Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 6 (274. szám) - Dr. Ipkovich György (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Ki téríti meg a jogtalan trafikkoncesszió által okozott károkat?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP):
3144 De most ezen továbblépnék, tehát további kérdéseket tennék fel. Mint ahogy a jégeső után is, jönnek a károsultak , és próbálják menteni a menthetőt; a kérdésem lényege, amit feltettem, hogy ki kárpótolja, ki kártalanítja az ilyen eljárás során kárt szenvedett embereket. Már a múltkor is említettem államtitkár úrnak, hogy itt vannak olyan vállalkozások, akik bízva abb an, hogy jogszerűen folytathatják ezt a tevékenységet, fejlesztéseket hajtottak végre, hiteleket vettek igénybe, munkaszerződéseket kötöttek, alkalmazottakat tartottak, kapcsolt vállalkozásokat indítottak, amelyek most máról holnapra úgy lehetetlenültek el , hogy e tekintetben még csak jogorvoslati lehetőségük sem volt, e tekintetben még betekintési lehetőség sincs ezekbe az anyagokba, ugyanakkor kárt szenvedtek mindenki által látottan jogszerűtlen eljárás tekintetében. Az államtitkár úrhoz a kérdésem az alá bbi lenne. Ki kárpótolja ezeket a vállalkozókat? Bírósághoz forduljanake a jog rendes útján, vagy pedig a kormány felajánl valami kárpótlást az így elszenvedett károkért? Egyáltalán mitévők legyenek, hogy az életüket folytatni tudják, és valahogyan túlteg yék magukat ezeken a jogszerűtlen eljárásokon? Várom megtisztelő válaszát, államtitkár úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszön öm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha jól emlékszem, a jogi kar másodévében van a polgári jog általános része, amely úgy definiálja a kártérítés alapját, hogy van kár, és van azért felelős. Képviselő úr, egyelőre nincs kár. (Dr. Jó zsa István: Dehogy nincs!) Tudom, hogy önök szerint van, és az önök terminológiájával élve, képviselő úr, ez nem az önök nyolc éve, ez egy koncessziós pályázat. Akkor volt kár, van felelős is, és azóta is az ország kártérítést igényel önöktől. De itt nincs kár. Itt van egy lezáratlan pályázat, folyik a pályázat, a pályázatnak azon szakaszában, ahol van a pályázaton eredményt elért pályázó, ott nincs szerződéskötés egyelőre. Tehát ezekbe az alapfogalmakba nem lehet beilleszteni a szabályokat. Egyébként a kon cessziós eljárás megmondja, hogy mi minősül közérdekű adatnak és mi nem. Ha a pályázati eljárás lezárul, meglesznek a szerződések, nyitva van a határidő. Ahogy a napirend előttiben is mondtam, megismételni tudom, hogy a magyar kormány, annak képviseletében a fejlesztési miniszter, illetve a megbízása alapján az a vállalat, amely ezt az egészet lebonyolította, a jogszabályi keretek között helytáll, mind a nyilvánosságra hozási, mind az adatbetekintésengedési kötelezettségének. Kérem, hogy addig legyenek tür elemmel, már csak azért is, mert a jogszabály erejénél fogva sem önöknek, sem nekünk nincs más lehetőségünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Viszonválaszra megadom a szót Ipkovich György képviselő úrnak, egy percben . DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem én mondom, hogy kár érte ezeket az embereket, hanem ők mondják, és hozzánk fordulnak, hogy tegyünk valamit a káruk helyreállítása érdekében. Két ezer éve viszont azt is mondja a római jog, illetve a jogi szabály, hogy aki kárt okoz, az köteles azt megtéríteni. Hogy ez egész nyilvánvaló legyen, most az önök által a Ptk.ból kiszavazott jogalkotással okozott kár helyreállítását fogjuk persze kezdemén yezni a Ptk.ban. De ettől függetlenül, továbbra is azt igényelnénk, hogy ha már így folyt le ez az eljárás, hogy ha politikai szempontok alapján innen elvettek, oda pedig odatettek - és azért igazán sajnálom, államtitkár úr, hogy önnek kell mondanom, ilye n 7080 éve nem volt az országban. Talán a zsidó vagyonok