Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 11 (251. szám) - Dr. Varga László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “A kormány propagandája és a valóság” ícmmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
55 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a válaszát. Ma vannak olyan vélemények is, amelyek szerint az új felsőoktatási törvény szerint zajló rektorválasztás bizonyos mód jai sértik az egyetemi autonómiát. Azt gondolom, az egyetemi autonómiának másra kell vonatkoznia, belső tartalmi és szakmai ügyekre. Ugyanakkor a rektor kiválasztásánál nagyon fontos dolog az, hogy érvényesüljön a közpénzért való felelősség is, hiszen ma M agyarországon a mai felsőoktatás állami pénzből, illetve az adófizetők forintmilliárdjaiból működik, tehát elkerülhetetlen az, hogy a fenntartó pénzügyi felelőssége megjelenjen a rektorválasztás folyamatában. Tehát ha a fenntartó az állam, akkor állami fel elősség, hogy ki vezeti az intézményt. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy dolog nem lett még világos: a szenátus a mérlegelés során rangsort is kell hogy állítson, vagy csak véleményt nyilvánít? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sán dor) : Köszönöm szépen. Erre fog most válaszolni Halász János államtitkár úr. HALÁSZ JÁNOS , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésére az imént válaszoltam egyért elműen, és a törvényből ez következik, amit mondtam, tehát ez a feladat a szenátus esetében és a mostani eljárásnál. Azt hiszem, az a helyes, ha az intézmények a mostani törvénynek megfelelően így követik ezt az eljárást. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypá rtok soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Dr. Varga László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “A kormány propagandája és a valóság” ícmmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Varga Lászl ó, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: “A kormány propagandája és a valóság” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Soltész Miklós államtitkár urat jelölte ki. Ké rdezem Varga képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP) : Elfogadom. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Jelzi, hogy igen. Öné a szó, Varga László képviselő úr. DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök propagandája 2010ben úgy szólt, hogy csak önökre kell húzni az ikszet, és mindenki jobban fog élni. Ezzel szemben a kormányzásuk óta mintegy 8 ezer forinttal csökkent a reálértéke például a minimálbérnek, ennyivel k evesebbet ér a boltban. Igen, önök azt mondták, hogy mindenki többet fog keresni, mégis ma már látjuk, hogy míg 2010ben 60 200 forint volt a nettó értéke a nyolcórás közmunkának, addig most 49 ezer forint. Tavaly az elhíresült 47 ezer forint volt az érte kapható fizetés, és most már még ennyit sem kaphat meg egy közmunkás, hiszen néhány kivételtől eltekintve