Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (284. szám) - Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZABÓ GÁBOR (Jobbik): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
4760 meggyőződésem szerint e tekintetben is érdemes a törvényt még áttekinteni, bizonyos vagyok benne, hogy a kormány nyitott a módosító indítványokra. És talán még egy dologra hadd hívjam fel a figyelmet. Roppant fontosnak tartom, hogy a kormány beépített itt is, az anyagi és az eljárásjogi törvényben is olyan indítványokat, amelyek egyértelműen az ellenzék részéről érkeztek. Ez a választás tisztaságát fogja szolgálni, ezért magát a javaslatot is támogatandónak tartom. (Szórványos taps a K DNP soraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalások következnek. Elsőnek Szabó Gábor képviselő úr következik. Parancsoljon! SZABÓ GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Engem inspirál TuriKovács Béla felsz ólalása, mert a kormánypárti padsorokból azoknak a félelmeknek a visszaigazolását hallottam az ő részéről, amit mi megfogalmaztunk az általános vitában és magán a bizottsági ülésen. De hadd keserítsem el Turi képviselő urat, hogy ennél sokkal szörnyűbb a h elyzet a jelenlegi törvényszöveg alapján, mint ahogy ő a félelmeit megfogalmazta. Mert habár az egyéni jelöltek esetében egymillió forintos esetleges veszteségről lehetséges szó, ha az nem behajtható a 2 százalék alatti eredményt elért egyéni jelöltek eset ében, de a jelölő szervezetek ennél jóval bővebben, jóval nagyobb pénzeszközökkel lesznek majd kitömve. Egy olyan jelölő szervezet, amely képes mind a 106 körzetben egyéni jelöltet állítani, és a következő háromnegyed évben, mondjuk, a következő hónapokban megalakított jelelölő szervezet képes ezt a kicsi országos hálózatot megszervezni, és a könnyített feltételek mellett választókerületenként az 500 aláírást összegyűjteni, ezeknek a jelölő szervezeteknek a zsebei majd 703 millió forinttal kerülnek kitömésr e, és ha ők országosan, illetve az egyéni jelöltjei 2 százalék alatti eredménnyel végeznek, akkor mindössze a 106 millió forintot kell a jelöltjeiknek egyesével visszafizetni, de magának a jelölő szervezetnek, amely megkap 597 millió forintos állami közpén zt, semmilyen visszafizetési kötelezettsége nincsen, mert a szövegben nincs bent eredményességi küszöb. Tehát itt jóval nagyobb a visszaélés lehetősége, jóval nagyobb azoknak a köre, akik rossz szándékkal rácsaphatnak majd erre az állami forrásra. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Folytatjuk a kétperces felszólalásokat. Novák Előd képviselő úr következik. Parancsoljon! NOVÁK ELŐD (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Higgyék el, nincs közöttünk leosztva a jó rendőr, rossz rendőr szerep, én teljesen őszintén úgy gondolom, hogy TuriKovács Béla is egy kicsit álszent módon és főleg az előterjesztő rendkívül álszent módon próbál azzal érvelni a javaslat mellett, hogy ez elősegíti a közélet, akár a parlamenti elitnek is a megújulását, új jelölteknek nagyobb lehetőséget ad. Holott valójában erről szó sincs, Kubatov Gábor boszorkánykonyhájában egészen másért főzték ki ezt, azért, hogy aki nem a kormánypártokkal van, az az ellenzéki, legyen szó akár ezen a széles spektrumon bármelyik pártról, akár parlamenten kívüli ilyenolyan civil erőről, azokat aprózzák el, és ezzel megosztva az erőket, valójában egyiket se juttassák ide az Országgyűlésbe. Hiszen ha valóban az a céljuk, hogy az Országgyűlésbe kerülhessen valamilyen új erő, akár csak egy független képviselő, akkor csökkentsék a parlamenti küszöböt, ahogy azt a Jobbik Magyarországért Mozgalom javasolta. Ha a közélet megtisztítása a céljuk, akkor biztosítsák a visszahívhatóságot, az elszámoltatha tóságot, hogy az ilyen asszonyverők, esküszegők vagy akár mandátumtolvajok visszahívhatók legyenek. Ha a közélet megtisztítása a céljuk, akkor az elszámoltathatóság érdekében szüntessék meg a mentelmi jogot. És legfőképp, amiről az előző napirendben is bes zéltünk - és