Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. június 10 (287. szám) - A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - PÁL TIBOR (MSZP):
5166 mi fél évvel ezelőtt a VII. kerületi önkormányzati képviselőnkkel és a fővárosi frakciónk frakcióvezetőjével tettünk arra lépéseket, hogy a VII. kerületi önkormá nyzat felé az ott lévő romkocsmatulajdonosokkal egy megegyezés szülessen arra, hogy hogy lehetne ezt kulturáltabban csinálni. Ők akkor is nyitottak voltak egyébként erre, hogy leüljenek az önkormányzattal és megegyezzenek. A fél év alatt szinte semmilyen lépés nem történt feléjük, fél éve ugyanúgy működnek, és ugyanolyan áldatlan állapotok uralkodnak néha ezeken a területeken. Akkor most ettől a díjtól mitől lesz jobb? Én elhiszem, hogy önben megbíznak, azt is elhiszem, hogy önt a legjobb szándék vezeti eb ben az ügyben, és maximálisan támogatnánk is, mert meg kell oldani ezt a problémát. Csak annyi a homályos dolog ebben az egész törvénytervezetben, amit nem biztos, hogy ellenzéki képviselőként meg tudunk érteni. Tehát mi szeretnénk a legjobb szándékunk sze rint hozzáállni ehhez a törvényhez, sajnos az elmúlt három évben a tapasztalataink nem épp pozitívak ahhoz képest, hogy milyen szép csomagolásba tudnak önök bizonyos dolgokat beletenni, aztán ennek a szép csomagolásnak milyen teljesen más a tartalma, és mi lyen teljesen más végrehajtása van azoknak a törvényeknek, amiket itt meghozunk. Reméljük, most jelen pillanatban nem erről van szó. Én nagyon szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen pénzbeszedés, egy újabb sarc alapján vajon miben fog változn i a helyzet, mennyivel lesznek sokkal erőteljesebbek a rendőrök az adott területtel vagy a közterületfenntartók. Odáig azért ne jussunk el, azt szeretném kérni, és egy teljesen más témát hoznék fel, nagyon nagy probléma, hogy ma Budapesten nem lehet úgy v égigmenni az aluljárókon és sehol máshol, hogy ne kelljen átugrani az ott áruló embereket, mert nem tud intézkedni sem a rendőrség, sem a közterületfelügyelet. Tudom, hogy ez az alkotmánybírósági határozat alapján alakult ki így, de lehet, hogy ezen is vá ltoztatni kellene, csak nehogy oda jussunk el, hogy mondjuk, tőlük is szedünk valamilyen díjat esetleg az önkormányzat bevételeit erősítendő, és amikor este már nem árulnak, akkor majd kitakarítunk ebből a díjból, és ezért nyugodtan árulhatnak olyan kaotik us állapotok között, mint ahogy árulnak a mai napig is. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Pál Tibor képviselő úr. PÁL TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Azért kértem szót, mert az előttem hozzászólók a védelmi pénzt emlegetik. Ez konkrétan nincs benne a törvényben, viszont az azért benne van a törvényben, és Rogán képviselő úrnak mondanám mint polgármesternek is, szóval, amikor azt írja a törvényben, hogy a rendőrség a szakh atósági hozzájárulást évente felülvizsgálja, utána van, hogy mi minden eljárás következik ebből, azt kell mondjam önnek, hogy egy ilyen megfogalmazásról nagyon jól tudjuk, hogy mit eredményez: ez a korrupció melegágya. Ez pontosan arról szól. Azért mondom, mert ön tudja, hogy ma a szabálysértési törvényben azok a magatartásformák szabályozva vannak, amiket tilt a törvény. A helyi rendeletekben a közterülethasználattal kapcsolatban szintén vannak szabályozások. Ennél már nem lehet tovább szigorítani. Ha ön egy ilyen rendelkezést vagy törvényt elfogad, az arról szól, hogy egyébként minden évben egyszer ki kell járnia az üzlet tulajdonosának az adott illetőnél, hogy meghosszabbítsák az ő engedélyét. Ez tipikusan arról szól. Nem mondom, hogy ön ezt szá nt szándékkal csinálta, de ez van ebben a törvényben. Ez tipikusan arról szól, hogy persze, hogy lesznek botrányok, hát persze, hogy ott fognak dohányozni, és tudunk még rengeteg ilyen történetet mondani. De hogy ezt valahogy kikerülje, ennek az a módja, h ogy majd a tisztviselővel kell neki egyezkedni. Mert persze nem a rendőrkapitánnyal, hanem a