Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 30 (273. szám) - A fémkereskedelemről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
3032 hozzá, megint csak erősítem és ismétlem, amit Józsa képviselő úr mondott, de én reménye ket fűzök ahhoz, hogy Aradszki képviselő úr azt ígérte, hogy a fenntartható fejlődés bizottsága nyújt be indítványt a 3 köbméter csökkentésére. (Dr. Aradszki András: Nem ezt mondtam.) Én így értettem, de ezek szerint rosszul értettem. Akkor viszont még szo morúbb vagyok, mert gondolják végig, azok, akik így begyűjtenek, naponta és naponta elzarándokolnak egy kereskedőhöz, annak a telephelyén, de ez nem telephely, hanem az ingatlanán soha nem lesz 3 köbméternyi fémhulladék. Tehát egy üres halmazt tetszettek b eépíteni ebbe a törvénybe, ami alá bárki bebújhat, bárki bármit tehet, és egyszerűen nem lesz tetten érhető, nem lesz kézzelfogható. Tehát itt már még jobban érvényesülhetne az, hogy azoknak az eszközöknek a lefoglalása, amelyekkel illegális körülmények kö zött történik nem egészen tiszta úton megszerzett fémhulladékok szállítása, és majd valamilyen vagy legális, vagy illegális kereskedőhöz való eljutása. Ezért érdekes ez a törvényjavaslat, és ennyiben el lehetne fogadni azt, amit miniszter úr mondott, hogy a legális kereskedők számára teremtsünk lehetőséget. Ez így igaz. De az illegális az, amit nem látunk, azért illegális, tehát azt kellene üldözni, annak a tettenérését, annak a körülményeit kellene befagyasztani, erről viszont ez a törvényjavaslat semmit n em mond. És itt jön magyar szokás szerint az általánosítás, hogy így aztán a legálisan és a pályán tisztességesen focizó kereskedők is kénytelenek elviselni az illegálisok miatti akár szankciókat, akár többlet bürokráciát. A következő dolog, amiről szeretn ék beszélni: azzal, hogy a vámhatóság a NAV része lett, és most már a határon való tevékenykedés egyre kisebb energiát és időt vesz igénybe, ezért az ország belsejében egyre többször lehetne ellenőrizni azt, hogy ki mit és hova szállít. Azok, akik ezeket a fémeket szállítják, általában utánfutóval közlekednek. Hiszem, hogy önök ugyanúgy vannak, mint én, hogy messziről felismerhetők, messziről láthatók, hogy kik ezek, s a gépjárművek is azonosíthatók. Nem kell mást tenni, csak naponta el kell menni egy legál is kereskedő előtt, és felírni a naponta ott sorban állók gépkocsijainak a rendszámát. Tehát létezik a jelenség, van a jelenség, aki ellene tenni akar, annak valójában ezt kéne mérlegelni és erre intézkedést hozni. (15.30) Nem ismétlem, csak erősítem azt, amiről Józsa képviselő úr beszélt, hogy indokolatlan, egyszerűen megmagyarázhatatlan az ilyen megfogalmazás, hogy “túlzott érdeksérelmet nem okoz”. Ki fogja ezt eldönteni? Tehát bármennyire nem tetszik ez önöknek, az intézményesített mutyi belekerül a jogr endbe, mert ezt fogja mérlegelni. Államtitkár úr, látom, hogy széttárta karját, akkor most átlépek oda. A következő példát mondom önnek. A fogalmak között az van, hogy igazolt kár, okirattal. Tessék elgondolni, amikor a magánembertől elviszik a több éve ha sználatban lévő kapálógépét! Az értéke már nulla, de még használható, neki még nagyon fontos. Annak, aki elvitte, ez néhány kiló hulladék, neki viszont pénz. Úgy, ahogy a miniszter úr elmondta, bizony érdekes értékarányok vannak, mert ha ez egy közszolgált ató és kábelekről van szó, amiket pótolni kell, ugyanolyan mint a magánembernél, sokkal többe kerül, mert neki újat kell vásárolni. Viszont a kárértéket a használt eszköz alapján állapítják meg, így nincs bűncselekmény, csak egyszerűen szabálysértés van, v iszont a magánembernek az eszköze eltűnt. Nem merítette ki senki a 3 köbméter telken tároltat és más egyebet. Így tűnhetnek el gépi eszközök, kézi, munkaszerszámok minden további nélkül, csak azért, mert van egy rossz fogalom, amely azt mondja, hogy az ig azolt anyagi kár, különös tekintettel még azután az okiratra. Tessék belegondolni, hogy ha van egy öt vagy tíz évvel ezelőtt megvásárolt eszköz, amire már nincs garancia, kötelezettség sem, annak a dokumentumait ki őrzi. De hiába is őrzi meg, mert a kár az újrapótlás. A végére hagytam még egy kérdést. Óvatosan, de érinti a törvényjavaslat a gépjárműalkatrészekkel kapcsolatos részt. Tisztelt képviselőtársaim, a miniszter úr akár meg is tehette volna, de ő most a kulturális javakra és a közszolgáltató cégekr e fokuszált. Egyre többször a sajtóban ezt lehet tapasztalni, hogy a gépjárműveket már nem azért lopják, hogy kiszállítsák az országból, hanem azért, hogy alkatrészként értékesítsék. Ha ezt ebben a törvényjavaslatban szereplő