Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 23 (281. szám) - A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat; ... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
4218 Ezzel együtt, tisztelt k épviselőtársaim, azt gondolom, fontos, hogy minden magyar diák jusson el ezekre az emlékhelyekre, mindenki szembesüljön azzal, hogy a diktatúrák milyen következményekkel, milyen áldozatokkal, milyen borzalmakkal jártak ebben az országban. És, tisztelt képv iselőtársaim, ebben az esetben, azt gondolom, ha ezt jól csináljuk, ha a magyar oktatáspolitika jól működik, akkor van remény arra, hogy kevesebb náci és kommunista jelképet viselő fiatallal fogunk találkozni az elkövetkező években Magyarországon. Köszönöm , hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban és a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportja jelezte, hogy két felszólalójuk ismerteti a frakció álláspontját, a rendelkezésre álló 30 perces időkeretben. Elsőnek megadom a szót Lendvai Ildikó képviselő asszonynak. Parancsoljon! (11.10) LENDVAI ILDIKÓ , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Ú r! Van egy gyermekmeseíró, Mosonyi Aliz a neve, nagyon kedves és tehetséges gyerektörténeteket ír. Van azonban egy felnőtteknek szóló meséje is, amit több színész előadásában is lehet hallani. A lényege valahogy így szól. Egy napon a világ összes rádiója a világ összes nyelvén bemondta, emberek, szégyelljétek magatokat. És a világ összes embere a világ összes országában, arra gondolva, amire neki kell, elszégyellte magát. Kivéve a magyarokat. Ők lezárták a rádiót - így szól a mese. Természetesen egyetértek Hoffmann Rózsa államtitkár asszonnyal, hogy nemcsak szégyenletes lapjai vannak bármely nép történelmének, a magyar nép történetének meg pláne nem. Vannak abban fekete, szégyenletes és szép, ha úgy tetszik, arany lapok is. De a történet, Mosonyi Aliz meséje mégis jellemző. Annyi ellentétes indulattal és politikai töltéssel telt meg nemzeti történelmünk soksok gócpontja, hogy ma már sokan szeretik elzárni a rádiót, nem figyelni oda, nem törődni a tanulságokkal. Révész Máriusz azt mondta, és nagyon igaza volt , én is épp arra gondoltam, hogy a mostani vitánknak lehet nagyon rossz és nagyon jó forgatókönyve is, attól függ, hogy hogy csináljuk. Adódhat rossz esély is abból, hogy egyszerre tárgyalunk meg három határozati javaslatot. Adódhat az az esély is, és néha bele szoktunk esni ebbe, hogy mintha relativizálnánk egyik áldozatot a másikhoz képest, egyik bűntettet a másikhoz képest, egyik történelmi tragédiát a másikhoz képest. De talán, és bízzunk benne, hogy kihozható jó esély, jó forgatókönyv is az egyesített vitából. Talán amikor itt most együtt kinyitjuk újra azt a bizonyos rádiót, tehetünk egy lépést abban az irányban, hogy az elmúlt sok évben megfeleződni látszó történelmet újból kiteljesítsük, vagy legalábbis lépéseket tegyünk annak ellenében, hogy kiki c sak egy fél történelmet érezzen terjesztendőnek vagy egyszerűen érezze a magáénak. Ez a megfelezett történelem tudniillik nem csak a tudás hiányát jelenti, az is nagyon nagy baj lenne, de többet jelent. Jelent egyfajta akadályt a valódi nemzetté válás útjá ban. Jules Renan, a francia gondolkodó egyszer úgy definiálta a nemzetet, és én máig ezt tartom a legszebb és legpontosabb, legfontosabb nemzetdefiníciónak, hogy a nemzet közös emlékezés a múltra és közös terv a jövőre. Szomorúan kell mondanom, hogy ha Ren annak igaza van, és azt hiszem, nem csak poétikus értelemben van igaza, akkor, bocsánat, de soha nem voltunk még kevésbé nemzet, mint most. Eltűntek a közös emlékek vagy a szándék a közös emlékezet kialakítására, és arról már nem is beszélek, hogy mintha n em látszana a különböző demokratikus politikai pártok között sem közös terv a jövőre. Én pedig azt hiszem, és ez nem a mostani kormánynak szól, hanem minden eddigi és leendő kormánynak, hogy csak az a kormány nevezheti magát nemzetinek, amely valódi lépése ket tesz arra nézve, hogy közös emlékünk legyen a múltról, és legalábbis alapértékeit tekintve közös tervünk