Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 26 (265. szám) - A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
2053 létrehozott és most is létrehozatal alatt álló szakértői hálózat, amely megyei lebontásban elérhető, igenis segítséget nyújthat minden károsult számára. A leginkább sajnálatos az, hogy az állami rendszer helyett kell hogy ez a rendszer segítséget nyújtson; na ez az, ami tarthatatlan, és ez az, ami vérlázító. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. A következő hozzászóló 15 perces időkeretben Gönd ör István képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Asszony! Hadd kezdjem azzal, amit Simon Gábor, elsőként felszólaló szocialista képviselő is elmondott, hogy számos tétel van, amivel egyetértünk ebben a törvényjavaslatban, és szeretném elmondani kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimnak is, hogy amikor bírálunk, kritizálunk, akkor az nem azt jelenti, hogy nem értünk egyet a javaslattal t eljes egészében. De azt gondolom, hogy nem a mi feladatunk, hogy tételesen elmondjuk, mi az előnye, hanem a vitát az viszi előre, és az teszi minőségileg jobbá a törvényjavaslatot, ha a kritikáinkat fogalmazzuk meg, és próbáljuk a kormány figyelmét felhívn i néhány dologra. (14.40) Éppen azért, mert a vitában ez így hangzott. Tehát megerősítem, azzal egyetértünk, hogy az eszközkezelő eddigi tapasztalatai alapján módosítanak, de teljesen természetesen megjegyezzük rögtön utána, hogy ezt lehetett volna jobban is csinálni, mert amikor kísérleteztek a tapasztalatszerzés során, akkor családokkal játszottak, az pedig nem szerencsés, vagy egyenesen elítélendő. Szimpatikus számunkra az is, hogy szélesebb körre terjesztik ki a rendszert. Itt hivatkozom arra, amiről vo lt egy kemény kétperces vitánk, és amit azóta is több képviselő szóba hozott: a kormány gyakorlata meglehetősen igazságtalan volt, mert az árfolyamgátat vagy a végtörlesztést azok tudják igénybe venni, akik vagy saját maguk erejükből, vagy - ahogy elmondta már valamelyik ellenzéki képviselőtársam - a család összefogásából mobilizáltak tartalékokat. Ők továbbra is eladósodtak, de mégis volt valamilyen tartalékuk, hogy megszabaduljanak a devizahiteltől. Most viszont az a kör jön, amelynek esélye sem volt erre , és ők azok, akik a legnehezebb körülmények között élnek, akiknek napi megélhetési gondjaik annak. Tehát ők maradtak a sor végére. Amikor az igazságtalanságról beszélek, rögtön meg kell említenem a visszavásárlás feltételeit is. Gondolják végig, azoknak a z ingatlantulajdonosoknak, akik felhalmozták a tartozásukat elég hosszú időre, mennyi esélyük lesz arra, hogy öt éven belül visszavásárolják az ingatlanukat. Szinte a nullával egyenlő, sőt ami ott még szerepel, az a feltételeket szintén számukra teszi nehe zebbé, viselhetetlenebbé, vállalhatatlanná. Egyetértünk azzal, hogy a kiszélesítés során megemelték az összeghatárt 5 millió forinttal, és azzal, hogy egyszerűsödött maga az eljárás. Mi a Fideszkormány jogalkotási gyakorlatát szinte állandóan és folyamato san bíráljuk. Talán emlékeznek képviselőtársaim arra, hogy milyen sokszor volt itt interpelláció, azonnali kérdés vagy kérdés formájában a Ház asztalán az eszközkezelő létrehozása, és hosszú ideig tartott a vajúdás, mire végre megszületett. S bárki bármit mondott vagy akart építeni, azt rögtön megpróbálták úgy beállítani, mintha az illető ellenezné az eszközkezelő létrehozását. Ha nincs érdemi vita, akkor nem nagyon tudjuk javítani a törvények minőségét. Érdekesnek tartom, és beszélnem kell arról, hogy korm ánypárti képviselőtársaim elég sokat beszéltek a felelősségről. Én most szeretném önöknek idézni, hogy 2000ben az első Orbánkormány a lakáshitelezés ösztönzésére két dolgot vezetett be, egyrészt a jelzáloglevéllel finanszírozott kamattámogatást, másrészt a kiegészítő kamattámogatást. Amikor kormánypárti képviselőtársaim fedezet nélküli értékpapírokról beszélnek, akkor egy kicsit vissza kellene nézni, de azt gondolom, hogy szándékosan nem akarnak.