Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 25 (255. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DÚRÓ DÓRA (Jobbik): - ELNÖK (Balczó Zoltán):
629 volt roma származású. A 201213as tanévben összesen 17 303 hátrányos helyzetű tanuló részesülhet támogatásban. A programon annyi pozitív változtatás történt, hogy kialakítottuk a program monitoringját is, mert fontos, hogy ezeket a pénzeket úgy költsük el, és a gyerekek úgy hasznosítsák, hogy az eredmények is megmutatkozzanak. Egyegy mentortanárnak, aki valóban ki váló munkát végez, változatlanul 7 ezer forint/hó/tanuló az ösztöndíja, az ösztöndíjas programban részt vevő tanulók ösztöndíja pedig 3500, 4000 vagy 4500 forint, hiszen ahogy ön is tudja, az Útravalóösztöndíjprogramnak több alprogramja van, az “Út a közé piskolába”, az “Út a szakképzésbe”, az “Út az érettségihez” és az “Út a tudományba”. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Viszonválaszra megadom a szót Hiller István képviselő úrnak. DR. HILLER ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Államtitkár Asszon y! A program eredményességét kormányváltáson innen és kormányváltáson túl éppúgy nem vitatom, ahogy ön se. De nem is ez volt a kérdés. Mert az, hogy ha senkinek nem fizetik ki, ehhez képest az, hogy a fele milyen származású, teljesen érdektelen. Nem kapta meg se roma diák, se nem roma diák, nem kapta meg se roma tanár, se nem roma tanár. Ezért arra kérem a tisztelt államtitkár asszonyt, hogy tessék még egyszer pontosan átnézni. Azt gondolom, hogy itt komoly problémák vannak, államtitkár asszony: nem fizetté k ki az ösztöndíjakat. Kérem ezért a pedagógusok, illetve a diákok nevében, hogy ne parlamenti vitát csináljunk ebből. Én ezt szívesen megoldom írásos kérdés formájában is. Kérem, nézzen utána és intézkedjen, mert nem kapták meg az ösztöndíjukat. Mindannyi unknak jó, önnek különösképpen, hogyha megkapják. Kérem ezért tisztelettel, hogy nézzen utána. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Viszonválasz illeti meg államtitkár asszonyt. (15.10) DR. HOFFMANN RÓZSA , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Tisztelt Képviselő Úr! Amikor az azonnali kérdésének a címét megkaptuk, természetesen rögtön utánanézettem, és azok, akik ezzel a programmal foglalkoznak, biztosítottak arról, hogy a kifizetések folyamatban vannak. Egészen ko nkrétan is utána fogok nézni, és megkeresem önt, hogy még ennél is pontosabb választ tudjak adni. Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Dúró Dó ra, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “Nem a cigánybűnözés az embertelen?” címmel. Miniszterelnök úr, halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt , válaszadásra Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter u rat jelölte ki. Kérdezem képviselő asszonyt, hogy elfogadjae a válaszadó személyét, vagy személyesen a miniszterelnök úrtól kéri a választ. DÚRÓ DÓRA (Jobbik) : Köszönöm a lehetőséget, de személyes válaszadást kérek miniszterelnök úrtól. ELNÖK (Balczó Zolt án) :