Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 6 (274. szám) - Tukacs István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Több ezer beteg panaszkodik, még sincs megnyugtató válasz” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - TUKACS ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
3158 Tisztelt Képviselő Asszony! Természetesen az ügyészség mind nyomozati jogkörében eljárva, mind pedig nyomozásfelügyeleti jogkörében eljárva minden ügyben, így ebben is az objektív igazság kiderítésére törekszik, a törvényesség legteljesebb mér tékű betartásával. Szeretném felhívni a figyelmét arra, amit mondtam, hogy az adatok alapján a nyomozásban adócsalás bűncselekménye az, aminek a gyanúja felmerült, és az adócsalást az őrizetbe vett személyek részéről látjuk egyelőre megállapíthatónak, és n em arról a szegmenséről van szó az ügynek, amelyet ön említett. Amennyiben persze adatok merülnek fel, akkor mindent megvizsgálunk, de jelenleg erre nézve ezek az adatok vannak a birtokunkban, és ezekre nézve folytatja a hatóság az eljárást. Köszönöm szépe n. Tukacs István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Több ezer beteg panaszkodik, még sincs megnyugtató válasz” címmel ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Tukacs István, az MSZP képviselője, kérdést k íván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: “Több ezer beteg panaszkodik, még sincs megnyugtató válasz” . Információként közlöm, hogy az írásban előre benyújtott kérdések megtárgyalásáról van már szó. Tukacs István képviselő urat illeti a szó. TUKACS ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A betegjogokról szeretnék kérdezni, illetve a betegjogok érvényesüléséről. Azért tartom indokoltnak ennek a kérdésnek a feltételét, mert ha rápillantunk a helyzetre, a kkor azt látjuk, hogy egyre több kifogás merül fel azzal kapcsolatban, hogy a betegek jogai érvényesülneke, érvényesülneke azok a jogok és lehetőségek, amelyeket járulékbefizetés címén elvárhatnának. Hiszen bizonyára abban egyet fogunk érteni, hogy minde n beteg elvárja a színvonalas egészségügyi szolgáltatást, ugyanakkor elvárja azt is, hogy az emberi méltósághoz való joga ne sérüljön, hogy kapjon megfelelő tájékoztatást a kezelés mikéntjéről, hogy megtörténjen az a fajta rendszerben való gondolkodás az e gészségügy részéről, hogy ne kelljen indokolatlanul várakoznia. Akkor, amikor az önök kormánya szinte első lépésként megszüntette az Egészségbiztosítási Felügyeletet, amely 2007 óta létezett, indokolt feltenni a kérdést, hogy vajon ez a lépés jó lépés volte. 15 évvel a betegjogi törvény és 12 évvel a betegjogi képviselet felállítása után indokolt feltenni a kérdést, ha a számokat nézzük, hiszen ezek azt mutatják, hogy 2012ben 8832 esetben keresték panasszal a képviselőket, és 1138 írásbeli meghatalmazást is adtak nekik. Nemcsak az egészségügyi intézményekről van szó természetesen, hanem olyan ellátási formákról is, ahol szintén szükséges a jogvédelem - ilyennek tartom a szociális otthonokban élők helyzetét vagy a gyermekotthonokban és nevelőszülőknél elhel yezetteket is. A kérdés tehát az, államtitkár úr, hogy jó lépés volte ennek a felügyeletnek a megszüntetése, és hogyan fognak érvényesülni a betegek jogai a következő időben. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Bal czó Zoltán) : Megadom a szót Szócska Miklós államtitkár úrnak. DR. SZÓCSKA MIKLÓS , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára :