Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 14 (277. szám) - A Kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (független):
3573 agrárpolitikájának szint jén. Ezt lehet onnan átvenni, de akkor teljesen és pontosan vegye át, arra szeretném kérni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, Fidesz. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy úgy látom, nagy színeváltozáson ment keresztül az LMP, mert a liberálisból most konzervatívvá avanzsált. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon tisztelem a vélem ényét, tudniillik így vagyok demokrata, hogy tisztelnem kell. De azért nem kell hogy elfogadjam, azt tudja nagyon jól. Mindig mindenről ugyanaz jut, tisztelt képviselőtársam, az eszébe, és egyből tüzet, sőt világháborút vizionál az oligarchákkal és különbö ző kifejezéseivel. De azért gondolkodjon el rajta, hogy honnan kaptak önök támogatást! Nem mi kaptunk Amerikából támogatást. (Pócs János: Úgy van.) Úgy gondolom, hogy minden mindennel összefügg, ön szerint is. Ez ténylegesen így van, csak azért jó, ha az e mber itt, ebben a Házban pallérozza a gondolkodását. Nagyon szakmai kérdésről van szó, tisztelt elnök úr, és tudjuk nagyon jól, hogy nemzeti kérdésről van szó. Nem is értem pontosan, miért feltételezi rólunk, egy nemzeti kormányró l, hogy nem a nemzet érdekét képviseljük, úgy, mint esetleg mások korábban, 810 éven keresztül. Miért feltételezi rólunk rosszhiszeműen, hogy nem a magyar nemzeti érdeket képviseljük? Kérem szépen, elnök úr, tiltakozom az ilyen megjegyzések ellen, ne váda skodjon itt Schiffer képviselőtársam. Úgy gondolom, az agrárönrendelkezés, az élelmiszerönrendelkezés nagyon fontos számunkra. Állampolgárként is meg kell azt élnem, hogy nem veszek külföldi terméket, és nem veszek bizonytalan terméket, bár ránk öntik al kalmasint a multinacionális cégek. Ebben viszont egyetértünk önökkel. Úgy gondolom, Békés megyében, Szarvason van vetőmagtermő kukorica, a Pioneer hibrid. Nem termelnek, nem akarnak és nem fognak Szarvason génmanipulált vetőmagot termelni, mert arra ügyelü nk mi magunk is. A professzor úr fölhívta a figyelmünket, hogy erre nagyon ügyeljünk, hálás vagyok érte. Úgy gondolom, fő az elővigyázatosság, ebben egyetértek önnel, ha ez volt a szándéka, az ördög nem alszik. Világos tűzfalakat kell építenünk. Rajta, tis ztelt Ház, építsünk magyar érdekből tisztességes tűzfalakat. Úgy gondolom, nem bontunk, hanem építünk, és nem kell ugrani ott, ahol nincs árok. Köszönöm, elnök úr, megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő kétperces: Schiffer András, független képviselő. DR. SCHIFFER ANDRÁS (független) : Köszönöm szépen, elnök úr. Most én is folytatgathatom a tiltakozást, ha Babák úr már megtette ezt. Babák Úr! Pócs Ú r! Milyen elődpártról beszélnek önök? Mi 2008ban alakultunk meg. Önöknek nem kellett elődpárt, mert a Fidesz volt az, amelyik úgy került be ebbe a parlamentbe, hogy az SZDSZnek volt testvérpártja, a Liberális Internacionálénak volt tagpártja. A Fidesz ak kor volt a Liberális Internacionálé tagpártja, amikor ezt az országot szétprivatizálták. Maradjunk ebben! Egy kicsit szerényebben fogalmaznék. Amerikai támogatásról beszélnek? Hát önök építették föl a pártjukat 198990ben Sorospénzből. Talán egy kicsit h allgatni kéne, szerényebben. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyébként meg arról van szó, nem igazán értettem, Varga képviselőtársam, minden tiszteletem ellenére, hogy min vitatkozunk. Azt gondolom, Magyarországnak meg kell védenie vagy meg kell teremtenie az é lelmiszer, illetve vetőmagönrendelkezését. Ez hozzáállás kérdése. Egy dolog biztos, hogy amiről ez a törvényjavaslat szól, hogy az állami hatóság a kutatási engedély iránti kérelmet a Géntechnológiai Bizottság