Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (283. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
4547 Tehát amikor a kormányzást átvettük, akkor azonnal leállítottuk a devizahitelezésnek a lehetőségét, moratórium alá hel yeztük a kényszerértékesítéseket, hiszen nyilvánvalóan ez volt az első lépés, amelyet meg kellett tennünk, és aztán megtaláltuk azokat az eszközöket, amelyekkel kiszabadítottuk az embereket ebből a csapdából. Ilyen volt a végtörlesztésnek a lehetősége, ame ly 170 ezer embert, családot engedett ki ebből a helyzetből, és ez a devizahiteleknek a 24 százalékát jelentette. Ezen túlmenően a legjelentősebb lehetőség a rögzített árfolyamon történő törlesztőrészletnek a megfizetése, amely, tudjuk, svájci frankban 180 forinton, euróban 250 forinton számolandó, és ezen az alapon törleszthetnek azok az emberek, azok a családok, akik ebbe a rendszerbe belépnek. Eddig ezzel a lehetőséggel 150 ezer devizahiteles élt - azoknak, akik ezzel a lehetőséggel élhetnek, az egyharma da. Ezért is döntött úgy tegnap az Országgyűlés nagy többséggel, hogy azt az időbeli korlátot, amely azt jelentette, hogy ehhez a lehetőséghez 2013. május 31éig lehetett csatlakozni, megszünteti. Innentől kezdve azok a devizahitelesek, akik belátják, hogy ez egy lehetőséget jelent - hiszen érdemes megjegyezni, hogy valóban ez egy olyan könnyebbség az emberek számára, hogy nemcsak egyszerűen néhány éven keresztül egy fizethetőbb törlesztőrészlettel kell gazdálkodniuk, hanem jelentős megtakarítást, átlagos h itel esetén 170 ezer forintos éves megtakarítást jelent , azok, akik ebbe beléptek, már most több mint 9 milliárd forintot takarítottak meg. Azt gondolom, hogy érdemes élni ezzel a lehetőséggel mindannak, aki még mindig küzd ezzel a csapdahelyzettel, és e zen túlmenően a Nemzeti Eszközkezelő rendelkezésére állnak azok az eszközök, amelyekkel azokat is segíteni tudják, akik már nem tudják fizetni a törlesztőrészletet. Én azt gondolom, hogy az Orbánkormány most is megtette az emberek érdekében mindazt, amibe (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a szocialisták juttatták őket, és bízom benne, hogy valóban mindenki kiszabadulhat ebből a csapdából. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak, aki a kormány nevében válaszol az elhangzottakra. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A magyar lakosság devizahitelállományának drámai mé rtéke és ebből következően a bajba jutott hitelesek növekvő száma hazánk egyik legsúlyosabb gazdasági, pénzügyi és társadalmi problémája. Ez a szocialista kormányok egyik legsúlyosabb öröksége. A jelenlegi kormány megalakulása óta kiemelt figyelemmel kezel i a problémát, és folyamatosan hozza azokat az intézkedéseket, amelyek a devizahitelesek egyegy részének a megsegítését jelentik. A devizahitellel, jelzáloghitellel rendelkező adósok magas számára és elérhető lehetőségeikre tekintettel nincs egyetlen, min denki számára megfelelő megoldás, ezért több programot alakítottunk és alakítunk ki. Bevezetésre került a kényszerértékesíti kvótarendszer, a kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztés lehetősége, az árfolyamgátkonstrukció, a kamattámogatás a kisebb la kásba költözők részére, valamint a késedelmes devizahitelek részleges elengedése és forintra váltása. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. a leghátrányosabb helyzetben lévő adósok megsegítésére biztosít lehetőséget. A kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztés l ehetőségével közel 170 ezer adós élt a program 2012. február 28ai záró időpontjáig. (9.40) A végtörlesztésnek köszönhetően a lakossági devizajelzáloghitelállomány 24 százalékkal csökkent, a devizahitellel rendelkezők száma 2012. március 31ére körülbelül 560 ezerre csökkent. Az árfolyamgátkonstrukciót a rendelkezésre álló adatok szerint eddig mintegy 150 ezer hiteladós vette igénybe, az érintettek közel egyharmada. Annak érdekében, hogy az adósok kétharmada se