Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (283. szám) - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - NOVÁK ELŐD (Jobbik): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
4690 hozzááll ásra, és ez alapján azt gondolom, hogy az érdemi döntéshez egy minimális vita szükséges, éppen ezért szólalhassanak meg a frakciók képviselői. Például Gyurcsány Ferenc esetében akarunke politikai védelmet biztosítani neki? Önök, tudjuk jól, hogy sokáig ak artak, ezt azzal is kifejezték, hogy áprilisban kérte az ügyészség Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését, és önök szeptemberig még napirendre sem voltak hajlandók tűzni, na nem a bűnösség kérdését, az a bíróság dolga, hogy ezt megállapítsa, han em azt, hogy akarnake politikai védelmet biztosítani neki. Ez önmagában beszédes. Az önök álláspontját tulajdonképpen ismertük, de mi szerettük volna elmondani, legalább, ha máskor nem, ha közel fél év után napirendre kerülhetett végre, akkor az álláspont unkat e politikusbűnöző tekintetében. Másrészt, szintén a 3. § ugyanúgy (3) bekezdése kapcsán azt gondolom, ha a mentelmi jog eltörlésére nem is hajlandók, hiszen beérik azzal, hogy az alaptörvényben olyan frázisokat pufogtatnak, hogy a törvény előtt minde nki egyenlő, mégis szeretnék e kiváltságot a politikusoknak, különösen a politikusbűnözőknek megtartani, ki másnak van szüksége mentelmi jogra; tehát hogyha a politikusbűnözőknek megtartanák a mentelmi jogát, ezt az idejétmúlt jogintézményt, amely egyébkén t egyáltalán nem segíti a képviselői munkát, hiszen mi mentelmi jog nélkül is - ha van, rögtön felfüggesztik, azért ezt nagyon jól tudjuk, jobbikosok esetében - kitűnően tudjuk végezni a munkánkat, számtalan jogi eljárás ellenére is. (19.50) Én azt gondolo m, hogy ha ezt tehát meg is akarják őrizni, és ezt alaptörvényben végül is kimondják, itt viszont van lehetőség arra, hogy a képviselők kétharmadának szavazata helyett egyharmadban rögzítsük azt, amivel a felfüggesztés megtörténhet. De közelítsük meg a más ik végéről a dolgot; maradhatunk a kétharmadnál. Ha kétharmad akar politikai védelmet biztosítani valakinek – nevezetesen, önök bárkivel megtehetik ezt, meg is szokták tenni , akkor egye fene, járjon a mentelmi jog, na de hát ne olyan könnyen, hogy tulajd onképpen a képviselők egyharmada is biztosíthasson mentelmi jogot valakinek. Tehát én megfordítanám a dolgot, ne kétharmad függesztethesse fel, hanem kétharmad tarthassa meg a mentelmi jogot. Én azt gondolom, hogy ennyi lépést kompromisszumként fogadjanak el. A társadalom széles körében felháborodást vált ki az, hogy az egyszerű magyar állampolgárral szemben képviselőknek mentelmi joguk van, pedig egyébként még jobban rászorulna az az egyszerű magyar ember, hiszen ha önöknek, jaj, innen plenáris ülésről el kell menniük, mondjuk egy tanúkénti kihallgatásra, bírósági kihallgatásra vagy rendőrségire, hát akkor mi történik, ezért nem vonnak le a tiszteletdíjukból. Csuklóból igazolja a frakcióvezető még akár a szavazásokról való hiányzásukat is kérdés nélkül, hog y hol volt. Tehát azt gondolom, hogy a képviselőnek semmi problémája nincs, nemhogy ügyvédet meg tud fizetni, de még tulajdonképpen el is tud menni bármikor egy ilyen kihallgatásra, addig az egyszerű magyar embert sokkal jobban terhelhetik adott esetben il yenolyan feljelentések, és adott esetben gátolhatják a munkájukat. Beszéljünk a 7. §ról, amelyet szintén teljesen eltörölni javasolok, mégpedig azért, mert ahogy mondtam is már, alaptörvényellenes. Az önkéntes befizetés, azt gondolom, hogy még elviselhe tő, még akkor is, hogyha alaptörvényellenes, hiszen ha valaki ennek ellenére azt gondolja, hogy aláveti magát úgy is, hogy bár nincs fellebbezési, jogorvoslati joga, alaptörvény ide vagy oda, ezt a jogtiprást elfogadja, ezt a jogtalanságot lenyeli, akkor önkéntesen fizesse be, ha akarja. Ez a jelenlegi helyzet. Én azt gondolom, hogy ezt szintén kompromisszumként, hogy lássák a pozitív hozzáállásunkat, még elfogadjuk, mondhatnám, nem nyújtunk be arra önálló indítványt, hogy töröljük el a bírságolást is. Ez az öröme maradjon meg Kövér Lászlónak, vezesse le ezen a dühét. Viszont az már nem fogadható el, hogy dupla jogtiprással a tiszteletdíjból vonják le, hiszen bírói végzés nélkül tiszteletdíjból, munkadíjból tulajdonképpen levonni bármi ilyet, azt gondolom, hogy ilyen értelemben duplán törvénysértő. Tehát ennél az önkéntes befizetésnél azt megtarthatjuk, azt