Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. június 10 (287. szám) - A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - HORVÁTH ANDRÁS TIBOR, a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP):
5160 ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Horváth András képviselő úr tájékoztat minket a kialakult kisebbségi álláspontról. HORVÁTH ANDRÁS TIBOR , a sport- és turizmusbizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a szót. Először is egy kérdést szeretnék feltenni bizottságunk jelen lévő tagjai nevében. Hiszen ma délelőtt a sport- és turizmusbizottság ülésén Szala y Ferencet szavaztuk meg a többségi vélemény elmondására, szavazták meg kormánypárti képviselőtársaink. Azonban érdekes, hogy elnök úr mondta el ezt a véleményt. Bár Szalay úr a bizottsági ülésen sem teljesen értett egyet az előterjesztéssel, feltételezem, ezért nem vállalta a többségi vélemény elmondását. Délelőtt a bizottsági ülésen, ugyanúgy, ahogy az önkormányzati bizottságnál is, a tárca még nem támogatta az előterjesztést a mi bizottságunk ülésén sem. Úgyhogy ez is érdekes, hogy most itt a kormány már változtatott az álláspontján. Az előterjesztés valóban egy valós és égető problémát feszeget, amire valamilyen megoldást kell találni. De azt gondolom, és azt gondolja a frakciónk, hogy erre nem az a megoldás, hogy adót vetünk ki, és a világörökség terüle tén lévő ilyen jellegű vendéglátóipari egységek majd befizetnek valami pluszadót, és ettől megjavul a helyzet. Ez a probléma nemcsak a világörökségi helyszíneken van jelen, hanem az ország rengeteg településén. Azt gondolom, egy olyan törvényjavaslattal k ellett volna ide elénk állni, a Ház elé jönni, ami komplexen kezeli ezt a problémát, és valamiféle valós megoldást teremt. Hiszen, ahogy a bizottsági ülésen is elmondtuk, és ahogy Pál Tibor képviselőtársam is elmondta, az a dohányzás elleni törvény, amit i tt a Házban elfogadtunk, valóban egy jó törvény, ami azt szolgálja, hogy a fiatalkorúak minél nehezebben jussanak dohányhoz, és minél kevesebbet dohányozzanak. Azonban a vendéglátó egységekben, és ez akkor itt, az éjszakákban zajló vitákban is elhangzott, igenis ki kellett volna jelölni olyan szabályozott dohányzóhelyeket, meg kellett volna teremteni annak lehetőségét, hogy azok a vendéglátóipari egységek, amelyek erre áldoznának pénzt, létrehozhassanak az épületen belül olyan helyeket, hogy a dohányosokat ne küldjék ki az üzletek elé, hiszen nemcsak szemetet hagynak maguk után, hanem zajjal is jár ez a tevékenység. Ha 5 méterre a vendéglátóipari egység ajtaja mellett egy 1520 fős társaság nem is kiabálva, csak normál hangon beszélget, egy nyári estén, a nyitott ablakoknál már az is rettentően zavarja az ott lakókat. És ezt a problémát egy pluszadó nem fogja megoldani ebben az esetben. Úgyhogy a Magyar Szocialista Párt frakciója úgy gondolja, hogy valós probléma, de egy sokkal komplexebb, átfogóbb szabályo zás kellene erre, olyan, ami nemcsak a világörökségi, budapesti területeken lévő romkocsmák tulajdonosaival van leegyeztetve, hanem az egész szakmával. És ha egy ilyen előterjesztés jönne, annak erősen meggondolnánk a támogatását. Köszönöm szépen. (Szórván yos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönjük szépen. Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! A bizottsági álláspontok végéhez érkeztünk, így most az előre bejelentkezett hozzászólóknak adom meg a lehetőséget. Elsőként Rétvári Bence képviselő úr, államtitkár úr, KDNP. DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Ház! Amilyen kifogásokat az ellenzéki padsorokból hallottunk, főleg a szocialisták részéről, vagy kérdése k, hiányos információk felsorolását, azt lényegében az előterjesztői expozé elmondta. Így hát, ha a szocialisták továbbra sem támogatják ezt a javaslatot, akkor, úgy gondolom, új érveket kell keressenek, hiszen azokra a gyógyír, amiket a bizottsági üléseke n elmondtak, itt elhangzott. Ugyanakkor, amint azt mindenki elmondta, ez egy nagyon régi, nagyon akut probléma. Nyugateurópai városokban, de akár KözépEurópában is, ha valaki Prágában végigmegy, 10 óra