Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (283. szám) - A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. STÁGEL BENCE jegyző: - ELNÖK (Lezsák Sándor):
4614 Ez az, ami elfogadhatatlan, és igenis, innentől kezdve nincs kőbe vésve, mert ahogy miniszterelnök úr mondta - és akkor most egy nagy ívben visszatérek az első gondolatomhoz , minden mindig változik. 23 évnek kellett eltelnie ebben az országban, hogy ismételten egy olyan kormány ker üljön hatalomra - bocsánat, ’982002 között a legjobb tudásunk szerint tettük a dolgunkat ennek a hazának az érdekében, mindenki tudja , ami most, 2010ben pont azért, mert kétharmad, és ez nem véletlen, és nem a mi nagyszerűségünk, nem a mi kiválóságunk, hanem az a sok gyalázat, ami történt 2010 előtt, azt eredményezte, hogy igenis az emberek bizalmából, a hazát szolgálva szakmaisággal és ugyanakkor politikai eltökéltséggel is újrarendezzük a dolgokat. Pontosan a közszolgáltatás területén, a hulladékgazdá lkodásban, azért, hogy az emberek érdeke érvényesüljön, azt pedig - ahogy Hanó Miklós képviselő úr mondta - az állam jeleníti meg. Mert az állam, amennyiben jó gazda - lehet rossz gazda is, mint ahogy a magántulajdon sem mindig jó és nem környezetbarát, az állam is lehet jó gazda , és ha jó gazda, ha felvilágosult, ha az emberekhez fordul, az emberek érdekében tevékenykedik, akkor igenis tudja úgy a szakmaiságot megvalósítani, hogy ez egyúttal rövid, közép- és hosszú távon a nemzet érdekét szolgálja. Ez a minősítési törvény is ebbe a sorozatba tartozik. Egyet tudok önöknek megígérni: biztos, hogy lesz folytatása. A folytatása módosításokkal és új törvények formájában fog megtörténni, annak érdekében, hogy a teljes rendszer ebben az időszakban kiépüljön. Kös zönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, lezárására a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a mai nap végén kerül sor. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvé nyjavaslat részletes vitája. A törvényjavaslatot T/7979. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/7979/224. számon megkapták és megismerhették. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem az előterjesztés tárgyalására érkezett vendégeink et: dr. Kurucz Mihály urat, dr. Jójárt László urat és dr. Alvincz József urat, akik a helyszínen figyelemmel kísérik munkánkat. Indítványozom, tisztelt Országgyűlés, hogy a részletes vitában a benyújtott módosító javaslatokat két szakaszban tárgyalja meg a z Országgyűlés. Felkérem Stágel Bence jegyző urat, hogy ismertesse az egyes vitaszakaszokat. DR. STÁGEL BENCE jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági ajánlásból megállapítható, hogy a törvényjavaslathoz a mezőgazdasági bizottság egy önálló koncepciót n yújtott be, amely terjedelmében, összefüggéseiben egy vitaszakaszt képez; a második vitaszakaszban pedig a további módosító javaslatok megtárgyalására kerül sor. Arra figyelemmel, hogy a bizottsági ajánlás mindösszesen 274 pontot tartalmaz, ezek felsorolás át mellőzzük. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen.