Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 30 (273. szám) - A fémkereskedelemről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
3020 kárt okozó lopások egyszerűen ne fordulhassanak elő, és ebben valahogy a fémkereskedőket kellene igazán érdekeltté tenni, mert ha nem tudja a fémtolvaj eladni a portékáját, akkor remélhetőleg nem is fogja ellopni. Tehát valahol az értékesítés során kell ennek elejét venni. Természetesen a bűnüldözési része is fontos. Ez a 2009es törvény nyomán kerül t be a büntető törvénykönyvbe, aminek kapcsán meg is fogtak, letartóztattak fémtolvajokat. Tehát az a szakmai javaslat, hogy korlátozásra kerül 3 köbméter erejéig a magánszemélyek által eredetigazolás nélkül tartható fém mennyisége, ez, azt hiszem, hogy ak ár még jó is lehet, bár, ha meggondoljuk, hogy az ekevasból vagy a háztartási fémhulladékból hogy jön össze 3 köbméter, akkor ez egy kicsit sok. Tehát 3 köbméter azért nem nagyon szokott összejönni még a legnagyobb tanyánál se, tehát ez már az orgazdaság e lső lehetőségére lehet, hogy alkalmat nyit, tehát kicsit túlzónak tűnik. Az, hogy valamelyest szigorodnak a fémkereskedelmi tevékenység engedélyezésének feltételei, teljesen helyes. Az, hogy több személyi kizáró körülmény kerül be a törvénybe, ez mindenkép pen támogatandó, és az is, hogy bővüljön a kötelező adatszolgáltatások köre, ezzel vélhetően a nyomon követés javítható. Tehát mi a szigorításokkal messzemenően egyetértünk. Ugyanakkor van több pont, ami enyhíti az eddigi szabályozást, ami viszont kérdéses , hogy miért került bele. Több ponton, ahogy miniszter úr is mondta, a fémkereskedők számára kedvezőbb, enyhébb szabályozás kerül bevezetésre, ami, ha azt nézzük, hogy vannak olyan kereskedők, akik ipari üzemektől vesznek át fémhulladékot, és tényleg fizik ailag se nagyon tudják megoldani a hatnapos tárolást, hanem ahogy kapják, ugyanúgy szállítják tovább, mindenképpen kellene ilyen - nem tudom - minősített vagy ötcsillagos fémkereskedők kategóriáját megállapítani, akik minden gyanú felett állnak, akkor azok nak érthető, ha enyhítés van. Egyébként meg, akik gyanús körülmények között dolgoznak… - egyébként elég megkérdezni a falusiakat, tehát nem kellene ehhez olyan túl nagy tudomány, mert ezt a legtöbb helyen a közbeszéd tudja, hogy ki mivel foglalkozik, és ho l kellene komolyabb ellenőrzést tartani, akkor meg lehetne találni ezeket az orgazdákat. Tehát ez az enyhítés, hogy a jelenleg hatályos szabályozással ellentétben a fémkereskedelmi engedély kereteinek túllépése nem lesz bírságolható, ez egy kicsit furcsa. Ami bírságolható, a fémkereskedelmi engedély hiánya - hát ez abszolút nonszensz, mert akkor az nem fémkereskedő, akinek hiányzik az engedélye , és egyéb törvényben tiltott magatartás - hát még szép! Tehát ez egy kicsit meredek, hogy simán túllépheti valak i bírságolás nélkül a saját engedélyének a kereteit, korlátait. Aztán úgy néz ki, hogy emelkedik a maximálisan kiszabható bírság összege, ami helyes, mert elég nagy kárt okozó bűncselekmények is vannak, fémlopások vagy orgazda cselekmények, ugyanakkor beve zetésre kerül a bírságolás hatósági mérlegeléstől függő mellőzésének vagy csökkentésének a lehetősége, bizonyos kivételes méltánylást érdemlő esetekben. Na, ezt most ki dönti el, hogy mi az a kivételesen méltányolható eset? Tehát amikor egy bírságolás nem normatív, hanem szubjektív elemeket tartalmaz, akkor az rögtön bizonytalanná válik, és az érintettek úgy gondolják, hogy bizonyos segédeszközökkel akár mentesülhetnek is a bírság alól. Tehát ezt mi egy nagyon kritikus pontnak tartjuk, hogy szubjektív oldal ról lehessen és nem taxatíve meghatározott keretek között kiszabni a bírságokat. További korlátok kerülnek bevezetésre a bírságolással és egyéb szankciók alkalmazásával kapcsolatban, úgymint a jogsértéssel érintett fémanyagok szállítására, tárolására, rakt ározására és hasznosítására használt eszköznek a lefoglalása a hatályos szabályozással ellentétben nem lesz kötelező, csak egy lehetséges eszköz. Ezt pont a jelenleg NAVnak nevezett vámnyomozóktól hallottuk, hogy például a csempészeti cselekményeket akkor sikerült nekik megfogni, amikor lefoglalhatták, elvihették abban a szent minutumban azt az autót például, amiben az üzemanyagot hurcolták a határ egyik oldaláról a másikra. Vagy amikor cigarettacsempészésen kaptak valakit, ha