Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 9 (267. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
2239 mögé? Alá! - Közbeszólás az MSZP soraiból: Közé!) Próbáljuk meg megnézni, hogy mennyire valósak, a valóság mennyire támasztja ezeket alá! Nézzük a kívülállóságot! Egyrészt ez a politikus részt vett a Gyurcsánykormány munkájában, egészen korán, hiszen már kormánybiztosként 2006tól felépítette azt a fejlesztési rendszert, amely többek között a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek a kialakí tását jelentette, kormánybiztosként a fejlesztéspolitikáért volt felelős. Mondhatjuk tehát, hogy azt az intézményrendszert, amely mellett jót még talán azok sem szóltak, akik érintettek benne, de semmiképpen nem mondtak még jót olyanok, akik pályázóként ta lálkoztak vele, tehát ennek az intézményrendszernek a működtetését ez a politikus találta ki. Aztán ez a politikus önkormányzati miniszterként is részt vett a Gyurcsánykormány munkájában, és az ő minisztersége alatt kezdődött meg az önkormányzati rendszer ből drámai módon a források kivonása, ekkor indult meg az önkormányzatoknak a katasztrofális eladósodása. Ez a férfi tagja volt a Gyurcsánykormánynak gazdasági miniszterként is, részese volt az ország eladósításának, részese volt annak, hogy Magyarország államadóssága 2010re, a kormányváltásra meghaladta a GDPhez viszonyított 85 százalékot. Ez a politikus, Bajnai Gordon részese volt annak, hogy Magyarország, nemcsak az állam, az önkormányzatok, de a családok is olyan mértékben eladósodtak a devizahitelek által, amelynek a következményeit most is szenvedik a családok, az emberek, de amelynek a következményeit az egész magyar gazdaság szenvedi és viseli. Nos tehát, a kívülállósága, azt gondolom, egyértelműen egy tévhit, egyértelműen hazug állítás. Azzal a k érdéssel kapcsolatban, miszerint ő már visszarántotta az országot egyszer a szakadék széléről miniszterelnökként 2009 és 2010 között, nézzünk ebből a korszakból is néhány adatot. 1200 milliárd forintos csomaggal, forráskivonással, forrásmegvonással érte az t el, hogy Magyarországon valóban nem lett államcsőd, többek között az IMFhitelnek köszönhetően. De hogyan is történt meg, milyen területekről történt ennek az óriási forrásnak a kivonása? Ekkor zajlott le a 13. havi nyugdíjnak a megszüntetése, ekkor tört ént döntés arról, hogy a nyugdíjkorhatárt 65 évre emelik, ekkor döntött az ő előterjesztésére a parlament, hogy megszűnik a 13. havi illetmény, és ekkor döntöttek arról, hogy növelik a személyi jövedelemadó mértékét a szuperbruttó bevezetésével. Ekkor dönt öttek arról, hogy Magyarországon a gyesnek és a gyednek az időtartama nem három év lesz, hanem két év. Csak néhány döntés arról, hogy mi van e mögött az 1200 milliárd mögött, mi van amögött, amit, ha mítoszt épít Bajnai Gordon, úgy lehet megnevezni, hogy v isszarántotta az országot a szakadék széléről. Valójában az országot egy katasztrofális szociális és gazdasági helyzetbe hozta. Bajnai Gordon nem sok mindent mond a jövőről, amikor a politikai terveiről beszél, de azért néhány dolog már kiszivárgott. Egy h éttel ezelőtt egy osztrák lapnak nyilatkozott arról, ami nem lepett meg senkit, miszerint megszüntetné a bankadót, ha ismét kormányra kerülne, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy Magyarországon azt a jelentős forrást, amelyet a bankadó fedez, a költségveté s számára más módon, az emberek zsebébe nyúlva, többek között a személyi jövedelemadó kulcsának jelentős emelésével lehetne elérni. Megállapíthatjuk tehát, hogy Bajnai Gordon valóban nem tanult és nem felejtett, viszont azt is látjuk, hogy Magyarország tan ult az ő tevékenységéből, nem felejti el az ő működését, és soha többet ezt a hibát nem követi el Magyarország, hogy Bajnai Gordonnak lehetőséget ad arra, hogy vezesse ezt az országot. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbes zólás az MSZP soraiból: Pazar volt!) (9.40) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az elhangzottakra a kormány nevében Szatmáry Kristóf államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr! SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár :