Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 6 (274. szám) - A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
3218 takarózni, hogy megpróbálnak másokat besározni azzal, ami egyértelműen az önök sara! (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Józsa István képviselő úr, még mindig kétperces. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. A jegyzőkönyv számára szeretném megjegyezni, hogy az eddigi két fideszes képviselő mellé most egy harmadik erősítés is érkezett, ők és az egy szem KDNPs képviselő próbálja védeni a menthetetlent. Pontosabban azok közül egyetle negy, Lipők képviselő úr. Amikor érvelek államtitkár asszony felé a 9. ajánlási pont elfogadása mellett, akkor szeretném felidézni az önök most beterjesztett módosításának a 8. §át - örülnék, ha felütné , amelyben egy új 15/A. §t javasol, ahol a minimális árrést írják elő. Ebben egy akkora szarvashiba van, amiért a gimnázium első osztályában egyest adnának. Ugyanis azt írják le, hogy a (2) bekezdésben meghatározott legkisebb kereskedelmi árrés a kiskereskedelmi eladási árának a 10 százaléka, ami az utolsó sor szerint a nettó ár 0,9szerese, azaz 11 százalék. Tehát azt írják le a 3. pontban, hogy a legkisebb árrés 10 százalék, ami a kiszámítási szabály szerint azonnal 11 százalék. Ilyesmit azért ne hagyjanak az előterjesztésben, m ert ez számszakilag pontatlan, tehát összekeverik, hogy mi mennyi. A 10 százalék minimális árrés ne legyen ugyanazon a soron belül rögtön 0,9cel szorzandó, tehát 11 százalék. Ezt azért el szerettem volna mondani. És még annyit, Lipők képviselő úr, hogy ha önök egy hátrányos helyzetű térség, akkor önök itt most egy jóhiszemű helyi bírálónak, fideszes tótumfaktumnak küldték be. Nem az a jellemző, hogy a fideszes haverok a hátrányos körzetű, hanem a nagyon nagy forgalmú, nagyon nagy bizniszt jelentő üzleteket vitték el olyan fiktív pályázatokkal, amire már utaltam. Köszönöm. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Szilágyi György képviselő úr, kétperces. SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen. Lipők képviselő úr, megmondom őszintén, én lehet, hogy sajnálnám is magát, c sak azért nem sajnálom, mert elvállalta ezt a szerepet. Önt ide beültették, de nincsenek itt a nagyágyúk. Mert én nagyon hiányolom innen Lázár urat, Rogán urat, nagyon hiányolom innen Selmeczi Gabriellát, ha már ennyi módosítót nyújtott be. Hát hol vannak azok az emberek, akiknek itt kellene ülniük és védeniük kellene a mundér becsületét? Hol van az, aki megmagyarázhatná, hogy hódmezővásárhelyi potentátként hogyan sikerült ezt a Tabac Continental dolgot így összehoznia? És elmondhatná nekünk azt, hogy mi me nnyire rosszul gondoljuk, mert a Sánta Jánost nem értük utol, mint a sánta kutyát, hanem csak, nem is tudom, miket gondolunk mi itt összefonódásokról. Nem, ön ül itt, és ön próbálja védeni a mundér becsületét. Ezek az emberek arra nem méltatják sem az elle nzéket - de az még a kisebbik dolog lenne, hogy az ellenzéket nem méltatják semmire, hiszen ezt bebizonyították az elmúlt három évben, mert nem hiszem, hogy az ellenzék annyira buta lenne, hogy egyetlenegy olyan önálló törvénymódosítót sem nyújtott be, ame ly méltó lett volna arra, hogy önök azt megvitassák és elfogadják, mert nem volt még olyan, amit elfogadtak volna , de nemcsak az ellenzéket, hanem a saját választópolgáraikat sem, hogy itt üljenek. Hát itt kellene ülnie Lázár úrnak, aztán Rogán úrnak min t frakcióvezetőnek, és megmagyarázni azt, hogy rosszul gondolják az emberek, mi valóban elszámoltatunk, és nem élünk vissza a kétharmados hatalmunkkal. Miért nincsenek itt? Mert ezt már nem tudják az embereknek megmagyarázni. Már a fideszes szavazók is, a saját fideszes tagjaik is szégyellik azt, amit csinálnak. Ezért állt ki Hadházy Ákos és mondta el az igazságot, mert már szégyellte azt, hogy egy ilyen közösséghez kell tartoznia, holott ő nem ezért lépett be a Fideszbe. Mert vannak még olyan becsületes fi deszes tagok, vannak még olyan becsületes