Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 26 (256. szám) - A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SCHMIDT CSABA (Fidesz):
907 valamint az Alapvetés P) cikkelyében. Az sem véletlen, hogy a nemzeti fenntartható fejlődés keretstratégia bevezetőjében is megtalálhatjuk őket. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a nemzeti keretstratégiáról beszélünk, akkor pontosan azt kell látnunk, hogy mi ennek a keretstratégiának a feladata. Ennek a keretstratégiának az első számú feladata, hogy meghatározza azokat az alappontokat, amelye kben a nemzet tagjai egyetértenek, amelyet közösen vallunk, és amelyek alapján meghatározzuk azt az irányt, ahová el szeretnénk érni. Egy keretstratégiának véleményem szerint ez a feladata, és nekünk itt ma, döntéshozóknak, parlamenti képviselőknek a közös pontokat kell keresnünk. Azokat a közös pontokat, amelyekben egyetértünk, és amelyek alapján egy nemzeti konszenzust tudunk teremteni annak érdekében, hogy egy irányba induljunk el. Ebben az irányban, hogy hogyan, milyen sebességgel, milyen lépésekkel tes szük meg az odavezető utat, lehetnek közöttünk különbségek, de mi itt az Országgyűlésben, mi, akiket a magyar emberek ideküldtek döntéshozóként, felelősséget tettek ránk, nemcsak a mai nemzedékekért, hanem a jövő nemzedékekért is mi vagyunk felelősek, hisz en a mi döntéseink határozzák meg azt, hogy az utánunk jövő nemzedékek milyen feltételekkel és mivel kell hogy szembenézzenek. Nekünk kötelezettségünk, nekünk feladatunk az, hogy ezeket a közös pontokat megtaláljuk, és azt gondolom, hogy ebben a vonatkozás ban hatalmas munkát végeztek mindazok, akik ennek a dokumentumnak a megszületésében feladatot vállaltak, és köszönet azoknak a civileknek is, akik a munkájukkal, észrevételeikkel hozzájárultak ehhez a munkához. De a felelősség rajtunk van. A civil szerveze teknek fontos feladatuk az, hogy elmondják a véleményüket, kifejtsék egyegy részérdek szempontjait, de nekünk az egészet kell látnunk, és a felelősséget is nekünk kell viselnünk ezért a döntésért. Ezért azt gondolom, hogy ez a stratégia, ez a keretstratég ia nagyon jó irányt jelent abban, hogy ezen az úton közösen elinduljunk, és azt gondolom, hogy nekünk itt a parlamentben is ebben a közös pontokat kell keresni, a nemzeti egyetértést. Itt nagyon sok szó esett az előzőekben arró l, hogy milyen hosszúnak kell lennie egy keretstratégiának. Azt gondolom, hogy ez a dokumentum kellően alapos, mégis talán jobban örülnék egy rövidebb változatnak. Egy rövidebb változatnak, ami lehet, hogy nem ebben a dokumentumban mellékletként szerepel, hanem egy olyan változat, amelyet tudunk népszerűsíteni, amely mellé oda tudjuk állítani a civil szervezeteket, amellyel mindenki egyet tud érteni, és ami közelebb viszi az emberekhez is ezt a stratégiát. (20.30) Hiszen Illés államtitkár úr beszélt arról, hogy milyen nehéz egyegy stratégiát beépíteni a kormányzati döntéshozatalba. Vajon, ha azt várjuk el egy minisztériumi ügyintézőtől, hogy öt háromszáz oldalas stratégiát teljes egészében ismerjen, az normális elváráse? Az életszerű elváráse, hogy ilyen stratégiák ismeretét tegyük kötelezővé? Ha van egy olyan alapvető, a legfőbb gondolatokat, a legfőbb pontokat tartalmazó stratégia, amely összefoglalja a főbb cselekvési területeket, azon az alapon könnyebben el tudunk indulni, és azt gondolom, hogy tartal mazni fogja a legfontosabb pontokat, hiszen a cselekvésnek számtalan szintje van. Engedjenek meg egy példát. Itt már megszólításra kerültem Tatabánya város polgármestereként, és egy olyan város polgármestereként, amely a nehéziparból nőtt ki, ahol az ember ek nagyon nehéz munkával, sokszor a saját egészségük kockáztatásával élték a mindennapjaikat, akár a bányászkodás során, akár cementgyári munkásként, akár az alukohóban, akár pedig az erőművekben, amelyek a városban megtalálhatóak voltak. Ha megnézzük az, hogy a hatvanas években, amikor ez a nehézipar az egyik csúcsát élte, milyen volt a levegő Tatabányán, és milyen ma, vagy hogy ’52ben Londonban micsoda szmog volt tíz napon keresztül, és hány ezer ember halt bele abba a szmogba, és utána hogyan váltották valóra azokat a stratégiákat, hogy ma Londonban ilyenekről nem kell beszélnünk. De látjuk, hogy a társadalmi fejlődés más városokban ugyanilyen kihívások elé állítja az embert, hiszen az elmúlt
