Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (283. szám) - A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - HANÓ MIKLÓS (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZILÁGYI LÁSZLÓ (független):
4612 tulajdonban a közszolgálta tás. Kialakult egy nagyon sokszínű struktúra: az egyik helyen ilyen volt, a másik helyen olyan volt, és volt olyan település, ahol szociális szövetkezet volt a közszolgáltató, mert az önkormányzat ebbe helyezte a bizalmát. Most ennek meg kell szűnnie, hisz en abban nincsen önkormányzati többségi tulajdon. Volt olyan település, ahol a polgármester saját cégét bízták meg közszolgáltatással - ilyen is volt. Egy sokszínű struktúra volt Magyarországon; most pancsol bele a kormány a maga módján. Értjük az indoklás t, értjük, hogy komolyabb állami szerepvállalást szeretnének, bár én továbbra is hangsúlyozom, hogy a szerepvállalásnak a szabályozásban, az ellenőrzésben és a mindenféle fiskális és adminisztratív stimulációkban kellene megnyilvánulnia, tehát azt gondolom , hogy alapvetően rossz irányba megy ez a törvényjavaslat: egy teljesen felesleges új rendszert vezet be, ami nélkül ragyogóan működött eddig is. Köszönöm szépen. (Szabó Rebeka tapsol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Megké rdezem, hogy kíváne még valaki hozzászólni. Jelentkezőt nem látok. Megadom a szót Illés Zoltán… (Hanó Miklós: De, szerettem volna.) Hanó Miklós képviselő úr, bocsánat, utolsó utáni pillanatban. Megadom a szót Hanó Miklós képviselő úrnak, Fidesz. HANÓ MIKL ÓS (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Szilágyi úr hozzászólásához szeretnék hozzászólni. Én is végigültem reggel óta a dolgokat, várva a földtörvényre, és azt látom, hogy mindenáron az államban látja a hibát, hogy az államot miért keverjük újra bele. Én meg azt látom a világban, hogy ahol az állami szerepvállalást visszahozzák, ott rendeződnek a dolgok. Itt azt vártuk, hogy a nagy piacgazdaság majd versenyként helyzetbe hoz bizonyos dolgokat, jól fog működtetni, és most látjuk, hogy ez omlik össze, s ott, ahol a z állam korrekt, és az államot demokratikusan választják, működik, mert nem mindegy, mert az olyan állam, ahol diktatúra meg egyebek vannak, az egy olyan rendszer, de ahol demokratikusan megválasztják, az remélhetőleg a társadalomért akar tenni. Most olyan rendszerborulás van, és ahogy az államtitkár úr nagyon jól felvázolta - hol hevesebben, hol higgadtabban, de mindig jól érvelve , azt látjuk, hogy újra kell az egészet gombolni, újra kell csinálni az egész rendszert, ehhez meg pénz kell. Ki tud ehhez iga zán úgy biztosítani forrást, hogy ne nyúzza a népet? Az állam. Ha ugyanis beengedjük a piacot, a piac mindig arra törekszik, hogy hol van profit, hol lehet hamarabb profitot találni, és nem abba az irányba mozog, hogy azt a rendszert hogyan lehet normálisa n úgy felépíteni, hogy ebből utána később, ha nem is szerez profitot, de legalább a szemetet rendesen kezelve lehet hasznosítani a dolgokat. Úgy gondolom, hogy nem kell ezt az állami szerepvállalást annyira bántani, hisz látjuk akár Angliától kezdve a vilá gban sok helyütt, hogy ha az állam szerepvállalása újra előtérbe kerül, akkor bizony jobban működik a rendszer. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percre Szilágyi László képviselő úr, független. SZIL ÁGYI LÁSZLÓ (független) : Köszönöm szépen. Én nem tartozom azok közé, akik mindenáron szeretnék az államot háttérbe szorítani, és az állam szerepét minél inkább bagatellizálni. Vannak ilyen jelenségek, amiket mondott Hanó képviselő úr, ahol az állami beavat kozás bizonyos szinteken igenis kívánatos, ezt többször elmondtuk a vita folyamán. Biztos létezik jó állam is; annál sokkal jobb biztos létezik, mint amit önök itt összeraktak három év alatt. Sajnos Magyarországon eljutottunk oda - lehet, hogy ez egy paran oiás hozzáállás , hogy kimondottan félünk attól, hogy az állam mibe fog beavatkozni. Ha csak a földpályázatokra gondolunk, ahol az állam nagyon vastagon beavatkozott, ha csak a trafikmizériára, erre a rettenetes