentésbe, amikor nyilvánvalóan választ k aptak, hogy nem merült fel kétely, mert ebben nem tettek fel kérdést? Akkor miért írnak bele ilyen badarságot, mert ez megint nyilvánvaló badarság, és azt mondja, hogy nem tartja elfogadhatónak, hogy ne járuljon hozzá. Hát ez a jogszabály! A jogszabályt be kell tartani! Máskor azt próbálja Aradszki képviselő úr rendszeresen követelni. Ha itt most a miniszter felülbírálta volna az arra illetékes államigazgatási szereplő döntését, hogyan gondolják ezt? Miután semmifajta ilyen jel nem volt egyébként, ilyen dol og föl nem merült, akkor miért írják be a jelentésbe ezt a - még egyszer mondom - badarságot? Ugyanis nem vizsgálták azt egyszer sem a bizottsági munkában, hogy az adóhalasztásokat ki engedélyezte, melyik esetben, jogkörében eljárva vagy nem jogkörében elj árva engedélyezte valaki. Akkor miért tesznek ilyen megállapítást a végén, megint teljesen butaság megállapítással? Nem akarok belemenni abba, hogy az Abramovicsék által vállalt vagy személyesen az Abramovics által vállalt viszontgarancia hogyan volt, mint volt, mert itt használják a csalárd módon megkötött szerződést meg hasonlót. Elmondtuk a bizottsági ülésen, nekem nem volt róla tudomásom, tudomásom szerint állami tisztviselőnek nem volt erről tudomása, ebből következően ezt a kérdést azzal kell megbeszé lni, akinek erről tudomása volt, és teljesen fölösleges itt beleírni olyanokat, amelyek nem idetartoznak.