Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. június 14 (289. szám) - A büntetőeljárások időszerűségének javítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János):
5331 letartóztatások elsőfokú ítélet nélkül. Először is kiemelném, hogy a szakértői intézetek tekintetében biztosítjuk azokat a forrásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy 90 napon belül a szakértői vélemények elkészítésre kerüljenek. Ezek az intézetek ügyhátralékkal terheltek, de ezeket 2013. október 31éig a megfelelő források biztosítása mellett, amit a kormány vállalt, le tudják dolgozni. Azoknál az ügyeknél pedig, ahol egy évnél kevese bb idő van hátra az előbb említett négyéves előzetes letartóztatásból, ott 2013. augusztus 31éig készülnek el a szakértői vélemények. Annak érdekében, hogy a szakembereit meg tudja tartani a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, ennek értelmében a közalkalm azotti bértábla helyett igazságügyi alkalmazottakra vonatkozó szabályok fognak rájuk vonatkozni, ezáltal jobban meg tudják tartani a különböző szakértőiket. A bíróságok tekintetében nyilvánvalóan nemcsak az ügyteherelosztás, hanem az új bírók, új alkalmazo ttak kinevezése is fontos cél. Éppen ezért a kormány döntött, hogy támogatja 35 fő új bíró, 50 fő új tisztviselő és 20 fő új bírósági ügyintéző kinevezését és státusát a Fővárosi Törvényszéken. Nyilván ehhez az államnak, a kormánynak vagy a parlamentnek cs ak a költségvetés biztosítása a feladata, a kinevezések a törvény szerinti rendben mennek. Ezen túlmenően négy státusra biztosítunk fedezetet orvos szakértői és pénzügyi szakértői státusok tekintetében. Ehhez nyilván alkalmazkodnia kell az ügyészség szerve zetének is, éppen ezért, hogy a vádemelésekre 90 napon belül sor kerüljön, az ügyészség kéréseit elfogadjuk és teljesítjük: 20 fő új ügyész és 50 fő új ügyészségi megbízott létszámfejlesztésre fog sor kerülni. Ezeknek igen jelentős költségkihatása van: a s zakértői intézeteknél ez évben 35 millió forint, jövőre 283 millió forint, a bíróságok tekintetében ez évben 206 millió forint, jövőre 618 millió forint, az ügyészségen pedig idén 158 millió forint, jövőre 476 millió forint. Úgy gondoljuk, hogy ezeknek az intézkedéseknek az alternatívája lehetett volna, ha az ügyek áthelyezésére sor kerülhetett volna, de hát épp a mai napon döntöttünk a szavazások között arról a módosító javaslatról, amely az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos, és kiiktatja az ü gyáthelyezés lehetőségét. Az egy arányosabb ügyelosztást jelentett volna, ez a bíróságok létszámának növelését jelenti bizonyos esetekben. Öt év alatt tehát 6 milliárd forintjába fog kerülni az adófizetőknek, hogy nem a korábbi módon, hanem létszámfejleszt és keretében tudjuk csak ezeket az ügyeket négy éven belül első fokon lezárni. Mi bíztunk volna benne, hogy ahogyan Horvátországban és Hollandiában lehetséges az ügyáthelyezés, úgy Magyarországon is ez csökkentheti a bíróságok aránytalanságait, a belső ref erádák különböző számát a kisebb, kevésbé leterhelt vidéki és a fővárosi bíróság között, de az Unióval folytatott vitáink nyomán sajnos erre itt Magyarországon nem kerülhet sor, csak Horvátországban és Hollandiában, Magyarországon 6 milliárd forintot kell ehhez az adófizetőknek fizetni. Még egy intézkedésre hívnám föl a tisztelt Országgyűlés figyelmét azzal kapcsolatban, hogy ha a következőkben mégis sor kerülne arra, hogy valakinél a négyéves előzetes letartóztatási idő letelik, azok számára, akik házi őri zetbe kerülnek, immáron nem saját beleegyezésre, hanem a törvény erejénél fogva lesz kötelező nyomkövető eszköz felszerelése. Ezt szokták karperecnek is hívni, tehát az az elektronikus eszköz, amely ellenőrzi, hogy az illető valóban a kijelölt tartózkodási helyén, a saját lakókörnyezetében tartózkodike; és nyilvánvalóan ennek a feltörése vagy ennek az eszköznek a bármiféle manipulálása, vagy az eredmények eltitkolása elektronikus beavatkozással, feltöréssel vagy bármi egyébbel, természetesen a házi őrizet szabályainak a megszegését jelentené. Így akár még arra is lehetőség van, hogy adott esetben visszakerüljenek a szigorúbb őrizet alá. Bízom benne, hogy ezek olyan javaslatok, amelyeket minden parlamenti párt támogatni tud, és jövő pénteken el tudjuk fogadn i ezt a javaslatot. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) :